Felkavarhatja az állóvizet Botka

Három feltétellel vállalná a miniszterelnök-jelöltséget a szegedi MSZP-s polgármester.

Markotay Csaba
2016. 12. 22. 5:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Botka szerint a választóknak most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban, s ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt érnek el. – „Azt mondják, nem akarok szerepet vállalni? A francokat nem! Ezekkel a feltételekkel” – fogalmazott Botka a kormányfőjelöltségről. Hozzátette: „ha megint az lesz, hogy fél évig elszórakoznak egymással, majd elosztják egymás között az országos lista első 30 befutó helyét s a 106 egyéni körzetet, és ehhez keresnek egy plakátarcot, akkor ( ) engem lesznek szívesek békén hagyni”. – Hajrá, előre! – reagált a szocialisták sajtófőnöke Botka László szavaira. Nyakó István emlékeztetett arra, hogy az MSZP-ben régóta sürgetik a közös baloldali listát és az előválasztást. Utalt rá, hogy már több alkalommal felkérték Botka Lászlót a jelöltségre, és úgy tűnik, ezt most elfogadta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szegedi polgármester az ország egyik legnépszerűbb baloldali politikusa. Emlékeztetett továbbá, hogy Molnár Gyula pártelnök már jelezte: ha mód lesz szocialista jelöltet állítani a posztra, akkor az csak Botka László lehet.

Kevésbé fogalmazott lelkesen a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője. Gréczy Zsolt lapunknak azt mondta, lassan mindennap felbukkannak olyan politikusok, akik bejelentkeznek a miniszterelnök-jelöltségre. Szerinte egyelőre sem a DK elnöksége, sem az ellenzéki pártok nem tárgyaltak a kérdésről. Botka Lászlóval kapcsolatban megjegyezte, hogy a legutóbbi tisztújításon elveszítette a választmányi elnöki posztot (azt jelenleg Hiller István tölti be), így szerinte először a saját pártján belül kellene többséget szereznie. Gréczy szerint az ellenzéki oldalon olyan embernek kell lennie a miniszterelnök-jelöltnek, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy Orbán Viktort legyőzze. – Ezt az alkalmas embert meg kell keresni, de ennek egyelőre nincs itt az ideje – tette hozzá. A DK egyébként szívesen együttműködik ellenzéki pártokkal, és akár közös, akár külön listával is rajthoz állnak, továbbá az előválasztásra vonatkozó feltétel elől sem zárkóznak el. Ám a szóvivő arra is felhívta a figyelmet, több időközi választáson is úgy tudott nyerni ellenzéki jelölt, hogy nem volt előválasztás.

Érdekesség, hogy Botka László nyáron, miután nem ő lett a választmány elnöke, az Indexnek azt mondta, hogy ezután a miniszterelnök-jelöltségnek nincs realitása. „Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?” – magyarázta akkor a helyzetet. Az Együtt tegnap nem kívánt reagálni megkeresésünkre, de korábban jelezték, hogy külön listán indulnának, ugyanakkor azt fontosnak tartják, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál, illetve a miniszterelnök-jelölt megtalálásánál legyen előválasztás. A Párbeszéd közölte: egyetértenek Botka feltételeivel, ugyanakkor a szegedi polgármester kizárólag akkor lehet miniszterelnök-jelölt, ha az előválasztási folyamatban nyerni tud. A Liberálisok azzal reagáltak, hogy szükség van közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, és ezzel az érintett pártok nem várhatnak ismét az utolsó utáni pillanatig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.