Csak a választás után derülhet fény a pártállam titkaira

Csak 2018-ban fognak hozzá a történészek a kommunista titkosszolgálati múlt feltárásához.

MN
2017. 04. 13. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő évi választásig nem fognak hozzá a történészek a mágnesszalagokon tárolt kommunista titkosszolgálati múlt feltárásához – értesült a Népszava. A kormány ugyanis 2018. júniusig adott határidőt a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) koordinálni a katonai és polgári titkosszolgálatokat abban, hogy felülvizsgálják, pontosan mely adatállományok titkosítását lehet feloldani és átadni kutatási célra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.

A lap megkeresésére a NEB közölte, hogy a kormány szabta számukra a határidőt. A kérdésre, hogy mit is jelent valójában a titkosszolgálatok koordinálása, már nem válaszolt a bizottság. Annyit azonban elárultak, hogy a rájuk vonatkozó törvény szerint ők kezdeményezhetik a titkosítás feloldását.

A most közzétett kormányhatározat szerint az egykori belügy három – a G jelzetű, a rendszer ellenségeire vonatkozó operatív adatokat tartalmazó, a H jelzetű, beszervezett hálózati személyek, illetve ügyeik adatbázisát felölelő és a K jelzetű, kémelhárításra vonatkozó – adattárát vizsgálnák át a szolgálatok. A Népszava ugyanakkor emlékeztet, a mágnesszalagokon tárolt információk már így sem tekinthetők a pártállam titkosszolgálati múlt teljes adatbázisának, mivel számos adatállományt a szolgálatok már jóval korábban töröltek az elektronikus adathordozókról.

A lap megjegyzi, az egyes szakmai vélekedések szerint a szalagokon rögzített titkosszolgálati adatokból viszonylag könnyen, mindössze néhány nap alatt leszűrhetők lennének azok az információk, amelyek a ma is szolgálatban lévő nemzetbiztonsági tisztekre, hálózati személyekre vonatkoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.