Hogy valójában beilleszthető-e a tanszék megalakulása egy nagyobb folyamatba, amelynek eredményeként megbékíthetjük a ránk megorroló örményeket, az persze kérdéses. Annyi bizonyos, hogy a tanszék megalakítása nem nélkülözte a diplomáciai jellegű lépéseket sem.
– Az örmény oktatási minisztérium is támogatja a Pázmány és a jereváni Állami Pedagógiai Egyetem, Örményország második legnagyobb oktatási intézménye közti együttműködést, csakúgy mint azt is, hogy örmény tanszék és örmény szak induljon a Pázmány (PPKE) bölcsészkarán – erről Kovács Bálint, a katolikus egyetem tudományos munkatársa beszélt lapunknak. A történész elmondta: korábban számos írásos megállapodás volt életben örményországi és magyarországi oktatási intézmények között, a PPKE-nek is volt szerződése a jereváni egyetemmel, az örmény tudományos akadémiával, de 2012-ben ezeket az egyezményeket az örmény fél felfüggesztette. Most viszont úgy tűnik, nem csak az örmény oktatási tárca pártolja az együttműködést, hanem az örmény egyház legfőbb patriarchája, az ecsmiadzini katholikosz is közreműködött.
– Ebből az is látszott, hogy az egész ügy mögött ott van a megromlott örmény–magyar kapcsolatok javításának igénye is – mondja Kovács, aki hangsúlyozta ugyanakkor: a Pázmány korábban nagyon sokat tett kiállítások és konferenciák révén az örmény kultúra hazai bemutatásáért.
A két ország kapcsolata 2012-ben romlott meg látványosan, miután Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, akit korábban Budapesten egy örmény katonatársa brutális meggyilkolása miatt ítéltek el.
Ismeretes: az azeri Safarov – akinek a karabahi háborúban elmondása szerint több családtagját a szeme láttára ölték meg az örmények – részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004 elején tartott angol nyelvtanfolyamon, amin Gurgen Margarjan örmény tiszttel szomszédos szobában volt elszállásolva. Safarov az egyik éjszaka baltával lefejezte Margarjant, amiért 2006 tavaszán a bíróság előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért legkorábban 30 év múlva felülvizsgálható életfogytiglanra és Magyarországról 10 évre való kiutasításra ítélte.
Noha Azerbajdzsán korábban ígéretet tett, hogy a büntetést nem alakítják át akkor sem, ha átadjuk Safarovot, 2012. augusztus 31-i hazaszállítása után az elítéltet Ilhan Aliyev elnök kegyelemben részesítette, majd az azeri nép hősként ünnepelte.
Magyarország ugyan az elítélt személyek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezményre hivatkozva adta át az elítéltet, elég egyértelműnek tűnt, hogy a lépéssel Budapest a feltörekvő kaukázusi olajköztársaság, Azerbajdzsán kegyeit kereste. Örményországnak ez mondhatni nem esett jól, és a nemzetközi „örmény lobbi” – amely sokak szerint nagyon erős, ám ez valószínűleg inkább csak egyes országok esetén igaz, mint amilyen például az Egyesült Államok vagy Franciaország – heves tiltakozásnak adott hangot, ami Magyarország nemzetközi megítélését nyilvánvalóan károsan befolyásolta.
Pedig a két ország között történelmi távlatokban mérve is hagyományosan jó a kapcsolat. A középkorban Magyarország területén örmény kereskedők éltek, majd sok örmény Erdélyben telepedett le, a dualizmus idején az örmény közösség minisztereket, sőt miniszterelnököt is adott az országnak. Ráadásul a mai napig jelentős örmény kisebbség él nálunk, az egyik nagy csoportot a 17. században Erdélybe bevándoroltak leszármazottai, a másikat a huszadik századi konfliktusok – örmény népirtás, szovjet uralom, majd a karabahi háború – elől hozzánk menekülők és utódaik alkotják.
– A két nép kapcsolata kétségtelenül nagyon mély, érdekeink közösek, vagyis – legalábbis én ezt gondolom – gesztusokat kell tennünk az enyhülés érdekében – jelezte Kovács. Elmondta: örmény oldalról ezt mindenképpen jelzi a már említett együttműködési megállapodás minisztériumi szintű engedélyezése, ám Kovács szerint emögött felismerhető az a világos cél, hogy elsősorban egy katolikus egyetemmel szerettek volna együttműködni.
Kovács Bálint arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani, egyházi szintű közeledés előzménye, hogy tavaly áprilisban Ferenc pápa a száz évvel korábbi örmény népirtás áldozataira emlékezett, amelynek következtében több ország is foglakozott a kérdéssel, sőt, sokan el is ismerték a népirtás tényét, így az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama, Ausztria is, amit sokan a Szentatya hatásának tulajdonították. Az ismert tervek szerint ráadásul idén nyáron Ferenc pápa Örményországba látogat.
– Ebbe a keretbe ragyogóan beilleszkedett az együttműködés megkötése az egyházi irányítású Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel – mondta Kovács Bálint. A képzés és a tanszék egyébként jelenleg a hazai akkreditációra vár.
Az azeri–örmény konfliktus – mely tulajdonképpen az örmény–magyar elhidegülés hátterében is meghúzódik – ugyanakkor nemrégiben ismét fellángolt. Ilyen összecsapások folyamatosan kitörnek a hegyi-karabahi konfliktust lezárni hivatott 1994-es tűzszünet óta, általában az egyik fél átlő a másik oldalára kalasnyikovval. Most azonban az azeri hadsereg nehézfegyverzetet is felvonultatott a határra, amire húsz éve nem volt példa.
Kovács Bálint szerint a konfliktusnak lehetséges, hogy nincs is megoldása. Az ellenségeskedés mögött az egykori Szovjetunió, konkrétan Sztálin döntése húzódik, aki szerette volna a létrehozott három dél-kaukázusi szovjet tagköztársaság – Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia – népeit egymással megosztva sakkban tartani. Így az etnikailag túlnyomó többségben örmények által lakott Karabahot, illetve Nahicsevánt Azerbajdzsánhoz csatolta.
A Szovjetunió története során az örmények számos alkalommal próbálkoztak a helyzet megváltoztatásával, de a szovjet vezetés ezt nem engedte, így 1988–1994 között először politikai krízissel, később fegyveres háborúval vívta ki a terület az Azerbajdzsántól való „de facto” függetlenségét. A harcokat 1994-ben egy Moszkva által közvetített fegyverszünettel zárták le. Az entitás azonban nemzetközileg „de jure” nincs elismerve, tehát hivatalosan továbbra is Azerbajdzsán része.
Azerbajdzsán arra számít, hogy Hegyi-Karabah és Örményország elnéptelenedik a gazdasági blokád miatt. Örményország nyugati részét ugyanis Törökország, Azerbajdzsán szövetségese zárta le, keleten pedig ott van maga Azerbajdzsán. „Egyedül a 60-70 kilométeres déli, és északi határszakasz van nyitva, tehát Örményország nem tud teljes értékű gazdasági tevékenységet folytatni” – magyarázza Kovács. Ugyanakkor Jereván szövetségese Moszkvának, a legnagyobb külföldi orosz fegyveres kontingens is náluk állomásozik. Csakhogy Moszkva a legutóbbi örmény-azeri fegyveres konfliktus után kijelentette: Jereván szövetségese, míg Baku stratégiai partnere, ami némi változást jelez Örményország mozgásterében.
Örményország nehézségekkel küzd, de Kovács úgy látja, Azerbajdzsán is gazdasági hullámvölgybe tart a súlyos gondokat okozó alacsony kőolajár miatt. Szerinte elképzelhető, hogy Azerbajdzsán mostani katonai fellépése mögött is az állt, hogy az ország vezetője, Ilhan Alyev a válság sújtotta ország elégedetlenkedő népének figyelmét megpróbálta a Karabah-kérdés fele elterelni. Emellett ugyanakkor globális szinten is vannak gondok: Azerbajdzsán szövetségesének, Törökországnak a kurdok miatt vannak komoly problémái, az örmények pártján álló oroszoknál pedig ugyancsak az alacsony olajárak, illetve a nemzetközi konfliktus okoz problémát. – Sokismeretlenes egyenletről beszélünk, az azonban biztos, hogy Hegyi-Karabah továbbra is száz százalékig örmény etnikumú, az örmény társadalom pedig teljes mellszélességgel felsorakozott hazája mellett a mostani konfliktusban, az önkéntesek szó szerint dalolva mentek a karabahi határra segíteni a hadsereg küzdelmét – magyarázza Kovács.
De mit tehet a magyar diplomácia ebben a kényes helyzetben?
– Véleményem szerint az Örményországgal való történelmi barátság helyreállítása úgy is lehetséges, hogy eközben a külpolitikában nem kell más területen kompromisszumot kötni. A Pázmány ilyetén tevékenysége, nagyon bízom benne, hogy segítő alternatívát tud felkínálni – állítja Kovács Bálint. Szerinte a Pázmány törekvése, mármint az örmény történeti tanszék és szak indítása mérföldkő jellegű ebben a helyzetben.
Az MNO által megkérdezett, egykori diplomata már nem ennyire derűlátó. Nanofvszky György igen nehéznek látja a jelenlegi helyzetet: Magyarország történetének első örményországi nagykövete úgy látja, a magyar–örmény viszonyt csak politikai gesztussal lehet helyre hozni, legyen az bocsánatkérés Safarov kiadásáért vagy akár az örmény népirtás hivatalos elismerése. A veterán külügyér arra figyelmeztetett: a több évszázados történettel rendelkező örmény–magyar barátságot semmiképpen sem lehet felrúgni azért, hogy jó pontot szerezzünk Azerbajdzsánnál.
