A 20–39 éves korosztálynak 31,4 százaléka él a szüleivel, vagyis 1990 óta folyamatosan növekszik a demográfiai szempontból hátrányos életformát választók száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lapunk által megismert, frissen publikált műhelytanulmányából, amely a 2011-es népszámlálás eddig nem ismert adatait elemzi. A „felnőtt gyermekek” jellemzőit vizsgáló tanulmány szerint 1990-ben a 20–39 éves korosztályból még 459 ezren éltek a szüleikkel, 2001-re viszont számuk majdnem megduplázódott, 819 ezerre nőtt. A következő 10 évben mérséklődött a növekedés üteme, de az emelkedés továbbra is tart, most 883 ezer „felnőtt gyereket” tartanak nyilván. A 20–39 éves népességen belüli arányuk 1990-ben még csupán 16 százalék volt, ami 2001-re 28, majd újabb tíz év elteltével 31 százalék fölé emelkedett.
Európai viszonylatban is jellemző a gyermeki életszakasz kitolódása: az Európai Unió 28 tagállamában átlagosan a korosztály 27,5 százaléka, azaz minden negyedik fiatal felnőtt lakott otthon. A fejlett és erős szociális hálójú északi országokban, Dániában, Finnországban és Svédországban a legkisebb az arányuk (15 százalék vagy kevesebb), az Egyesült Királyságban és Németországban azonban már 20 százalék körüli ez a mutató.
A legnagyobb arányban a déli államokban, Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban élnek otthon a fiatalok (35–41 százalék). Érdekesség, hogy Szlovákiában a legmagasabb a „felnőtt gyermekek” aránya, ott minden második fiatal él a szüleivel a korosztályból. Magyarország az Európai Unió tagországai között 18., az átlagnál némileg magasabb arányszámával.
Az elemzés rámutat: a demográfiai problémák egyik oka a fiatalok önállósodásának időbeli kitolódása. Míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be. A vizsgált korosztályban 1990-hez képest a házasságkötés időpontja is kitolódott 7 évvel.
A legnagyobb arányban a 20–24 éves fiatalok laknak még otthon, alátámasztva ezzel az iskolában töltött évek növekedését: száz 20–24 éves fiatalból 66-an, 25–29 évesből 41-en még mindig a szülői házban élnek. A 30–34 évesek között száz fiatalból már 20, ugyanennyi 35–39 évesből pedig 10 fiatal lakik a szüleivel. Aggasztó ugyanakkor, hogy a harmincas korosztályban is évről évre nő a „felnőtt gyermekek” aránya: 1990-ben a 30–34 éves fiataloknak még csak 7 százaléka élt az szüleivel, míg a 35–39 év közöttiek esetében alig több mint 4 százalékról 10 százalékra nőtt a mutató.
A férfiak közül többen és tovább maradnak szüleikkel, mint a nők, de a gyengébb nem aránya a vizsgált 21 évben nagyobb mértékben nőtt. Míg a felnőtt gyerekként élő férfiak száma másfélszeresére emelkedett, a nőknél 235 százalékos növekedést könyvelhetünk el. A legutóbbi vizsgálatkor 547 ezer férfi és 335 ezer felnőtt nő lakott a szülői házban, vagyis a 20–39 közötti korosztályból a férfiak közel negyven százaléka, a nőknek pedig majdnem negyede élt a szüleivel. Korosztályonként viszont jelentősen eltér a nemek megoszlása a vizsgáltak körében: a 20–25 éveseknél még nincs számottevő férfitöbblet, a 25–29 éveseknél azonban már a férfiak aránya a nőkéhez képest közelít a kétharmad–egyharmadhoz. A 30. életévüket betöltött „felnőtt gyermekek” között már kétszer annyi a férfi, mint a nő.
Jelentős a különbség az iskolai végzettség tekintetében is: az érintettek többségének érettségi a legmagasabb végzettsége, ötödük szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett, és csupán 17 százalékuknak van diplomája. Ezzel szemben az önállósodott fiatalok egynegyedének van felsőfokú végzettsége.
Az önállósodott fiatalok közül sokkal többen dolgoznak. A korosztályban a „felnőtt gyermekek” körében 59, az önállósodott fiataloknál 69 százalék a foglalkoztatottak aránya. Érdekes, hogy a „felnőtt gyermekek” általában hamarabb kezdenek el dolgozni, a huszonévesek között még nagyobb arányban is vannak közöttük foglalkoztatottak, mint az önállósodottaknál, azonban később őket fokozottabban érinti a munkanélküliség. Az adatok szerint a „felnőtt gyermekek” jóval kisebb arányban dolgoznak a magasabb státusú, magasabb jövedelmet biztosító foglalkozásokban, míg az alacsony képzettséget igénylő foglalkozásokban arányuk magasabb, mint a korosztály önállósodott tagjainak.
Nagyok a különbségek a két csoport lakhatási viszonyaiban is. A „felnőtt gyermekek” szinte kizárólag saját (szülői) tulajdonú lakásokban laknak, míg az önállósodott fiatalok körében kétszer gyakoribb a lakásbérlet, 8 százalékuk pedig egyéb jogcímen élt valahol, például szívességi alapon más otthonában. A szüleikkel élő fiatalok kétharmada családi házas, falusias övezetben lakik, általában viszonylag nagy ingatlanokban. Az önállóvá vált fiatalok 40 százaléka ezzel szemben városias környezetben vagy lakótelepen él. Általános tendencia, hogy a nagyobb településeken élő fiatalok magasabb arányban kezdenek önálló életet, mint a falvakban élők. Míg a „felnőtt gyermekek” a 20–39 éves népességen belüli részaránya a fővárosban alig 26 százalék és a megyei jogú városokban is 30 százalék alatt marad, addig a kisebb városokban megközelíti, a községekben pedig meghaladja a 34 százalékot. A nemek viselkedése településtípusok szerint is eltérő: míg a fővárosi „felnőtt gyermekek” 58 százaléka férfi, addig a községekben kétharmados a részarányuk. A harminc feletti fiatalok körében még nagyobb a férfitöbblet: a községekben élő 30–39 éves felnőtt gyermekek háromnegyede férfi volt.
Az elemzés szerint az sem mindegy, milyen családban nőtt fel a gyermek: az egyszülős családokban tovább maradnak otthon a fiatalok. A 20–39 évesen szüleikkel élők több mint egyharmada csak az egyik szülőjével él, és az ilyen családok részaránya folyamatosan emelkedik a „felnőtt gyermekek” körében. Az élettársi kapcsolatban élő szülők gyermekei általában hamarabb hagyják el a családi otthont, mint a házaspárokéi.
