Hogy mégis találhatunk (ugyan ritka) példát a szovjetellenességre, az persze nem annak köszönhető, hogy bizonyos szerkesztőknek hirtelen elment volna az eszük, hanem egy olyan sajtóturpisságnak, amelyet a Kádár-rendszerben már akár ki is lehetett magyarázni. A legenda a negyven-ötven évvel ezelőtti Magyar Nemzet szerkesztőségébe vezet minket, az a bizonyos őrültség, a sors több mint vakmerő kísértése – mint a széltében-hosszában elterjedt anekdotából értesülhetünk róla – lapunk hasábjain vált valósággá.
Első tanúnk legyen Moldova György. Az utolsó töltény című munkájából kiderül, hogy a Magyar Nemzet „egyik újságíróját letiltották a lap hasábjairól, mert a rövid és hosszú u betű használatára a következő példasort hozta fel: »Szovjetunió, unom, utálom «”. A Magyar Nemzet rangidős újságírója, Lőcsei Gabriella a korban csöndes megdöbbenést kiváltó esetről bővebben ír egy 2008-as, a lap születésének 70. évfordulójára szánt cikkében. Kiderül belőle az elkövető személye is: a híres baloldali színész-nyelvvédő, a kommunista eszméből kiábrándult Péchy Blanka vetette papírra a merész felsorolást a helyes magyar beszédről elmélkedve Zűrzavar a hangzók világában címmel. „Azt a jelenséget ostorozta, amelyet éppen a hivatásos politikus szónokok népszerűsítettek akkortájt. Hosszú ú-t ejtenek akkor is, amikor rövid u-t kellene, s a szemléltető példát Mátrai-Betegh Béla nem irtotta ki a szövegéből: Szovjetúnió, únom, útálom, mondják, noha helyesen rövid magánhangzóval kellene ejteni (ahogyan írjuk is): Szovjetunió, unom, utálom ”
Mendemondáról, megszépült emlékekről van szó csupán – vélhették többen, hiszen az újságcikknek mindeddig senki nem bukkant a nyomára, egykori olvasói pedig évtizedek távlatából képtelenek voltak felidézni, melyik számban is olvasták. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy Péchy Blanka ominózus írását hosszas keresgélés után sikerült megtalálnunk; a lap 1974. november 10-i számában látott napvilágot. Péchy Blanka hosszasan sorolja a példákat: a helyesen ejtendő magánhangzók ábécé szerint követik egymást az alkoholtól (alkohól) a zsűriig (zsüri), ám mintha a szerző külön ki akarná emelni mondandójának politikai lényegét, az u betűnél megtöri az alfabetikus rendet. Azaz: „rökönyödik, sima, simogat, Tibor, unió, Szovjetunió, unom, utálom”.