– Kína mellett az Egyesült Államok a legtöbb üvegházhatású gáz kibocsátója. Milyen következményekkel járhat az amerikai elnök döntése?
– Sajnos valószínűleg nem tudjuk majd elérni a párizsi klímaegyezményben kitűzött célt, vagyis a melegedés jóval 2 fok alatti, ideális esetben 1,5 fokon tartását – még a 2 fokos határ is lehet, hogy elúszik. Az Egyesült Államok azt vállalta, hogy a 2005-ös szinthez képest 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti a kibocsátását, ám már csak körülbelül 15-18 százalék közötti lehet ez a csökkentés. Azért nem kell földrengésszerű katasztrófára számítani egyedül ennek a döntésnek az eredményeképp, ez nem csupán az egyezményből történő kilépésnek a következménye. Donald Trump már az első 100 napjában is visszavont intézkedéseket, melyek lehetővé tették volna ennek a csökkenésnek az elérését.
A probléma egyrészt erkölcsi, a morál valószínűleg romlani fog: voltak, akik úgy vélték, nagy áldozat az egyezmény, de ha mindenki egyszerre lép, benne vannak. Ráadásul az Egyesült Államok hárommilliárd dollárt ígért a fejlődő országoknak, ebből egymilliárdot már át is utalt. Ha a fennmaradó kétmilliárd nem érkezik meg, elképzelhető, hogy többen arra fognak hivatkozni, így ők sem tudják betartani vállalásaikat.
– Tehát fennáll annak a veszélye, hogy más országok is követni fogják az USA példáját?
– Hónapokkal ezelőtt nagyon féltem ettől, ma már nem, ugyanis Kína és India, az a két ország, mely a legesélyesebb volt erre bejelentette, hogy kiáll az egyezmény mellett. A többi ország nem hiszem, hogy kilépne, itt inkább arról van szó, hogy az egész „felhígul”, és kevésbé tartják be a vállalásokat.
– Donald Trump azzal indokolta a lépést, hogy elhatározásával az emberek érdekét szolgálja, és mindez túl sokba kerül az amerikaiaknak. Mi a véleménye erről az érvelésről?
– Az amerikai állampolgárok nagyon szenvednek az éghajlatváltozás hatásától. A kaliforniai szárazság évekig sújtotta az államot, és emiatt felismerték, hogy „nem babra megy a játék”, hanem ivóvízre és élelmiszerre. Tény, hogy az Egyesült Államok igen nagy összeg befizetését vállalta, de még mindig nem annyit, amennyit elvártak volna tőle.
Emellett a szakma jó része azt állítja, hogy ma már a termelésben nem az energiaár adja a költségek nagy részét, hanem inkább az emberi erőforrások, és adó- vagy munkaerőpolitikával sokkal jobban lehet befolyásolni az iparágak versenyképességét. Emellett azért sem állja meg a helyét ez az érvelés, mert jelen pillanatban az Egyesült Államokban is kétszer annyi munkahelyet ad például a napenergia-ipar, mint a szénenergia. Tehát az amerikai elnök pont ezekkel az intézkedésekkel vesz el egy csomó gazdasági lehetőséget, úgymond régi iparágakat próbál „a koporsóból föléleszteni”. Nem véletlen, hogy a gazdaság résztvevői közül sokan nem álltak be ebből a szempontból az amerikai elnök mögé.
– Trump korábban több alkalommal is arról beszélt, hogy nem hisz a globális felmelegedés tényében...
– Ezt mostanában már ő sem hangsúlyozza, úgy tűnik, belátták, hogy nagyon kínos napjainkban ilyeneket mondani. Gazdasági érveket használt, ezeknek van megfontolandó alapja.
– Az amerikai elnök már a kampánya során ígéretet tett egy ilyen lépésre, ám felmérések szerint ebből a szempontból a választók véleménye a demokraták álláspontjához van közelebb. Egyáltalán mennyire része a klímapolitika ügye a nyugati világban a közbeszédnek?
– Európában havonta legalább egy-két alkalommal előfordul, hogy a téma címlapra kerül, de az Egyesült Államokban ez kevésbé jellemző. Azt azért figyelembe kell venni, hogy az USA nagyon nagy, a két partvidéken egészen más nézetek uralkodnak, mint az USA más részein. New Yorkban, Kaliforniában, Washingtonban vagy éppen Bostonban nagyon fontos a klímavédelem kérdése, de Texas és a mezőgazdasági területek környékén nem a közbeszéd tárgya. Ezekben a térségekben lehet, hogy sokan vannak, akik még azt gondolják, ez nem is igazi probléma.
– Trump csütörtökön arról is beszélt, hogy – bár az egyezménytől visszalépnek – új egyeztetéseket kezdenek és majd meglátják, sikerül-e fair megállapodásokat kötni. Európai kormányfők azonban jelezték, hogy szerintük erre nincs lehetőség.
– Pontosan, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének a titkársága is hangsúlyozta, hogy a párizsi egyezményt 195 ország tárgyalta és írta alá, sőt közülük 147 már a törvénykezésébe is beépítette. Nincs lehetőség ennek egy kormány által kezdeményezve az újratárgyalására. Ha a keretegyezményen kívül akar egyeztetni, az elképzelhető, hogy megvalósulhatna, de most az országok többsége ezen a folyamaton belül próbálja kezelni az éghajlatváltozást, így nem hiszem, hogy szívesen elindítanának egy párhuzamos folyamatot. Ez megint egy kicsit az idő kerekének visszaforgatása: tény, hogy egy évtizede nem nagyon sikerült az ENSZ-en belül megoldani a problémát, és elindultak párhuzamos folyamatok, de ezek nem igazán működtek. Szerencsére továbbment a világ, most egy sok szempontból ambiciózus egyezményünk van, nem hiszem, hogy járható az elnök úr által felvázolt út.
– Az elmúlt hónapokban az amerikai elnök elődje, Barack Obama több környezetvédelmi jogszabályát is visszavonta, és csökkentené a környezetvédelmi hatóságok büdzséjét is. Hosszú távon hová vezethetnek az ilyen intézkedések?
– Ez egy nagyon szomorú helyzet, vezető intézetekben is annyira kétségbeejtő állapotok uralkodnak, hogy több kolléga is a nyugdíjazását kéri. A kutatásfejlesztés szintjén nagyon negatívak a hatások. Azt látom, hogy Európában, ahol igazán hisznek a törvénykezés pozitív hatásában, sokkal jobb lett a környezet, élhetőbbé vált a kontinens. De világszerte léteznek nézetek, melyek szerint a kevesebb szabályozás jobb, és majd a piac megoldja. Én ebben nem hiszek, de ez a két nézőpontrendszer elég régóta együtt él, az USA-ban mindig a piac láthatatlan keze volt hangsúlyosabb.
– Tapasztalatai szerint hazánkban milyen jelentősége volt a klímaegyezménynek? Figyelembe vették például a beruházások során?
– Magyarországon a konkrét mindennapi életben még nem nagyon volt ennek hozadéka, hiszen az Európai Unió már korábban is el volt kötelezve ilyen mértékű kibocsátás-csökkentések mellett. Ezek már régóta a törvénykezés részét képezik, beépültek a gazdasági életünkbe és jogrendünkbe. Ráadásul hazánkban az ipari struktúraváltozások és valószínűleg a kormányzati intézkedések eredményeként is jelentősen csökkentek a kibocsátások. Most még nem kell nagy áldozatokat hoznunk, bár hosszú távon csak akkor tudunk megfelelni a vállalásoknak, ha már most stratégiailag állunk a kérdéshez.
– Trump bejelentése után Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „sokkhatás alatt” van. Alapvetően mennyire érzékeny a magyar kormány a klímavédelmi ügyekre?
– Magyarország volt az első fejlett állam, mely ratifikálta a párizsi egyezményt. Ennek nagyon fontos szimbolikus hatása volt, és örülök, hogy a miniszterelnök így fogalmazott, ennél jobb reakcióra nem tudnék számítani. Mindez azt jelenti, hogy számára is fontosak a klímaegyezmény által képviselt célok. Magyarországon egyébként az embereket nem igazán érdekli a klímaváltozás, így különösen nehéz felvállalni drasztikus klímaintézkedéseket.
– Térjünk át a CEU ügyére, melyben érintettként a közelmúltban ön is felemelte szavát. Egyeztetések kezdődtek, és a napokban a CEU rektora megismételte, hogy Budapesten maradnak. Az intézmény oktatójaként mire számít, merre tart ez a folyamat?
– A CEU rektora eddig minden alkalommal ezt mondta, ebben nincs változás. Hetente tart fórumot, ezeken megbeszéljük a legfrissebb eseményeket, és – bár az utolsón még nem voltak ilyen pozitív fejlemények – szóba került, hogy folytatni kell azt, amit eddig csináltunk, és megerősíteni a diákokat abban, hogy maradunk. Jó hír, hogy tárgyalások kezdődtek, bár kár, hogy a CEU nem része ezeknek. A törvény egyik alapcikkelye az: a Közép-európai Egyetemnek kell hogy legyen kampusza az USA-ban. Nem látom, hogy lehet ezt megvalósítani, így egyre jobban el vagyok keseredve. Annak azonban örülök, hogy az egyetem vezetősége optimista.
– Milyen érezhető hatásokkal voltak a közelmúlt eseményei a CEU-ra?
– Van pár diák, aki szeretett volna az intézményben tanulni szeptemberben, de visszalépett, illetve van olyan kolléga, aki elkezdte felmérni a lehetőségeket, keresni a menekülési útvonalakat. Általában az erkölcsi hatás, a bizonytalanság morálisan enyhén negatív hatással van a CEU-ra. Ugyanakkor sokkal nagyobb a ránk irányuló szakmai figyelem, látom, hogy például hússzor többen olvassák a publikációimat, és nem biztos, hogy más körülmények között is ekkora hatást tudtam volna előidézni. Valaki még azzal is viccelődött, hogy biztos a rektor találta ki az egész problémát, ennél nagyobb píárt nem lehetett volna csinálni. Mindenesetre remélem, hogy mielőbb vége lesz a negatív folyamatoknak, és pozitívan fog kijönni a történtekből a Közép-európai Egyetem. Nem így szerettem volna elérni a szakmai figyelmet.
Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató 1968-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikusi diplomát asztrofizika szakon. 1996-ban a Kaliforniai Egyetemen környezettudományból doktorált. 2002 óta részt vesz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában, melynek tevékenységét 2007-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. 2007 óta a CEU éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta. Hét gyermek édesanyja.
