Fehér plakátok lephetik el az országot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem egyértelmű a hirdetőcégeknek, hogyan tarthatják be a jogszabályt.

Lőrincz Tamás
2017. 07. 15. 5:33

Az MRSZ tagszervezeteinek összeállított jogértelmezés szerint a cégeknek csak azoknál a kampányoknál nincs bejelentési kötelezettségük, amelyek július 15-ig tartanak. Ennek megfelelően a Jobbik plakátkampánya esetében biztosan lépni kell valamit: vagy kifizetik a tavalyi listaáraknak megfelelő összeget, vagy le kell szedni a plakátokat. Az LMP kampányát ugyanakkor nem érintik az új szabályok, a honlapjukra feltöltött szerződés szerint ugyanis július 15-ig adtak megbízást.

A Jobbik egyébként továbbra is vitatja a törvény elfogadásának módját, álláspontjuk szerint ugyanis a jogszabály kétharmados többséghez van kötve, a pártok működéséről szóló törvényben kellett volna szabályozni, nem pedig a sima feles többséget igénylő, a településkép védelméről szóló törvényben. Pénteken be is nyújtották az Alkotmánybírósághoz beadványukat, amelyet összesen 57 parlamenti politikus – a Jobbik mellett négy LMP-s, 25 MSZP-s és négy független képviselő – írt alá. Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a benyújtás előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a – kormányzati hierarchiába tartozó – kormányhivatalok kaptak lehetőséget a pártok gazdálkodásának ellenőrzésére, pedig erre csak az Állami Számvevőszéknek lenne joga. Értékelése szerint közjogi érvénytelenség áll fenn, mert az Országgyűlés nem a köztársasági elnök által megfogalmazott aggályokra reagált, hanem új jogszabályt alkotott. – Noha az alkotmánybírósági beadvány elbírálásának nincs időbeli korlátja, a Jobbik reméli, hogy nem húzódik el a folyamat – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.