Közérdekűadat-igényléssel fordult a Magyar Nemzethez hétfőn a CÖF – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA). A kormányzat politikai céljaiért harcosan küzdő civil szervezet
azonban úgy tűnik, nincs tisztában a vonatkozó jogszabályokkal, sőt a CÖF-CÖKA jogállásával sem.
A CÖF alapítványa egyebek mellett azt követeli szerkesztőségünktől, hogy írjuk meg nekik
A szervezet azt követően kezdett dühödt ellentámadásba, hogy az Átlátszó.hu szerkesztősége közérdekűadat-igényléssel fordult hozzá. Méghozzá szó szerint ugyanezekkel a kérdésekkel.
A CÖF alapítványa ezután, ahelyett hogy törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve válaszolt volna, közölte, hogy mindaddig nem teszi ezt meg, amíg bizonyos, általa láthatóan közellenségnek tekintett szerkesztőségek nem szolgáltatnak hasonló adatokat magukról. Ezt követően elküldte ezeket a kérdéseket több szerkesztőségnek is.
Csakhogy a CÖF alapítványának sértődött eljárása értelmezhetetlen, mivel a levélben a szervezet által is hivatkozott magyar információszabadsági törvény (2011. évi CXII. törvény) egyszerűen nem vonatkozik a Magyar Nemzet kiadójára, ahogy más szerkesztőségek kiadójára sem.
Az említett jogszabály 5. paragrafusa precízen meghatározza, mi is az a közérdekű adat, amelynek kiadását ilyen igényléssel az adatkezelőtől ki lehet kényszeríteni.
Íme:
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.