Többen is feljelentették Bayer Zsolt lovagkeresztes fideszes publicistát a Karc FM-ben elhangzott szavaiért. Egyebek mellett azt mondta a parlament igazságügyi bizottságában a civileket megbélyegző törvény ellen tiltakozó aktivistákról: „Úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön”; illetve „ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”
A Társaság a Szabadságjogokért videóban reagált Bayer felhívására. Ebben a szervezet két munkatársa arról beszél, hogy a „szavakban élő állami propaganda az elnyomás leghatékonyabb eszköze. [ ] Nem hagyhatjuk szó nélkül az uszítást, nem tűnhet úgy, hogy ezt bárki megengedheti magának.”
Majd azt üzenték Bayernek, hogy üljön le velük egy kávéra, és beszélgessenek arról, mitől fél, mert „aki néma tiltakozókat fenyeget erőszakkal, az fél”.
„Rendben, akkor kávézzunk. Csak ha szabad kérnem, kicsit bővítsük a meghívottak körét” – reagált Bayer Zsolt blogbejegyzésben a videoüzenetre. Azt írta, szeretné, ha eljönne még Varga Gergő és Gulyás Márton is, valamint két újságíró, Kerner Zsolt és Medvegy Gábor a 24.hutól, ők ketten ugyanis – Bayer szavai szerint – „arról értekeztek nyilvánosan, hogy Ómolnár Miklóst és engem fel kell akasztani egy lámpavasra”.
Egyebek mellett szeretné még, ha eljönne Jurák Kata, a Pesti Srácok tüntetésekre küldött újságírója, a Délmagyarország főszerkesztője, valamint az LMP-s politikus, Szél Bernadett is.
„Nagy tisztelettel várok mindenkit, minden érintettet egy kávéra jövő hétfőn, azaz május 15-én délelőtt mondjuk 11 órakor a Tabáni Gösserben” – fogalmazott.
Gulyás Márton már reagált is a felvetésre. Videoüzenetében kijelentette: köszöni, és nagy örömmel elfogadja a meghívást. Békés, egymás megértésére törekvő beszélgetést remél, és – mint mondta – azon lesz, hogy ez így történhessen.
Kérdésünkre válaszolva Szél Bernadett is közölte, hogy részt vesz a közös kávézáson, és fontosnak tartja, hogy minden lehetséges módon megpróbálják a közbeszéd állapotát normalizálni.