Akkor is megerednek a könnyei, amikor arról kérdezzük, hogy nézett ki a munkarendje: állítása szerint szabályosan végigdolgozott 64 évet szünnap nélkül. Volt, hogy éjjel fél kettőtől este tízig dolgozott. Mert azt a néhány fajta süteményt és fagylaltot, amit kínált a vevőknek, régi mesterének intése szerint készítette el, a tanács pedig így szólt: a cukrásznál precízebben csak az aranymester dolgozhat. Büszkén teszi hozzá, hogy „azelőtt”, tehát a rendszerváltás előtt úgy vitte egyedül az üzletét, hogy közben a helyi ipartestület választott vezetője volt. Meg is jegyzi, „azelőtt” annyival volt könnyebb az élete, hogy nem volt ennyi rosszindulat az emberekben.
Beszélgetésünkbe a szomszédos Tüzép-telepről szólnak bele. Egy fiatalember kiált oda asztalunkhoz:
– Tessék elfogadni a segítséget, mire legközelebb jövök, legyen krémes, mint mindig!
A segítség alighanem Gémesi György ajánlatára vonatkozik. Gödöllő polgármestere felvetette: a város beszállna az üzlet felújítási költségeibe, retrocukrászdát hoznának létre. Barna Illés nemsokára meg is tárgyalja az ötletet a város vezetőjével, azonban még „ezerszer meggondolja”, hogyan dönt.
Aztán elbúcsúzunk, mert egy újabb tévéstáb szeretné megnézni a lelakatolt cukrászdát.
