Az igazságügyi bizottság kedden tárgyalta a civiltörvény néven híressé vált javaslatot. Az ülésre kéttucatnyi civil tüntető is bejutott, akik táblákat a magasba tartva hívták fel a figyelmet a szerintük káros tervezetre. Ezekre egyebek mellett azt írják, „Szót kérünk”, „Nem a civilek megbélyegzésére”, illetve „Rubovszky György ne szavazza meg a civiltörvényt” vagy „Répássy Róbert ne szavazza meg a civiltörvényt”.
###HIRDETES###
Rubovszky György, a bizottság elnöke már az ülés elején szóvá tette, hogy sokan jelentek meg a teremben – annak ellenére, hogy a sajtószolgálat helyhiányra hivatkozva többeknek nem adott belépőt –, és azt mondta, a jövőben három főben fogja maximalizálni az egyébként nyilvános ülésre beengedett vendégek számát. Azt ezt kifogásoló ellenzéki képviselők érveit azzal söpörte le, hogy ehhez a törvény szerint joga van, és nem kívánja folytatni a „purparlét” – közölte a helyszínről tudósítónk.
Eközben Budai Gyula, illetve Szél Bernadett és Szabó Tímea kiabáltak egymásnak az asztal két végéről (a fideszes képviselő a Párbeszéd társelnökének azt kiabálta, hogy „Téged ki kérdezett?!”) – a bizottság elnöke őket is figyelmeztette, hogy ki fogja vezettetni az érintetteket a teremből, ha folytatják.
Kis idő elteltével a házőrséget is hívta az ülést levezető elnök. Két fő érkezett a terembe, akiknek Rubovszky azt mondta, házszabálysértés történt. Egyikük felírta, kinél milyen transzparensek vannak, de végül nem intézkedett. Az ülést Rubovszky 12 óráig felfüggesztette.
Előbb jobbikos képviselők kifogásolták, hogy miért nem folytatódik a tárgyalás, hiszen a tiltakozók csendben vannak. Szávay István azt mondta: gondolja át, kell-e az nekik, hogy a világsajtó azzal legyen tele, ahogy 40 kilós nőket visznek ki az őrök. A bizottság elnöke szerint hazugságok vannak a transzparenseken – kiderült, hogy félreolvasta ezeket, „ne szavazza meg” helyett „nem szavazza meg”-et értett.
Nem sokkal később már Budai Gyula is azt mondta: ez csak véleménynyilvánítás, folytathatnák az ülést, de Rubovszky szerint hamis vélemények vannak a táblákon. Az ülés végül a nélkül folytatódott, hogy az őrség elvitte volna az aktivistákat, ők végigállták a több mint kétórás ülést.