Nem nyomoznak Rogán után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ügyészség szerint Portik Tamás tanúvallomása „erősen kétséges”.

Horváth Csaba László
2016. 07. 26. 17:36

Egyelőre nem nyomoznak egy másik, szintén Rogán Antalnak juttatott állítólagos kenőpénz ügyében sem. Ugyancsak Tényi István tett bejelentést azután, hogy az N1TV interjú közölt a Vizoviczki László ellen folyamatban lévő egyik büntetőügy negyedrendű vádlottjával. Ő azt állította, hogy Rogán Antal polgármesterként négymillió forint kenőpénzt vett át a diszkócsászártól különböző, ötödik kerületi teraszok megnyitásának engedélyezéséért. Állítása szerint kihallgatásakor az ügyészek kinevették, amikor arról érdeklődött, hogy mikor kerülhet a vádlottak padjára Rogán Antal, és nem vették jegyzőkönyvbe a politikusra vonatkozó kijelentéseit. A felvételeket a KNYF tegnap kérte be a televíziótól, amelyeket feljelentéskiegészítés keretében vizsgálnak.

Szilágyi György, a Jobbik képviselője ma délután tartott sajtótájékoztatóján közölte, különösnek tartja, hogy az ügyészség a televíziótól kérte be a felvételeket, ugyanis szerinte bármikor kihallgathatnák a kormánypárti politikusra terhelő vallomást tett személyt. Egyben jelezte, kíváncsi rá, hogy a Vizoviczki-ügy nyomozásakor miért nem vették jegyzőkönyvbe a Rogán Antalra nézve kínos állításokat. Szerinte lehetséges, hogy a felvételek bekérésével az ügyészség csupán arra kíváncsi, milyen bizonyítékok és dokumentumok állnak még az N1TV rendelkezésére. Megjegyezte, a Jobbik azt reméli, hogy ha a nyomozóhatóságok kérni fogják Rogán Antal mentelmi jogának felfüggesztését, a fideszes országgyűlési képviselők nem fogják ezt megakadályozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.