Nem sajnálják a pénzt a kereskedőházaknál a szakértőkre sem. Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára például egy éven át, összesen 4,8 millió forintért lát el tanácsadói feladatokat az agrárszektort érintően. Továbbá alig négy hónapig, 7,8 millió forintért végzett agrárgazdasági stratégiai elemzéseket Csépe Balázs egyéni vállalkozó. Bár lehet, hogy csak a véletlen műve, de 2015 januárjában szűnt meg a munkaviszonya a Miniszterelnökséggel egy szintén Csépe Balázs nevű főosztályvezető-helyettesnek. Ugyanakkor bontottak szerződést Hajdu Petrával is, aki a Kormányzati Információs Központ sajtófőnökeként dolgozott Giró-Szász András volt kormányszóvivő irányítása alatt. Ő is kapott megbízást a kereskedőházaktól. A korábbi fizetési listák szerint Hajdu Petra 1 millió forintot vehetett föl havonta, hogy az Egyesült Államokban, Coloradóban folytasson úgynevezett ügynöki tevékenységet az állami vállalatnak.
Mint arról lapunk beszámolt, a Magyar Nemzeti Kereskedőház megbízási szerződéseinek legnagyobb haszonélvezői a Fideszhez vagy a kormányhoz köthető személyek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó barátjának cége például két megbízást is kapott a tárca által felügyelt vállalattól. A Kuna Tibor tulajdonában álló Trinity International Communications Kft.-vel 2015-ben egyéves időtartamra szerződött az MNKH. Az állami társaság havonta 600 ezer forintért bízta meg a céget pr- és kommunikációs szolgáltatások ellátásával. Matolcsy György jegybankelnök rokona, Matolcsy Mátyás két és fél éven át adott tanácsokat a nemzeti kereskedőháznak. Jutott megbízás Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzul cégének is; ezenkívül Fellegi Tamásnak, a második Orbán-kormány fejlesztési miniszterének vállalkozása nyerte el az MNKH izraeli irodájának üzemeltetését. A társaság szerződést kötött Nógrádi Györggyel is; a „biztonságpolitikai szakértő” 0,5 millió forintért nyújtott szakmai tanácsokat a külügyi tárca felügyelete alatt működő társaságnak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!