Az ellenzéki pártok vezetői közül csak Fodor Gábor ment el voksolni, a Liberálisok az igen szavazat mellett kampányoltak.
Borsod megyei tudósítónknak több helyi lakos is elmondta: a kiszolgáltatottság népszavazása a mai. A segélyből és a közmunkából élők nem mernek távol maradni, mert attól tartanak, elveszítik a településvezetők jóindulatát. Információk szerint a polgármesterek egy része pedig attól fél, pályázati pénzektől esik el, ha nem hozza a településük az érvényességhez szükséges részvételi arányt. A jelek szerint nem az a kérdés, hogy igennel vagy nemmel szavaznak a polgárok, hanem az, hogy elmennek vagy sem. Olyan szavazóval nem találkoztunk eddig, aki igennel voksolt.
Egy helyi férfi szerint nekik nem kell félniük a migránsoktól, mert úgysem náluk robbantanának, hanem a nagyvárosokban. A romagyilkosságokat egyébként sem migránsok követték el – tette hozzá. A társai azonban rögtön letorkollták, mondván, nem hiányzik nekik, hogy a falu üresen álló házaiba idegeneket telepítsenek. Többen megjegyezték azt is, hogy a kampányra fordított pénzt inkább az egészségügyre kellett volna költeni – közölte tudósítónk a helyszínről.
Az ország számos pontján tartózkodó tudósítóink szerint komoly rendzavarás vagy választási csalás nem zavarta meg a szavazást.
Velence 4-es számú szavazókörzetében a szavazatszámláló bizottság egyik tagja viszont olyan öltözéket viselt, amely alkalmas volt a szavazópolgárok akaratának befolyásolására, így a bizottság egyhangú döntése értelmében a bizottsági tagnak át kellett öltöznie.
Kiskunmajsán a bizottság egy megbízott tagja betegen jelent meg, napközben az állapota rosszabbodott, ezért orvoshoz kellett vinni. 8 óra 10 perckor távozott a szavazóhelyiségből.
A főváros XV. kerületében a szavazóhelyiség melletti közterületen gyanús csomagot találtak, ott a tűzszerészi átvizsgálás alatt szünetelt a szavazás. Szekszárd 29-es szavazókörzetében darázsrajzás miatt rövid időre fel kellett függeszteni a szavazást, ám az áttelepülést követően már mindenki le tudta adni a voksát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!