Nem lesz muszáj automatikusan kizárni a közbeszerzési pályázatokból azokat, akiket korábban kartellezésen kaptak – legalábbis ha kedden rábólintanak a honatyák Lázár János csúcsminiszter vonatkozó törvénymódosító javaslatára. A kormányzati sajtótájékoztatók sztárja eredetileg egyébként azt szerette volna elérni, hogy a kizárás opcionális legyen, azaz teljesen a kiíróra bízták volna a döntést. Ez változott mostanra úgy, hogy főszabály szerint továbbra is kötelező lenne ajtót mutatni a törvénytelen piactorzításon ért pályázóknak, de a kormány adhatna egyedi mentességet ez alól.
A javaslatot azután nyújtották be, hogy a Gazdasági Versenyhivatal négy, Andy Vajnához köthető céget fülelt le az említett szabálytalanságok miatt. Véletlen egybeesésnek elég erős lenne. Már csak azért is, mert Magyarország az Európai Unió egyik legkorruptabb országa – ezt már Martin József Péter, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője mondja.
Amiben szerinte egyedi a magyar korrupció, az a központosítottság, úgy látja,
valószínűleg nincs még egy EU-tagállam, ahol hasonlóan centralizált közpénzszivattyú működne, mint hazánkban.
Egész rendszerek épültek a korrupcióra, például a jegybanki alapítványok költései révén milliárdok folytak el, látszólag legálisan. A visszaéléseket nemegyszer törvényesítik is, ennek egyik példája, amikor lehetővé tették, hogy magas pozíciót betöltő állami tisztségviselők rokonai is pályázhassanak közpénzre.
Ezt a rendszert olajozná tovább a közbeszerzési törvény újabb módosítása.
Ráadásul még fordítva is ülünk a lovon: mind a kartell-, mind a rokonügyben szigorúbb volt a Fidesz által korábban elfogadott törvény, ebből vesznek most vissza. A TI-nél egyelőre vizsgálják, hogy mindez vajon összhangban van-e az uniós joggal. A vonatkozó EU-irányelv megengedi ugyan, hogy bizonyos dolgokat a tagállamok ne tiltsanak törvényileg, de ebben az esetben a pályázat kiírójának, és nem a kormánynak kellene átengedni a döntést.
Több, mint hazai
Ez a legújabb lépés is abba az irányba mutat, hogy a haverokat, rokonokat, kormányközeli szereplőket hozzák helyzetbe: a Mészáros-, Habony- és Garancsi-érdekeltségek árbevétele és profitja egyre nő. Mindezt a nemzeti burzsoázia és középosztály megerősítésének, azaz a protekcionizmusnak az ideológiája mögé bújva művelik – véli Martin. Ami, még ha igaz is lenne, és nem a haveri kapitalizmus maszkjául szolgálna, akkor sem igazán működne egy Magyarország-méretű és tőkeellátottságú országban.
Való igaz, nálunk csak jóval nagyobb államok engedhetik meg maguknak, hogy a külgazdaság törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyják, és csak bizonyos esetekben. Hollandia vagy a skandináv államok, de akár Észtország példáját is említhetnénk: nyitott gazdaságot működtetnek, és szigorúan azonos feltételek vonatkoznak minden pályázóra a közbeszerzéseken. Magyarország történelme is azt mutatja, hogy akkor voltunk sikeresek, amikor nyitottunk a külvilág felé, és nem akkor, amikor bezárkóztunk. A szakértő szerint most ellenben épp a keleti államkapitalista rendszer felé haladunk, amelyben nem a teljesítmény, az érdem és a piaci megmérettetés alapján, hanem kapcsolatok és lojalitás szerint osztják el az erőforrásokat.
Arra a kérdésre, hogy a társadalom miért ennyire beletörődő, Martin kifejtette: bár a kormány irányítja az állami médiát, és az ő hangja szól sok privát médiumból is, a magyarok tudatában vannak a súlyos korrupciós helyzetnek. Csak épp azt gondolják róla, hogy ez egyfajta örök magyar sajátosság, „magyar átok”. A fiatalok nyolcvan százaléka úgy véli, itthon korrupció nélkül nem lehet érvényesülni, ez pedig óriási lehúzóerő. A többség egyelőre nem lát hiteles szereplőket, akik kivezetnék az országot a korrupciós csapdából.
