Lázár miniszter bejelentését a kötelező középiskolai felvételiről semmiféle szakmai egyeztetés nem előzte meg. Noha ezt már megszokhatta a pedagógustársadalom, a kérdésnek van egy másik vetülete is: nem egészen világos, mit kívánt mondani a kancelláriaminiszter – véli Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón nevezte megkerülhetetlennek a kötelező felvételi bevezetését a gimnáziumokban.
Lázár szavai egyébként azért sem érthetők pontosan, mert központi írásbeli felvételi eddig is volt, e tekintetben tehát a kormány nyitott kapukat dönget. Könnyen lehet viszont, hogy nem a felvételi a lényeg, mindez csupán szépségflastrom: a rejtett szándék – Galló Istvánnéhoz hasonlóan Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is így gondolja a Népszavának adott nyilatkozata szerint – a gimnáziumok számának csökkentése, a diákok tömegeinek a szakképzés felé való irányítása.
Sokan arra panaszkodnak, hogy az elméleti tudás, nem függetlenül a kormányzati törekvésektől, napjainkban egyre kevésbé számít értékesnek, az elvárás szerint inkább a szakközépiskolák és a szakképzők hibridjeként életre hívott szakgimnáziumokat kell erősíteni. Emlékezhetünk, Orbán Viktor miniszterelnök alig egy éve biztatta arra szülőket, küldjék el gyermekeiket szakmát tanulni. Kérdés persze, hogyan fér össze mindez azzal az EU-s vállalással, amely szerint 2020-ig a populáció 75 százaléka leteszi az érettségit. A lapunknak nyilatkozó Galló Istvánné szerint ezt sikerült áthidalni egy meglehetősen kétes vezércsellel, a szakgimnáziumi érettségi bevezetésével. Az utóbbi ugyanis kiskaput nyit, amelynek segítségével az állam kicsúszhat a kötelezettségvállalásának lényege alól. A szakgimnáziumi matúra ugyanis jóval kisebb tudást igényel, kevesebb követelménnyel. A közismereti tárgyak oktatását ezekben az iskolában nemrégiben jelentősen csökkentették, alaposan megnehezítve ráadásul, hogy a szakképzést választók közül bárki is menet közben meggondolhassa magát, és átigazoljon egy elméleti középiskolába. Pedig, mint Galló Istvánné mondja, gimnázium után is lehetne szakmát tanulni, sőt még könnyebben, mint az iskolai tanulmányokkal vegyítve.
Túl általánosnak tartja az MNO-nak nyilatkozva Lázár János kijelentését Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Gimnázium nyugalmazott igazgatója is. Számára sem világos, hogyan lehetne tovább egységesíteni az eddig is létező központi írásbelit. Ha a számos középiskola által bevezetett kiegészítő szóbeli felvételit akarnák kiiktatni a rendszerből, az súlyos hiba lenne. Hiszen a személytelen írásbeli nyomán, részben tesztfeladatok abszolválásával kialakuló eredmények, és mindezzel együtt persze a tanulmányi átlag önmagában nem lehet perdöntő. Csupán ez alapján mérni a teljesítményt, a képességeket könnyen vezethet nagy tévedésekhez. Olyan diákok eshetnek el így gimnáziumi helyektől, akiknek pedig éppen ott lenne a helyük. A személyes kapcsolat megteremtése a felvételizőkkel ezért is elengedhetetlen.
Tizenhárom-tizennégy éves korban ráadásul minden bizonytalan. A diákok különböző érettségi fokon állnak, amit a szigorú felvételi nem venne figyelembe, véli egyaránt Galló Istvánné és Mendrey László. Aki ma „butuska”, vagy éppen „a sor végén állt, mikor az észt osztották” (hányszor hallani hasonló könnyelmű jelzőket a rosszabbul tanulókról!), lehet, hogy holnap szárnyakat kap, holnapután pedig kiváló tudós, mérnök, orvos, filozófus válik belőle. Felesleges pillanatnyi állapotuk alapján őket a szakképzésbe kényszeríteni.
A tizennégy éves korban keresztülhajszolt felvételi persze más szempontból is aggályos. Vekerdy Tamás pszichológus szerint – mint lapunknak korábban kifejtette – a kamasz élettani okok miatt fáradt, lusta, amint ezt számos endokrinológiai, neurobiológiai, neurofiziológiai vizsgálat is igazolta. Gyorsan nőnek, s az ezzel járó hormonális, idegélettani változások megviselik a fiatalokat. Hajdanán a nyolcosztályos gimnáziumi rendszer mindezt még figyelembe vette: a jórészt tizennégy évesekből álló negyedik osztályban leginkább ismételtek, új anyagot alig vettek. Ez változott meg az általános iskolával. Ma a gyerekeknek ebben a korban – hetedikben és nyolcadikban – kell kiemelkedően teljesíteniük, ha azt akarják, hogy sikerüljön a felvételijük.
Érdemes-e még több stresszel terhelni a tanulók hétköznapjait? – kérdezik a szakértők. A választ pontosan megadja az UNICEF két és fél évvel ezelőtti, Észak-Amerikában és Európában végzet felmérése. A tizenkilenc éves korig tartó vizsgálatban 29 országot vettek górcső alá 43 szempont alapján, leginkább azt kutatták, mennyire boldogok a gyerekek. Magyarország a sor vége felé kullog, a 20. helyen állunk a nemzetközi összehasonlításban. Előttünk közvetlenül Spanyolország és Ausztria található, utánunk pedig Lengyelország, Észtország s végül Románia következik.
Mi lehet a titka a lista élén szereplő Hollandiának és a nyomában sorakozó, túlnyomórészt észak-európai államoknak, Norvégiának, Izlandnak, Finnországnak és Svédországnak? (A Yorki Egyetem szintén közelmúltbeli adatai szerint a boldogsági listán megint csak Hollandia az első, a vizsgált 29 országból Magyarország a 22.)
Hollandiában rendkívül bonyolult az oktatási rendszer, de úgy tűnik, hogy bevált. A gyerekek tizenkét évesen lépik át az igényekhez igazodva számos típussal rendelkező, középiskolának megfelelő intézmények egyikének kapuját. Az első esztendőben a diákok az úgynevezett hídosztályba kerülnek, amely az alapfokú képzésből a középiskola szintjére vezet át. Ha elsőre nem egyértelmű, hogy milyen jellegű középfokú oktatás a legmegfelelőbb egy tanulónak, akkor később is lehet fokozatot, iskolatípust váltani. Megkönnyíti ezt, hogy az első években mindenütt szinte azonos a követelmény. A tankötelezettség tizenhat, a részleges tankötelezettség pedig – a középiskolát be kell fejezni addig – huszonhárom éves korig tart.
Talán azért is vagyunk olyan nagyon messze a holland modelltől, mert nálunk az oktatást nem a diákok lelki-szellemi alkatához, hanem a rövid távú gazdasági igényekhez igazítják. Ezt látva a kérdés még inkább jogos: félreértés vagy politikai sandaság búvik meg a felvételi rend szigorítása mögött?
