A kormányközeli körökben is járatos Naffa Zaid, Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot az amerikai hatóságok által körözött Ghaith Pharaonnak 2014 szeptemberében – derült ki Szijjártó Péter parlamenti válaszából. A külügyminiszter Harangozó Tamás szocialista képviselő kérdésére közölte, hogy a vízumeljárás lefolytatását követően a vízumot a bejrúti konzulátus állította ki 2014. október közepén.
Naffa Zaid tiszteletbeli konzul befolyásos személy, többek közt feltűnt már Orbán Viktor kormányfő veje, Tiborcz István társaságában zajló tárgyaláson is, erről a Magyar Narancs közölt fényképet. De az Egyesült Államok hatóságai által keresett szaúdi milliárdossal is bizalmas viszonyt ápol, ugyanis Naffa Zaid Béla király úti rezidenciájára volt bejegyezve az összes hazai cég, amely Pharaon nevét viseli. A szaúdi üzletember elnöke a Jordan Decapolis Properties nevű óriásvállalatnak, amelynek igazgatósági tagja Naffa Zaid is.
Szijjártó Péter válasza szerint 2014-ben Ghaith Pharaon tartózkodási engedély iránti kérelmet is benyújtott az annak átvételére illetékes külképviseleten. A tartózkodásiengedély-kérelmekről a döntést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hozza meg.
Az üzletember tartózkodási engedélyének különös körülményeiről közölt cikket a Heti Válasz. Mint írta, az FBI és az Interpol által körözött Ghaith Pharaon annak ellenére kapott vízumot és magyarországi tartózkodási engedélyt, hogy a magyar hatóságok sosem vettek ujjlenyomatot. Mindezt pedig a Belügyminisztérium is megerősítette. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a vízumok esetében ez még nem feltétlenül probléma, ugyanis megmagyarázható azzal, hogy más uniós ország a szükséges adatokat nemrég begyűjtötte. A belügyi tárca ugyanakkor azt is megerősítette, hogy Pharaonnak 2016. november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedélye is volt. Ehhez viszont már elvileg kötelező az arcképmáskészítés és az ujjnyomatrögzítés. Legalábbis kötelező lett volna. Az újság úgy tudja, hogy Pharaon először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt – üzleti-befektetői tevékenységére –, amelyet kétszer megújítottak, így közel három évig élvezhette a szabad ki-be járás előnyeit. Mindezt annak ellenére, hogy a szaúdi milliárdost az Egyesült Államokban 25 évvel ezelőtt készült vádiratban csalás előkészítésével, csalással, zsarolás előkészítésével, valamint bűnrészességgel és bűnpártolással vádolták meg.