„Gesztusokat teszünk, emberszámba vesszük egymást”

A civil kezdeményezések, a kreatív ötletek nélkül még súlyosabb lenne a hajléktalanok ügye.

A hajlék nélkül maradt emberek megsegítésére itthon és külföldön is egyre több értelmes megoldás születik. A súlyos mínuszokra is születnek spontán civil válaszok, mint a pizzériáé, amely napokon keresztül zsíros kenyeret és forró teát osztott a rászorulóknak. Olyanok is vannak, akik hosszabb távú segítségre rendezkednek be. Ilyen az a közösség, amely a velencei vasútállomással szemben helyezett el egy tárolót, ahol bárki lerakhatja étel- vagy ruhaadományait. És ilyen a rákoshegyi Enni adok – enni kapok elnevezésű zöld doboz is, amely tavaly tavasszal került ki a víztoronyhoz, és azóta is tartós élelmiszereket kínál a környék rászorulóinak. Hasonlót Sopronban, Székesfehérváron, Szigetszentmiklóson, Szegeden és Szigetváron is találnak azok, akik eddig a szeméttárolók mellett helyezték el a háztartásukból megmaradt élelmiszert, amellyel a rászorulókat kívánták támogatni.

Az áthidaló segítségnyújtás helyett új esélyt kínálna az a magyar kezdeményezés, amely Prága után – ha minden jól megy – idővel Budapesten is teret nyerhet. A Tekergő Teve egy triciklire szerelt mobil kávézó, amely, alacsony fenntartási költségeinek hála, ideális abból a szempontból, hogy aránylag kis ráfordítással tisztességes munkát és ezáltal fix jövedelmet biztosíthassunk általa azoknak az embereknek, akik nem szeretnének egész életükben segélyen és az utcán élni. A Prágában élő magyar fiatalok által kitalált vándorló kávézó nemcsak új esélyt kíván teremteni az utcára került embereknek, de a társadalmi elutasítást is megpróbálja feloldani azzal, hogy a minőségi munkát összekapcsolja a hajléktalanság fogalmával, valamint azzal, hogy kapcsolatteremtést kezdeményez a különböző világok között. Hiszen a kávévásárlással gesztusokat teszünk, kölcsönösen emberszámba vesszük egymást, így pszichológiai jelentőségű folyamatok indulhatnak meg, amelyek hozzásegíthetik a társadalom peremére szorult embert a reintegrációhoz.

„A visszajelzések remekek, Prágában eddig »próbaüzemmódban« voltunk, hogy kicsit beletanuljunk. Szeptember elejétől elkezdtünk fesztiválokra járni, október közepéig tízen vettünk részt, aztán egy hagyományos prágai karácsonyi piacon árultunk” – meséli Folk Zsófia, az öt magyar fiatal által felépített projekt koordinátora. Hozzáteszi: ezek a fesztiválok már mind hasznot hoznak. „Az emberek pozitívan állnak hozzánk, ízlik a kávénk, tetszik nekik a történet, az első alkalmazottunk pedig nagyon megbízható.”

Egy Tekergő Teve négy hajlék nélkül élőnek ad megélhetést, és abban, hogy a magyar főváros utcáin is felbukkanjon az első ilyen jármű, mi is segédkezhetünk, hiszen a triciklit közadakozásból építik meg. „A budapesti részleget nagyjából húszezer dollárból tudnánk elindítani, körülbelül másfél éven belül. Ez az összeg részben a prágai tricikliből befolyt haszonból, részben pályázatokból, közösségi gyűjtésből és magánszponzoroktól folyna be” – mondja Zsófia. Ha nem érezzük megoldásnak a pillanatnyi könnyebbséget nyújtó könyöradományokat, itt az alkalom, hogy mi is aktív részeseivé váljunk egy kezdeményezésnek, amely valódi perspektívát kínál.

Extrém életkörülményeik és a társadalmi elutasítás miatt a hajléktalanoké az egyik legveszélyeztetettebb szociális csoport – olvashatjuk a Tekergő Teve honlapján, és ha egy kicsit böngészünk az interneten ebben a témában, rádöbbenhetünk, mennyire igaz a megállapítás.

Nemrég egy hajléktalanokat segítő brit jótékonysági szervezet hívta föl a figyelmet arra, hogy egyre több olyan hirdetés kering az interneten, amely lakást ajánl hajléktalan nőknek. Tőlük pénz helyett szexuális szolgáltatást várnak cserébe. Itthon is van erre példa, igaz ezek a hirdetések elsősorban olyan fiatal lányokat veszélyeztetnek, akik esetleg még nem hajléktalanok, de anyagi vagy szociális helyzetüknél fogva kiszolgáltatottak.

Miközben számos civil szervezet veszi fel a küzdelmet a hajléktalansággal szemben, a sok pozitív és hasznos ötlet mellett vannak átfogóbb kezdeményezések is. A The Guardian két hete számolt be arról, hogy beválni látszik a finn kormány 2008-ban indított Mindenekelőtt lakhatást! (Asunto ensin) elnevezésű programja, hiszen több független nemzetközi vizsgálat is megállapította: Finnország az egyetlen olyan európai ország, ahol az elmúlt években csökkent a hajléktalanság. Tavaly év végére mindössze 7000 olyan embert számoltak össze, akinek nincs megoldva a lakhatása, de 80 százalékuk is a családjánál vagy barátoknál húzza meg magát átmenetileg. Az északi ország kormánya felismerte, hogy a hajléktalanok függőségét, egészségügyi bajait, elhanyagoltságát, lelki megfeneklését egyszerűbb úgy kezelni, ha már van hol lakniuk – mégpedig túlzsúfolt tömegszállások és aluljárók helyett egy saját otthonban. Egy ilyen program feltétele, hogy legyenek a hajléktalanoknak kiadható lakások. Finnországban ezt részben szociális bérlakásokkal, részben a piacon lévő értékesítetlen otthonok felvásárlásával oldották meg.

Hazánkban is egyre többen vannak, akik osztják a véleményt, hogy az államnak éppúgy kötelessége biztosítani a hajlék nélkül maradt emberek megfizethető lakhatását, mint a betegek ellátását vagy a gyerekek iskoláztatását. Ezt vallja A Város Mindenkié mozgalom is; a szervezet tagjai tavaly felvonuláson igyekeztek maguk mellé állítani a civileket, akik osztják a véleményt, miszerint mindenkit megillet a lakhatási jog, és akik elfogadhatatlannak tartják az „elhelyezés nélküli kilakoltatásokat”. A mozgalom az elmúlt évben számos alkalommal sikeresen akadályozta meg csalás áldozatául esett és más szerencsétlenül járt emberek kilakoltatását.

A szervezet, amely a hajléktalan vagy lakásvesztés veszélyében élő emberek diszkriminációjának megszüntetéséért küzd, évek óta jogi és érdekvédelmi tanácsadással igyekszik segíteni mindazokat, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget. A Város Mindenkié által kibocsátott kisokossal például, amely a segítséget nyújtó szervezetek listáját tartalmazza, kellő pillanatban megelőzhető a baj. Minél előbb kér valaki jogi segítséget, annál valószínűbb, hogy sikerül megőriznie a lakhatását. A szervezet a közelmúltban azon családok mellett is kiállt, amelyekből a szegénység miatt kiemelték a gyerekeket. A Város Mindenkié szerint „ma ez nagyon sok szülővel megtörténik, pedig a gyermekvédelmi törvény világosan kimondja, hogy gyereket a családjától pusztán anyagi okból nem szabad elválasztani”.

Hogy ma Magyarországon mi a realitása az egyre növekvő hajléktalanprobléma finn modellhez hasonló felszámolásának, sejthető, de hogy ez a módszer nálunk nem az üres lakások hiányán bukik meg, az is biztos. A KSH legutóbbi adatai szerint ugyanis arányuk folyamatosan nő: 2015-ben már az állomány 12,7 százaléka, 560 ezer lakás állt üresen. Ezek fele ötezer lakosnál kisebb népességű településeken található, ahol egyáltalán senki sem akar lakást venni. Az üres lakások aránya Budapesten és Közép-Magyarországon a legalacsonyabb, itt nem éri el a 7 százalékot. Miközben a Közép-Dunántúlon az országos átlag alatt van a mutató, az ország többi régiójában 15 százalék fölött van, Észak-Magyarországon pedig a 18 százalékot is meghaladja.

Első ránézésre a finnekéhez hasonló kezdeményezésnek tűnhet az a program, amelyet Botka László, Szeged szocialista polgármestere hirdetett meg, miszerint „az önkormányzat minden üres, gazdaságosan felújítható lakását helyreállítják, és pályázaton a szociálisan rászorulók rendelkezésére bocsátják”, ám alaposabban megvizsgálva az ügyet sajnos ráeszmélünk: nálunk ilyesmi is csak „magyarosan” valósulhat meg. Mert miről is van itt szó? A rendszerváltozás óta folyamatosan privatizált, üresen álló önkormányzati ingatlanoktól – ilyenekből mára már 4000 maradt Szegeden, amelyekből a gazdaságosan fel nem újíthatókat eladják, a maradékot rendbe hozva pályázatra bocsátják – éppen a leginkább rászorulók esnek el. A pályázó háztartásában az egy főre eső jövedelemnek ugyanis el kell érnie a nyugdíjminimum összegének 130 százalékát, vagyis 37 050 forintot. Ráadásul „ha egy család rossz helyzetbe került, és tartozás miatt az önkormányzat felmondta a bérleti szerződést, esetleg ki is lakoltatta őket, akkor öt évig nem pályázhatnak, miközben az ilyen helyzetekre kitalált átmeneti otthonokban csak egy-másfél évig maradhatnak” – hívja fel a figyelmet a szegedi program buktatóira A Város Mindenkié csoport.

Botka László nyilatkozata szerint az önkormányzat a „régi bérházakban lévő kis alapterületű, alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat” fogja eladni, azokat, amelyekre a leginkább rászoruló háztartások eddig pályázni tudtak. A civil szervezet azt már csak mellékesen jegyzi meg, hogy mióta az önkormányzaton múlik a korábban államilag szabályozott adósságcsökkentési támogatás helyébe lépett hátralékcsökkentési támogatás, azóta Szegeden az eladósodott háztartásoknak nyújtható támogatás maximális összege a korábbi harmadára, lakáshitellel eladósodott háztartások esetén a korábbi hatodára csökkent.

A valódi megoldás tehát még várat magára hazánkban. Marad a civil kezdeményezések, a kreatív ötletek támogatása, a lyukak tömködése egy egyre süllyedő hajón.