Óriási a hiány gyógypedagógusból, a kormány számai szerint is nagy a baj

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Fejér megyében 37 státust hirdettek, betölteni egyet sem sikerült.

Hutter Marianna
2017. 09. 06. 10:40

Ugyanakkor tény, hogy a kormány kezdi felismerni, hogy mekkora a baj a gyógypedagógiai ellátás területén. Az idei évtől például kiterjesztették a Klebelsberg-ösztöndíjat a gyógypedagógusokra is, de a Klebelsberg Központ költségvetésében 2017-ben 3,8 milliárd, 2018-ban pedig ezen felül 1,9 milliárd forint többletet biztosítanak a szakszolgálati létszám érdemi növelésére. Emellett további két vidéki városban – Debrecenben és Nyíregyházán – indítottak idén először gyógypedagógiai képzéseket.

A szakmai tanévnyitókon elhangzott több, a köznevelés fejlesztésére vonatkozó terv is. Az egyik, hogy a gyermekek teljesítményét nyomon követő, egyik legfontosabb felmérést, az országos kompetenciamérést tovább kívánják fejleszteni. Ezt jelenleg a 6., 8. és a 10. évfolyamokon veszik fel matematikából és szövegértésből, ám 2019-től szeretnék, ha ez a természettudomány területére is kiterjedne. Ugyancsak az Oktatási Hivatal tervei közt szerepel, hogy 2018 őszén online felmérjék az általános, illetve a középiskolás diákok médiaértését. Utóbbi vizsgálatban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is közreműködne.

Jó hír ugyanakkor, hogy az OH-nál azon is dolgoznak, hogy a jövőben az érettségi feladatokra digitálisan is rá lehessen keresni. Így például lehetővé válna, hogy egy kémiából érettségiző tanuló minden olyan feladatot megtaláljon, amely a kovalens kötéssel kapcsolatos. Fontos az is, hogy az OH a jövőben megkezdi azt a kutató-fejlesztő tevékenységet, amely ahhoz szükséges, hogy az érettségi vizsgarendszerét elektronikus alapokra helyezzék. A 2017–2018-as tanévben történő változásokról az iskolák igazgatói nemcsak a szakmai konferenciákon hallhattak, hanem az Emmi által részükre kiküldött levélben is olvashattak erről. A lapunk által megismert dokumentumból az derül ki, hogy a szaktárca a jövőben jóval nagyobb súlyt fektetne a diákok pályaorientációjára. Ezért nemcsak hogy pályaorientációs célú tanítás nélküli munkanapot vezetnek be, de egy a tervek szerint szeptemberben megjelenő rendeletmódosítással arra is lehetőséget adnak, hogy a 7–8. és a 11–12. évfolyamos tanulók tanévenként két-két tanítási napot pályaválasztási célú, iskolán kívüli rendezvényeken töltsenek. Ezeket az intézményeknek igazolt hiányzásnak kell tekinteniük.

Ezeken kívül a szakgimnáziumokban is várhatók újabb változások. Pölöskei Gáborné illetékes helyettes államtitkár arról beszélt egy keddi konferencián: a csak érettségizettek kifejezetten hátrányban vannak a foglalkoztatási piacon, a technikusok ugyanakkor még a felsőfokú végzettségűeknél is keresettebbek. Elmondta: a szakképzés átalakításában a most következő lépés a szakgimnáziumi rendszer tartalmi megújítása lesz. Idetartozik az oktatási rendszer rugalmasabbá tétele. Ez például az épületgépész, a vegyész, az építőipari, a közgazdasági, a kereskedelmi és a turisztikai szakmákban alternatív tanterveket jelent – összesen már 18-at –, amelyek részben már az idei tanévben megjelennek az oktatásban – mondta. Az ágazati kerettanterveket pedig képzésekkel, készségtárgyakkal egészítik ki, például karrier-tanácsadással, illetve a jogosítvány megszerzésének lehetőségével, vagy az etikus vállalkozási ismeretek és a pénzügyi ismeretekkel – fejtette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.