Aláírta Áder a plakáttörvényt, megfosztanák államfői posztjától

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A köztársasági elnök ezzel jóváhagyta a Jobbik hirdetéseit beszántó törvénymódosítást. A döntés ellen az MSZP is tiltakozni fog.

MN
2017. 06. 30. 11:27

Lapunknak az MSZP sajtófőnöke, Nyakó István azt mondta, minden szocialista képviselő aláírja majd a Jobbik alkotmánybírósági kezdeményezését.

A Jobbik másik, Áder János jogfosztásáról szóló kezdeményezésével kapcsolatban azonban már óvatosan fogalmaztak a megkérdezett pártok: egybehangzóan azt válaszolták, hogy még nem kaptak felkérést a  jogfosztás támogatására, ha pedig érkezik ilyen, elnökségük megvitatja a felvetést. 

A Fidesz nem titkolt célja, hogy a módosítással megakadályozza a Jobbik kampányát Simicska Lajos (lapunk tulajdonosa) hirdetőfelületein a választási időszakon kívül. A településkép-védelmi törvénybe az utolsó pillanatokban belegyúrt módosítás ezeket  a pontokat tartalmazza: 

A kormánypárti képviselők folyamatosan oligarcha által irányított, felvásárolt pártnak nevezték nyilatkozataikban a Jobbikot, mondván, a párt jelentős engedményt kapott a listaárból a lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó közterületi reklámcégektől a „Ti dolgoztok. Ők lopnak” feliratú hirdetései után.

 

A Fidesznek ugyanakkor a 2010-es választási hajrában még nem jelentett különösebb lelkiismereti problémát, hogy a Jobbiknál is olcsóbban, a piacilag egymilliárdos ár  helyett 23 millió forintból plakátolhatott a Simicska érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposternek – ráadásul úgy tűnik, hogy 1300 plakátot számla nélkül helyezhetett ki annak idején. A kormánypárti plakátkedvezményről elsőként lapunk írt, később a 24.hu tételesen bemutatta az engedményeket.

A 24.hu úgy tudja, hogy a Fidesz csak harmad akkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek  a 2010-es országgyűlési választás kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel.

A kormánypárt a választások után leadott kampánykiadásai elszámolásában azt állította, hogy betartotta a törvényes előírásokat, és mindent egybevéve 404 millió 721 ezer forintot költött a választásra. Ez azt jelentette, hogy alatta maradt a törvény alapján kalkulált 404 millió 838 ezer forintos keretnek, és még maradt is 117 ezer fel nem használt forintja.

A részletesebb elszámolásból azonban az derül ki, hogy a „plakát” rubrikában, amely az ÁSZ-nál a teljes outdoor hirdetési területet magában foglalta, mindössze 35 millió 682 ezer forintot tüntetett fel a párt, ami lényegében a harmada az amúgy is nagyon jutányosan számlázott közterületi költségeknek. 63 millió forintnak nyoma veszett - írja a portál.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.