Érdekesség, hogy az NGM a 2014–2015-ös tanévben még korlátlanul támogatta a mentőápolói, a gyakorló mentőápolói, az ápolói, a gyakorló ápolói, a csecsemő- és gyermekápolói, illetve a gyakorló csecsemő- és gyermekápolói képesítésekre a beiskolázást.
Érdekesen alakította a gazdasági tárca a gyógymasszőri képesítés keretszámát is. Ez a képesítés a 2016–2017-es tanévben gyógy- és sportmasszőr néven futott, összesen 119-es keretszámmal. Ám a most szeptemberben kezdődő tanévre különválik, és míg a sportmasszőri képesítés 240-es keretszámot kapott, a gyógymasszőri csak kevesebb mint a harmadát, 69-et.
A képzések létszámának csökkentése egyébként fenntartóként magát a gazdasági tárcát érintette leginkább. Ugyanis a módosítás után az NGM keretszámai nullázódtak le az említett szakképesítéseknél, míg a beiskolázási helyek maradéka a Pécsi Tudományegyetemhez (PTE) került.
Az állandóan a gazdaság érdekeire hivatkozó tárca keretszámcsökkentései már csak azért is különösek, mert eközben nem minden szakképesítéssel voltak ennyire szigorúak. Például a klasszikuszenész-képzés egyik típusának növelték is a keretszámát, aminek köszönhetően összesen 189 klasszikus zenész képesítés megszerzését támogatja az állam Baranyában. Vagyis több mint három és félszer annyi klasszikus zenész képzését támogatják, mint ahány mentőápolóét és gyakorló mentőápolóét összesen.
Nem Baranya az egyetlen, ahol korlátozták a képezhető mentőápolók számát. Például Fejér megyében ez 120-ról kétharmadára, 80-ra csökkent, míg Somogyban 200 helyett csak 120 jövendőbeli gyakorló mentőápoló beiskolázását támogatják. Ugyanakkor tény, hogy voltak megyék – többek között például Tolna –, ahol az említett képzések keretszámát növelték. Ettől viszont még érthetetlen, hogy Baranyában miért lehet csak ennyire kevés tanulót beiskolázni. A Magyar Nemzet az ügyben kereste az NGM-et, de lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!