Élő közvetítés
Skócia
ÉLŐ
Svájc

Debrecenben folytatódik az oszlopper

A cég kitart igaza mellett, a főváros változatlan „érvekkel” támadja a döntést.

2017. 02. 27. 5:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgári törvénykönyv (Ptk.) előírásaiba ütközik a fővárosi önkormányzat fellebbezése az úgynevezett hirdetőoszlopperben – jelentette ki lapunk kérdésére Magyar György. A Magyar Nemzettel közös tulajdonosi körhöz tartozó Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője elmondta: holnap a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik a gazdasági per, amelyben ellenkérelmet nyújtottak be.

A Fővárosi Törvényszéken Kolozs Balázs bíró 2016. szeptember 15-én kihirdetett ítélete szerint ugyanis érvénytelen és hatálytalan a Mahir több mint hatszáz budapesti hirdetőoszlopának működtetésére a fővárosi önkormányzattal még 2006-ban 25 évre kötött haszonbérleti szerződés felmondása. A bíróság akkor arra kötelezte az alperes fővárost, hogy a felperes hirdetőcég részére 15 napon belül fizesse meg a 6,8 millió forintos perköltséget. Az ítélet jogerőre emelkedéséig az az ideiglenes intézkedés is hatályban marad, amelyben az önkormányzatot eltiltották az oszlopok elbontásától és elszállításától, amit hatályos bírói döntés szerint több mint egy éve jogsértően már megkíséreltek. Akkor arra hivatkoztak, hogy 2015. szeptember 30-án a Fővárosi Közgyűlés Kocsis Máté kormánypárti fővárosi tanácsnok és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján felmondta a szerződést. Csakhogy meg sem várva a hirdetőcég által már a döntés után bejelentett jogi eljárást, tavaly januárban nekiestek az oszlopoknak, a jogsértő eltávolítással, szállítással és tárolással jelentős károkat okozva. A Mahir csaknem 600 millió forintra becsülte az oszlopok értékét, s bejelentette kárigényét is.

Kolozs Balázs a nem jogerős ítélet indokolásában tételesen kitért az alpereseknek a szerződés felmondását magyarázó hivatkozásaira, ám azok többségét megalapozatlannak nyilvánította. – A szerződés nem ütközött jó erkölcsbe, nem volt lehetetlen a teljesítés, rendkívüli felmondással pedig nem lehet élni évekkel korábbi kifogások, hibák alapján, amelyek kijavítására fel sem hívták a haszonbérlőt – húzta alá a bíró.

Magyar György ügyvéd most elmondta: a főváros változatlan „érvekkel” támadja a döntést, mondván, semmis a szerződés, mert nem írtak ki közbeszerzési eljárást az utcabútorokra. – Ez az, ami pontosan a Ptk. 4. paragrafusának előírásaiba ütközik: „Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.” Márpedig ha a főváros 11 évvel ezelőtt nem írt ki közbeszerzést, akkor legfeljebb maga követett el jogsértést, de ezt nem kérheti számon a jóhiszemű Mahiron – emelte ki a jogász. Hozzátette, a főváros azt is állítja: az elsőfokú bíróság elfogult volt, holott ezt a kifogást már többször is elutasították.

Arra is hivatkoznak ugyan, hogy több vizsgálatot kérő indítványukat sem fogadták el, Magyar György szerint a részletesen megindokolt elsőfokú ítélet megalapozott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.