Egy magyar vidéki városban élő gimnáziumi tanárnő tulajdonába került egy Szamoa szigetére bejegyzett, működése során jelentős összegeket megmozgató offshore-cég 2012 novemberében – írja a Direkt36, melynek újságírói segítséget nyújtottak a Panama-iratok feldolgozásában.
A 444.hu által közölt cikk szerint a tanárnő a szamoai céggel együtt hozzájutott egy bankszámlához is az egyik legpatinásabb svájci banknál, és pont a tulajdonszerzésének napján történtek intézkedések arra, hogy a cége megkaphasson egy nagyobb – közel 80 millió forintos – összeget. A tanárnő pedig nem más, mint Konti Csilla, aki családi kapcsolata révén kötődik a magyar politika felsőbb köreihez. A férje ugyanis Boldvai László, az MSZP egyik befolyásos politikusa, korábbi parlamenti képviselője és egykori pénztárnoka.
Konti offshore-tulajdonlása idején Boldvai az Országgyűlés tagja volt, és ugyan 2014-ben kiszorult a parlamentből, továbbra is aktívan politizál: képviselő a Nógrád megyei közgyűlésben, de ő vezeti az MSZP megyei szervezetét is.
A politikus a 90-es évek közepén volt az MSZP pénztárnoka, a neve legtöbbet akkor forgott a sajtóban, amikor érintett lett a Horn-kormányt megrengető korrupciós botrányban, a Tocsik-ügyben. Zsarolás vádjával bíróság elé is került, de aztán felmentették, és politikai karrierje is folytatódott. Máskor a vagyoni helyzete miatt érték vádak: a politikusnak hatalmas háza van Salgótarjánban, felesége pedig a mai napig luxusterepjáróval közlekedik.
Két héttel ezelőtt a Direkt36 felhívta Boldvai Lászlót azzal, hogy a felesége külföldi üzleti tevékenységéről szeretnék kérdezni. A politikus először visszakérdezett, hogy „miért, van neki?”, majd közölte, hogy nem tud róla, hogy a feleségének lenne vagy lett volna külföldi gazdasági érdekeltsége. Amikor viszont az újságírók elmondták neki, hogy tudomásuk szerint volt egy szamoai cége, akkor Boldvai csak annyit mondott: „hát akkor biztosan így van”. További kérdésekre nem akart válaszolni, de végül megadta az e-mail címét a lap újságíróinak.
Boldvai László nem az egyetlen magyar politikus, aki érintett az offshore-ügyben: Horváth Zsolt korábban tizenhat éven keresztül ült Kecskemét fideszes képviselőjeként a parlamentben, két éve kiszállt a politikából. Azonban Horváth még képviselő volt akkor, amikor elindította az offshore cégét, ám ezt a vagyonnyilatkozatában már nem szerepeltette.