Azért történt mindez így, mert cigányt sodort el a motor, hát tudja, milyenek – így kommentálják az esetet a boldvai Fenyő büfében, ahol összeráncolt homlokkal hallgatják kérdéseinket. Nem haragszanak ránk, csak visszaemlékeznek, az eset ugyanis több hónappal ezelőtt történt, és nem verekedésként – pláne nem lincselésként – emlegetik, hanem csak balesetként.
Az pedig, hogy összesereglettek a romák, nem kelt nagyobb megütközést: először is gyorsan megy ez a mai világban. Másodsorban pedig a cigányok előbb vonják felelősségre a baleset okozóját, mint hogy segítenének a baleset elszenvedőjének – hangzik a névtelen vélemény.
A Fenyőben azt tudjuk meg a faluról, hogy nem mindennapos itt a cigány–magyar összecsapás, de azért érdekes módon rögtön figyelmeztetnek: óvatosak legyünk, ha a telepre megyünk, és hajtsunk az utcán nagyon lassan.
A telep előtt még a falu közepén ácsorgó lányokat kérdezzük, ők is legyintenek csak, amikor a Blikk „olaszliszkás” felütését emlegetjük. Merthogy a nő, akit elütöttek, megúszta zúzódásokkal és súrolásokkal, a motoroshoz meg hozzá sem nyúltak. Fél óra alatt lezajlott az egész. A lányok is elmondják, hogy nincs itt baj a cigányokkal, de mikor közöljük, hogy a telepre készülünk, egyikükből kiszalad egy hirtelen és őszinte „ajjaj”.
Több elutasító fejcsóválás után a polgármesteri hivatalba tartunk. Csabai Károly, a falu vezetője azonban udvariasan, de határozottan közli, hogy nincs ideje nyilatkozni, tárgyalásra megy, és egy-egy kemény kézfogás után elhajt.
Ám a hivatalban összefutunk a hölggyel, akit baleset ért. Nem örül nekünk, azt sérelmezi, hogy úgy faggatja és zaklatja őt és családját a sajtó, mintha ő lenne a tettes, nem pedig a sértett. – Nem vagyunk mi gyilkosok – fakad ki, majd többször is elmondja, hogy annyi nyugtatót és altatót szed már az eset miatt, hogy a legutóbb már véletlenül két gyógyszert is beszedett. Nem meséli el, hogy melyikből. A polgármester titkárnőjét pedig arra próbálja utasítani a közmunkás asszony, hogy szóljon Boldva első emberének, tegyen valamit annak érdekében, hogy ne zaklassa többet őt és családját a média. Búcsúzóul azt veti oda nekünk, hogy foglalkozzunk csak a cigánygyilkosságok áldozataival és tetteseivel, mert „ez a téma nagyon lekerült a napirendről”.
A baleset helyszínére sietünk, ahol az tűnik fel, hogy itt szinte mindenki, aki a telepről jön, vagy oda igyekszik, a járda helyett az úttestet használja. Egy félmeztelen roma kisfiú is olyan gyorsan kanyarodik le előttünk a falu fő útjáról, hogy azonnal szem elől veszítjük. Helyben nem is találunk szemtanúkat, egyedül az a közeli házon munkálkodó Lakatos Bálint nyilatkozik, aki viszont a baleset idején nem dolgozott a környéken. Olaszliszka említése kapcsán ő is mosolyog csak, annyit tud azonban, hogy az elsodort nő fia volt az, aki először számon kérte az edelényi rendőrkapitány fiát, utána pedig már becsatlakoztak ebbe a közmunkára igyekvők is. Szerinte azzal magyarázható mindez, hogy a romák Boldván elkülönülve élnek a falu végén, van saját kocsmájuk, boltjuk, „élik a kis világukat”. Mondja Lakatos ezt úgy, hogy egyébként ő maga is ott lakik. Így aztán felidéz egy egy évvel ezelőtti eseményt, amikor a boldvai cigányok tényleg előkapták a baltát egy közúti baleset kapcsán: azzal próbálták betörni a balesetező autó ablakát, hogy kimenekítsék belőle a sofőrt. „Éppen temetés, volt, amikor az autó felborult és kigyulladt” – meséli, hozzátéve, hogy nem csak a gyászolók, de még a pap is a helyszínre szaladt a sír mellől. Próbálták megmenteni a kocsiba szorult férfit, de sajnos nem jártak sikerrel.
Boldva utolsó, sorba rendezett utcáiba, a telepre is Lakatossal megyünk ki. A házak párhuzamos utcákban állnak, azokon az ingatlanokon, amelyek nem romosak, többnyire két parabolaantenna is van. A telepnek saját játszótere is van kosárpalánkkal meg padokkal, amikre nem lehet leülni – eltűnt róluk az ülőke. Lakatos Bálint elkalauzol minket a két hónappal ezelőtti balesetben érintett család házához, ahol megint visszautasítanak minket: továbbra sem akar nyilatkozni senki. A szemben lakók sem szeretnének szóba állni velünk, pedig ők állítják, ott voltak, amikor a gázolás és az utána zajló jelenetek lezajlottak. Nagy, közös hallgatások után annyit tudunk meg tőlük, hogy „semmi nem igaz, amit a Blikk írt, ezért fel is lesznek jelentve”. Paradox módon beszédesebbek azok az utcabeliek, akik nem is voltak ott a balesetnél. Ők elmondják, hogy a sértett nemcsak hogy gyógyszert szed, de pszichológushoz is járt, annyira megviselte az eset, amiből „csak azért lett ügy, mert magyar ült a motoron”.
– Végig kinn voltak a rendőrök az utcán, és még nekik állt feljebb! Itt volt a rendőrkapitány is, és nagyon rondán beszéltek a romákkal – kiabálja. Hogy a motorosnak lett-e baja, arról hallgat, azt viszont felhánytorgatja, hogy a balesetet szenvedő nőhöz nagyon későn, harminc perc alatt ért csak ki a mentő. Majd hirtelen az utca közepére mutatva témát vált.
– Ebben nincs semmi szenzáció, abban viszont van, hogy ott egy nő megszülte és megölte a gyerekét – mondja indulatosan, hozzátéve, hogy ezzel azért nem foglalkozik senki, mert „annak a gyereknek a nagyapja az apja”, és „azért nem foglalkoznak vele a tévék és az újságok, mert cigány volt”. „Ide nem jönnek ki a rendőrök, amikor ölik egymást a cigányok.”
Szerettünk volna beszélni az edelényi rendőrkapitánnyal és motoros fiával is, de nem értük el őket. Az edelényi kapitányságon dolgozó forrásunk ugyanis a falubeliekhez hasonlóan hallgatásba burkolózott, még feletteséhez sem akart elérhetőséget adni.
