Budaörsön már nyomoznak a „savas” buszülés miatt

Súlyos sérüléssel is járhat, ha valaki leül egy tömegközlekedési járművön. A főpolgármester gyanakszik.

2017. 09. 01. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKV válaszolt kérdésünkre, és arról tájékoztatott, hogy

„a bejelentésben megadott időpont alapján szóba jöhető autóbusz vizsgálata megtörtént, ennek során az üléseken esetleges idegen anyagnak semmi nyomát nem találták, az eset dátuma és a vizsgálat időpontja között üléstisztítás nem volt a járművön. A nyilvántartás alapján a jármű aznap is egész nap, illetve az utaspanaszban említett esetet követő napokon is forgalomban volt, az autóbuszt vezető járművezető elmondása szerint azonban senki sem jelzett az utasok részéről semmilyen problémát.”

A BKV válasza kitért arra is, hogyha esetleg mégsem a cég járművén, hanem másik társaság buszán történt az eset, arról értelemszerűen nem rendelkeznek információval.. 

Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester a múlt héten gyanúsnak nevezte az fővárosi közösségi közlekedésben az elmúlt hetekben történt zavarokat, például ezeket a „savas támadásokat” is, és ezzel összefüggésben említette, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) informatikai rendszerét többször is úgynevezett túlterheléses kibertámadások érték. Budapest vezetője a gyanús esetekhez sorolta a felújított metrószerelvények leállási hibáit is, amikor egymás után nem nyíltak ki vagy nem záródtak az ajtók.

– Rendkívül furcsa okokból: volt már fakocka, kavics, fémlap, és videófelvétel is van arról, hogy valaki manipulálja a vészféket, pont addig húzza meg, hogy ne álljon meg a szerelvény, de az ajtónyitást befolyásolja – hangsúlyozta múlt pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István, aki szerint mindez nem lehet véletlen. A fakockaügyben egyébként szintén indult büntetőeljárás, a többi esetben talált bizonyítékokat a BKV pedig ugyancsak eljuttatta a nyomozó hatóságokhoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.