A 3-as metróba önthetik a pénzt a Bálnából

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mégsem lett Budapest új jelképe a Demszky-korszak korrupciógyanús szimbóluma, amelyet értékesíthetnek.

2017. 09. 26. 17:59

Tokody Marcell fővárosi képviselő (Jobbik) ellenzi a kiárusítást; nem fogadja el, hogy a nemzeti bank vagy bármely más piaci szereplő jobb gazda volna az önkormányzatnál. Felidézte, hogy a 2010 előtti balliberális korszak bűnös privatizációinál is mindig ez volt a hivatkozási alap.

Horváth Csabát (MSZP) mélységesen felháborította a kiárusítás újabb terve. Szerinte a családi ezüstöt éli fel most a fideszes városvezetés, ahelyett, hogy a XIX. és a XXI. századot összekötő épületegyüttes méltó hasznosításán gondolkodnának. A szocialista politikus szerint a tulajdonnak önkormányzati kézben kellene maradnia, legfeljebb a működtetést, az üzemeltetést volna célszerű piaci szereplőre bízni.

Csárdi Antal (LMP) szerint valójában nem ördögtől való az értékesítés, ám – mint kifejtette – jóval többet ér az ingatlan, mint az előterjesztésben jelzett 11 milliárd forint. Ezért szerinte újabb értékbecslést kellene készíteni a páratlan Duna-parti panorámájú Bálnára, különben csak elkótyavetyélhetik az értékes, de jelentős részben ma is kihasználatlan ingatlant.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.