„Válassz valami normális foglalkozást” – mondta nőgyógyász édesapja Sándor Szandrának, amikor a gimnazista lány tizenhét évesen azzal állt elé, hogy ha törik, ha szakad, ő divattervező lesz. A szülei szerint a lányuk sokszor nem a földön jár, tinédzserként makacsul ragaszkodott álmaihoz, önmagába és elképzeléseibe vetett hite akkor sem ingott meg, amikor a gazdasági világválság éveiben úgy tűnt, le kell húznia a rolót. A Sándor Szandra által alapított Nanushka tulajdonképpen akkor vált világhírűvé, amikor tényleg A-listás hírességek jelentek meg a gyermekkori becenévvel fémjelzett ruhákban. Tavaly a cég árbevétele megközelítette az 500 millió forintot, Belgiumban és Hollandiában értékesítik a legtöbb terméket, éves szinten összesen 20 ezer Nanushka ruha talál gazdára. Jelenleg 25-en dolgoznak a cégnél.
„Emlékszem, milyen harcokat vívtunk a próbafülkékben: felpróbálni sem volt hajlandó a mintadarabokat, mert nem tetszettek neki”
– mondta lapunknak Sándor Judit, Szandra édesanyja. Szülei szerették volna, ha lányuk felsőfokú közgazdasági ismeretekkel felvértezve viszi tovább a családi vállalkozást, ám ő nem akart gyerekruhákkal foglalkozni, nem tartotta elég kreatívnak az értékesítési munkakört, egészen más terveket dédelgetett. Miután elvégzett egy két tannyelvű közgazdasági középiskolát, az is egyre világosabbá vált számára, hogy nem bizniszt szeretne tanulni, nem érdekelték eléggé a reál tárgyak, nem hozták lázba a számok. Egyre biztosabban tudta, hogy női ruhák tervezéséből szeretne megélni. „Nem volt bennem félelem és kérdés sem. Tudtam, hogy ez az én egyetlen, kikövezetlen utam” – emlékszik vissza. Édesanyja lázadóként emlékszik vissza kamasz lányára, igazán nagy bajok azonban nem voltak vele. Tizenegy évvel idősebb bátyja mindig „bevitte a dzsumbujba”, nem egyszer a diszkóba is elszöktek, volt, hogy külföldön.
A divatszakmát mindenképp külföldön szerette volna elsajátítani, ezért jelentkezett a London College of Fashionre. Amennyire biztos volt abban, hogy külföldön szeretne tanulni, annyira tudta azt is, hogy a négyéves főiskola elvégzése után hazatér és Magyarországon építi fel saját brandjét. „Honvágy és kulturális misszió” – ez a válasz érkezik arra a kérdésünkre, hogy miért választotta a divat valamelyik fővárosa helyett szülőföldjét. Felismerte, hogy a Zoób Kati és Nárai Tamás divattervező-generáció után hosszú ideig nem jöttek a hazai sikerek, nem volt külföldön is ismert magyar márka. Szerette volna ezt a hiányt pótolni. Bár – ahogy ő mondja – nem vezérelte hazafiasság és magyarságtudat, mégis úgy érezte: ha itt született, itt kell alkotnia is. Szülei segítették némi pénzzel, de a cég beindításához 15 millió forintos személyi kölcsönt is felvett. A fiatal divattervező egyébként tisztában van azzal, hogy sokan azt beszélik a háta mögött, neki könnyű, hiszen ott volt a biztos háttér. „A külföldi buyerek (a divatvilág fontos szereplői, ők döntik el, hogy az aktuális kollekciók felhozatalából mely darabokkal kívánnak kereskedni) nem ez alapján ítélnek meg” – szögezte le.
Szandra akkori párja tervezte a logót, a baráti körből pedig hamar előkerültek a tehetséges fotósok, fodrászok, sminkesek. 2006-ban jelent meg az első kollekció, amivel rögtön be is kerültek 10-15 amerikai boltba, hála a teniszösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazó, a divathoz mit sem értő családi ismerősnek. Ez komoly sikernek számított, főleg annak fényében, hogy egy mintavarró lány – aki egyébként azóta is a Nanushkánál dolgozik – készítette el az egész kollekciót. A nem szakavatott disztribútor pedig 30 ezer dolláros megrendelést vett fel a tengerentúlon. Az üzlet beindult, igény volt a ruhákra, dinamikusan növekedtek. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy még nem volt likviditásuk, nem tudták a gyártást előfinanszírozni, folyamatos pénzhiánnyal küzdöttek.
A feketelevest az ismert okok miatt a 2009-es év tálalta fel: mély gödörbe kerültek, ahonnan aztán a rokonság segítségével tudtak csak kimászni. Ezt a kritikusabb időszakot két könnyebb év követte, 2011-ben azonban ismét beütött a krach: egyértelművé vált számukra, hogy vagy befektetőt keresnek, vagy lehúzhatják a szépreményű divatcég rolóját.
„Még akkor sem éreztem, hogy vége, amikor a két szóba jöhető beruházó pár nap különbséggel fordított hátat”
– mondja Szandra. Az önmagát türelmetlennek és erőszakosnak leíró fiatal tervező bánatában elment egy potenciális befektetőkkel rendezett buliba, ahol egy baráti beszélgetésen valahogy szóba került Oszkó Péter neve. Szandra nem teketóriázott sokáig, hamar meg is kereste az akkor a PortfoLion kockázati tőkebefektető vezető szakemberét. Kevesebb mint egy évvel később a Nanushka meg is kapta a tőkeinjekciót, 360 millió forint befektetést és 225 millió forintos kölcsönkeretet. Szandra többségi tulajdonos maradt. A kreatív döntések továbbra is hozzá tartoznak, az üzleti kérdésekben azonban vétójogot kapott a befektető.
„Példaértékű, amit a Nanushka véghezvitt az elmúlt években, nem hiába voltak az első olyan cégek között, amelyek komoly befektetést kaptak Magyarországon” – emelte ki lapunknak Tus-Dzsurbán Ágnes, a Konsánszky Dóra ruhatervező és iparművész által alapított Konsánszky ügyvezetője. Ágnes szerint részben Szandra cégének köszönhető, hogy a befektetők invesztálni kezdtek a divatszakmába – a pénzözönből később egyébként a Konsánszky sem maradt ki.
„Egyrészt nem könnyű befektetőt találni. Másrészt az sem csinálhat meg mindent, amit szeretne, aki talál. Komoly feltételeknek kell megfelelni, komoly eladásokat kell hozni” – ezzel vág vissza Daubner Anna konkurens divattervező azoknak, akik szerint Szandinak könnyű dolga volt Oszkóék miatt. Tus-Dzsurbán pedig rávilágít: kőkemény munka kell már ahhoz is, hogy a befektetők egyáltalán szóba álljanak vele. „Fel kell végre fogni, a divat üzlet, nem egy művészkedő kislány önkifejezése” – hangsúlyozta. A két versenytárs egyetértett: nemcsak a divat magyarországi fellegvárának felépítése példa- és tanulmányértékű, hanem az is, ahogy a Nanushka a befektetéssel élt.
Szandra a ruhákat szinte magára találja ki, és olyan lány, mint Nanushka, sok van most a világban. Remekül belőtték a vevőkört, ami részben ösztönös volt, részben az olyan tanácsadóknak köszönhető, mint Etropolsky Róbert. Úgy trendi és stílusos, hogy kényelmét nem áldozza fel a küllemért – Szandra szerint ilyen az igazi Nanushka nő. A márkának tehát van célcsoportja, annak ellenére, hogy az alapító nem híve a vevőkör túlzottan merev bekorlátozásának. „A legőszintébb akkor vagyok, ha azt mondom, olyan ruhákat tervezek, amilyeneket én is szívesen hordanék” – vallja be.
Daubner Anna szerint azért tudtak komoly hírnévre szert tenni, mert egyrészt jó időben kezdték, másrészt a ruhák színeiben, formáiban, anyagaiban olyan világot képviselnek, amelybe sokan vágynak. A tervező alapító szerint a márka egészen egyszerűen azért tud ilyen sikeres lenni, mert ő maga rendkívül türelmetlen, eredményt is minél hamarabb szeretne látni. De buzgósága és eredmény-orientáltsága is jelentős részben hozzájárult sikeréhez – véli Szandra. Párja, Baldaszti Péter szerint a tehetség nagyon kevés ahhoz, hogy valaki Szandrához hasonló eredményeket tudjon felmutatni.
„Alig ismerek olyan embert, aki 18 éves korától pontosan tudja, hogy mivel akar foglalkozni és hová tart, Szandra ilyen. Ez a célfüggvény-követés és integritás sikerének egyik kulcsa.”
Édesanyja szerint akarattal sem lehet mindent megoldani, úgy véli, lánya szerencsés csillagzat alatt született.
Céltudatos, harcos, tüzes, lendületes, akaratos, már-már erőszakos Kos – így jellemzi magát a 34 éves divattervező. Ismerői szerint az alapító igazi barát, mindig lehet rá számítani, energikus. Ha tanácsot kérnek tőle, kizárt, hogy ne lenne akár több megoldási javaslata is. Viszont néha túl heves, túl hamar ítélkezik. Nanushka környezete és saját maga szerint is gyermeklelkületű, kedvenc inspirációs forrásai a mesék, mondák világa. Szereti, ha ruhái képekkel, érzetekkel, színekkel hatnak. Nem mozdul ki otthonról ceruza és füzet nélkül, soha nem lehet tudni, hogy útközben milyen illat, szín vagy forma hozza lázba és támad halaszthatatlan skiccelhetnékje.
A kollekció tervezése minden évben az úgynevezett moodboardnál (hangulattábla) kezdődik, ide kerülnek fel azok a színek, képek, érzetek és motívumok, amelyekkel dolgozni szeretnének. Öt éven keresztül csak Szandra tervezte a ruhákat, de mióta „igazi Nanushka lányra” lelt a félig mongol, félig magyar asszisztense személyében, előfordul hogy átengedi az irányítást a szakmát Dániában elsajátító kollégának. Ez komoly változás, hiszen korábban minden folyamatot kontrollálni akart, a legapróbb részleteket is ide értve. „Ennyire maximalistán viszont nem lehetett vinni a céget, nem tudok mindenhol ott lenni” – látja be a vezető. A prototípus elkészültéig azonban beleszól a folyamatokba, és később is jelen van a fontos döntéseknél.
A tervezés után a modellezés, a próba és a válogatás következik. Egy kollekcióba körülbelül 120 termék kerül. A ruhák anyagait külföldről szerzik be, Portugáliából, Olaszországból, Törökországból, Japánból. A mintakollekciót az ügynökökre bízzák, ők terjesztik a terméket és veszik fel a megrendeléseket. A 150-650 euró között mozogó ruhák vásárlói többnyire fiatalok. Eddig a termék magát adta el, idén azonban ráfekszenek a marketingre, a 2016-os reklámbüdzsé megközelíti az 50 millió forintot.
Nagy kihívás előtt áll az egész iparág: csak azok maradhatnak életben, akik innovatívak, és nemcsak a ruhatervezésben, hanem az irányválasztásban is
– szögezi le Szandra. A szakma legnagyobb problémája jelenleg, hogy a divatbemutatók fél évvel a szezonkezdet előtt lemennek, az ott bemutatott ruhákat pedig az Inditex tulajdonában lévő cégek előszeretettel lekoppintják.
Szandra tervei szerint a következő évek a gyerekcipőben járó kiskereskedelmi és online részleg erősítéséről fognak szólni. Azt reméli, hamarosan külföldi üzletnyitásról is be tud számolni. És hogy hogyan látja magát pár év múlva? Szeretne majd olyan anya lenni, aki a gyermekét magán hordozva, természetesen végzi a munkáját és összhangba hozza az anyaságot a karrierrel.
