Normalizálódás kérdőjelekkel a szolnoki helikopterbázison

Hiányosságokkal ugyan, de ismét használatba vették az Oroszországban javított honvédségi Mi-17-eseket.

Zord Gábor László
2017. 07. 25. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Függetlenül a keddi rendezvény kormányzati karmestereinek szándékától, a nagyjavított gépek ismételt használatba vétele ténylegesen ünnepi eseménynek számít a szolnoki helikopterbázison, hiszen a hazai katonai forgószárnyas közösség legnehezebb időszakát zárja le ezzel. A második Orbán-kormány ugyanis, arra hivatkozva, hogy rövidesen nyugati gépeket szerez be, hosszú ideig nem rendelte meg a gépek esedékes nagyjavítását. Úgy tudjuk: a hazai használat átlagos intenzitását figyelembe véve évente átlagban egy-két helikopter ipari nagyjavítását kellett volna beütemezni a normális működés fenntartása érdekében a 2010–2016 közötti időszakban is. Ehelyett az előző miniszter, Hende Csaba időszakában abban reménykedtek, hogy két, Finnországtól ajándékba kapott, illetve Oroszországból egy magyar cégen keresztül vett három civil Mi-8-assal áthidalhatják az „átmeneti” időszakot a nyugati gépek beérkezéséig, amiből aztán a mai napig nem lett semmi.

Tudni kell, hogy a szovjet-orosz eredetű helikopterek úgynevezett ipari nagyjavítását a hazai kapacitás szocialisták által történt leépítése után (Tökölön volt egy ilyen üzem, helyén ma Tesco áruház található) csak külföldön lehet elvégeztetni. Csak miután a Orbán Viktor kormányfő nem talált számára megfelelő konstrukciót a nyugati beszerzésre, adott engedélyt a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy ezeknek a munkálatoknak a megrendelésével gondoskodjon a kritikus helyzetbe jutott hazai helikopterképesség megőrzéséről. Az Orbán–Putyin találkozókon hozott stratégiai döntések, illetve az eredeti orosz gyártó jogainak teljes körű elismerése a szocialista kormányzat részéről jóformán nem hagyott számukra más lehetőséget, mint hogy az eredeti gyártói jogokat gyakorló orosz Vertoleti Rosszii cég szolgálatait vegyék igénybe. A HM természetesen versenyeztetésről beszél, de ez szakmai forrásaink szerint az említett okok miatt csak látszólagos volt. A vonatokozó szerződést épp egy éve írták alá, a gépeket tavaly szeptemberben szállították ki a novoszibirszki üzembe, majd májusban hozták haza egy An–124-es óriásgép fedélzetén.

A kormány a kritikák ellenére további szovjet-orosz gépek nagyjavíttatását tervezi: rövidesen egy újabb Mi-17-es megy ki Oroszországba, illetve a pótköltségvetésben tízmilliárd forintot biztosítottak hat Mi-24 harci helikopter felújítására, amit jövőre újabb hat követ majd

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.