Kilencvenkilenc erdélyi értelmiségi állt ki a CEU mellett

Arra kérik Balog Zoltánt, hogy vonja vissza a törvénymódosítási javaslatát.

MN
2017. 04. 03. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erdélyi értelmiségiek CEU melletti kiállása Victor Ponta volt román kormányfő múlt heti kirohanásának fényében mindenképp figyelemre méltó. Ponta ugyanis fontolgatja, hogy a magyar lex CEU mintájára kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt, így veszélybe kerülhet két romániai egyetem (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem), melyeket Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról.

A nyílt levélben aggodalmukat fejezik ki az erdélyi értelmiségiek a tervezett magyar törvénymódosítással kapcsolatban, mert az olyan helyzetet teremt, amelyben a Közép-európai Egyetem budapesti működése ellehetetlenedik. Balog Zoltánt arra kérik, hogy vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát. Úgy vélik, ezzel jó ügyet támogat, hiszen számukra létfontosságú, hogy benne maradjanak a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem.

Felhívják a figyelmet arra, hogy „az előző évszázadokban számos fiatal diák megfordult nyugati egyetemeken és tért haza Erdélybe tudásban, lélekben gazdagodva. Ők jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez; de erdélyiségünk, illetve magyarságunk megőrzéséhez, megmaradásához is”.

Hozzáteszik továbbá, hogy a „páratlan könyvtárának olvasóiként is elmondhatjuk, hogy a Közép-európai Egyetem szakmai fejlődésük igen fontos állomását jelentette. A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk, ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is” – írják.

A szolidaritási nyilatkozat mellett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia, a Bukaresti Tudományegyetem oktatói, tudósok, értelmiségiek sorakoztak fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.