Óriási a felháborodás, tüntetés is jöhet a CEU miatt

Pénteken már utcára vonulhatnak a hallgatók. Az egyetem felkészül erre, de tárgyalni is leülnek Baloggal.

Unyatyinszki György
2017. 03. 29. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli fórumot tartott az egyetemi polgárok számára a Közép-európai Egyetem (CEU) a felsőoktatási törvény tervezett módosítása miatt, mely megítélésük szerint veszélyezteti az intézmény jövőbeni működését.

A fórumon az egyetemet igazgató rektor, Michael Ignatieff professzortársai közölték a hallgatósággal, hogy szerintük a törvénymódosítást az egyetemre szabta a kormány, mely súlyosan veszélyezteti az intézmény szabadságát és működésének alapjait. A rektor jelezte, hogy ki fognak állni értékeik mellett, de elsősorban a tárgyalásokra helyeznék a hangsúlyt a kormánnyal, ezért sürgős egyeztetést fog tartani a rektor szerda este Balog Zoltán miniszterrel, a javaslat beterjesztőjével. Amennyiben nem sikerül garanciát szerezniük a további zavartalan működésük biztosítására, akkor egy B tervhez folyamodnak – közölte a rektor.

Több professzor és a hallgatóság javaslata alapján a B terv egy péntek délután 5 órakor összehívott tüntetést jelentene a Kossuth téren, ahová nemcsak az egyetemi polgárokat várnák, hanem az intézménnyel szolidáris többi egyetemet, valamint a társadalom más támogató tagjait.

Ignatieff hangsúlyozta, hogy ő még nem kezdeményezett tüntetést, ezért arra kérte az egyetemi polgárokat, mindenképp legyenek türelemmel és várják meg az esti tárgyalások eredményét. Azt azonban nem mondta, hogy elzárkózna egy tüntetéstől. – Ha a polgárok úgy döntenek, szabadon utcára vonulhatnak – egészítette ki véleményét.

A 2011-es felsőoktatási törvény módosítását tartalmazó javaslat kedden késő este jelent meg a parlament honlapján. Az indoklás úgy fogalmaz, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a felsőoktatási törvénynek a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira vonatkozó szabályai pontosításra szorulnak. Konkrétabban „Magyarország kiemelt kultúrpolitikai célja az Európai Unión kívüli harmadik országokkal folytatott oktatási együttműködés, amelynek eszköze lehet az Európai Unión kívüli külföldi felsőoktatási intézmények, harmadik országok állampolgárainak mint oktatóknak a szabályozott magyarországi működése”.

Ez azt jelenti, hogy külföldi egyetem csak akkor minősül szabályosan működőnek, ha a magyar kormány is rábólint. Ezt nehéz nem a Soros György amerikai milliárdos üzletember alapítványa által működtetett, budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU) vonatkoztatni.

Az eddigi szabályozás szerint elég volt, hogy a külföldi egyetem a származási országában államilag elismert felsőoktatási intézmény legyen. 

A 444.hu birtokába került levél szerint Michael Ignatieff úgy fogalmazott, hogy diszkriminatívnak tartja a tervet. „A CEU a jelenlegi formájában nem működhet tovább felsőoktatási intézményként, ha elfogadják azt a törvényt, amelyet benyújtottak ma a magyar parlament elé” – írta Ignatieff.

Trumpék aggódnak

Közleményben reagált a fejleményekre David Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség jelenlegi vezetője is.

Azt írta: „az Egyesült Államok nagy aggodalommal tekint a magyar kormány által tegnap benyújtott törvénymódosítási javaslatra, amely súlyosan akadályozná a Közép-Európai Egyetem (Central European University) működését Budapesten. A Közép-Európai Egyetem (Central European University) az Egyesült Államokban és Magyarországon is rendelkezik akkreditációval, és magyarok ezreit oktatta és alkalmazta. Elsőrangú felsőoktatási intézmény, kiváló hírnévnek örvend Magyarországon és szerte a világon, a tanszabadság fontos központja a térségben. Az Egyetem továbbá fontos sikertörténete az amerikai-magyar kapcsolatoknak, és erős kétpárti támogatást élvez az amerikai kormányban. Az Egyesült Államok ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az Egyetem működését vagy függetlenségét.”

„A CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik. Nagyon fontos a kutatói és oktatói közösség, a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok, a tudományos élet egyben tartása. Biztos vagyok benne, hogy a felek megtalálják a zökkenőmentes működést lehetővé tévő megoldást. Az MTA és én magam is szívesen közvetítünk ebben” – mondta Lovász László az mta.hu portálnak.

Ismert, Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1989 szeptemberétől az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. A kormányfőn kívül több fideszes politikus és holdudvari értelmiségi is igénybe vette az amerikai milliárdos „szolgáltatásait”. Például Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen Szájer József és Németh Zsolt. Kövér László, Schmidt Mária és Stumpf István pedig elfogadta a Soros Alapítvány támogatását. A Soros-féle Közép-európai Egyetemen (CEU) tanult Kumin Ferenc New York-i főkonzul és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Utóbbi 1992-ben az elsők között került be a frissen alapított CEU-ra, ahol 2002-ben PhD-fokozatot is szerzett. Kovács kiemelkedő szakmai tanulmányutakat is köszönhet Sorosnak, hiszen 1994 és 1995 között egyéves ösztöndíjjal Oxfordban tanulhatott a The Queen’s College-ban. Orbán Gábor, a nemzetgazdasági tárca korábbi államtitkára is Soros Györgynek köszönheti, hogy Dallasban, a St. Mark’s School of Texason tanulhatott. Jeszenszky Géza, a második Orbán-kormány oslói nagykövete egykor a Soros Alapítvány kuratóriumában felsőoktatási programokkal foglalkozott. A Soros Alapítvánnyal dolgozott együtt Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára, Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca egykori államtitkára, valamint Hörcsik Richárd fideszes képviselő. Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár 1997-ben lett a CEU oktatója.

A mostani Soros-bírálatok fényében különösen érdekes az az 1992. szeptember 28-i közlemény, amelyben a Fidesz többek között azt írta: „Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.” A párt szerint a Soros Alapítvány önzetlen támogatására az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz, ezért tiltakoznak a szervezet „politikai csatározásokba történő bevonása ellen”.

Remigijus Šimašius, Vilnius polgármestere máris felajánlotta levélben Ignatieffnek, hogy költözzön a CEU a litván fővárosba.

A városvezető azt írta, sajnálattal értesült arról, milyen kihívások elé állította a CEU-t a magyar kormány. „Szeretném javasolni, hogy csatlakozzon pezsgő nemzetközi közösségünkhöz, és éljen városunk nyitott és barátságos szabályozási környezetével” – fogalmazott, és személyes találkozóra hívta Ignatieffet Vilniusba. A polgármester, aki maga is a CEU hallgatója volt, hozzátette, hogy a városban megvan a tehetség és az infrastruktúra a gyors fejlődéshez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.