Jövőre már kevésbé lebeg az orvosok feje felett Damoklész kardja

Megkezdődhet hepatitisz-C-szűrésük és kezelésük, ám ha kiderül, hogy betegek, kártalanítást nem kapnak.

A legújabb készítményeket még azok a betegek sem kapják meg automatikusan, akik önhibájukon kívül fertőződtek meg. Akiknek ugyanis nem annyira előrehaladott a májkárosodásuk, azok szintén csak a hagyományos, interferonalapú gyógyszereket kaphatják meg első terápiaként, függetlenül attól, hogy azoktól csak 40-70 százalékos eséllyel remélhetnek gyógyulást, miközben az újak még a közepes vagy előrehaladott stádiumú érintetteknél is több mint 95 százalékos valószínűséggel eredményeznek teljes vírusmentességet. Viszont áruk 6-10 millió forintos tétel. Az árverseny hatására azonban a gyógyszerek ára várhatóan csökkenni fog.

Amikor e gyógyszerek alkalmazhatóságáról döntés születik, akkor az egészségügyi dolgozók pluszpontokat kapnak. Egyrészt mert náluk végképp valószínű, hogy nem önhibájukból fertőződtek meg, másrészt mert munkájuk miatt is fontos, hogy minél hamarabb teljesen meggyógyuljanak.

Miközben az orvosok és ápolók hatékonyabb gyógyszerekhez való hozzájutása sem garantált, az állammal szemben sincs esélyük fertőzöttségük miatt kártalanítási pert nyerni.

„Hepatitisz C-vel jellemzően vérátömlesztés során fertőződtek a betegek, illetve a hemofíliások a kezelésükhöz használt vérkészítményekkel, de csak 1992 júliusa előtt, hiszen azóta szűrik ezeket. Náluk sem minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy ennek során szerezték betegségüket, de a bíróságok azért el szokták ezt fogadni mint legvalószínűbb okot” – mondja Petrássy Miklós ügyvéd, belgyógyász szakorvos.

Az egészségügyi és biztosítási szakjogász kiemeli, hogy az érvelés persze csak akkor állja meg a helyét, ha a vérkészítmény alkalmazása zárójelentésben vagy más egészségügyi dokumentációban szerepel. Az állam ugyanis csak akkor köteles kártalanítani a krónikus C hepatitiszes betegeket, ha a fertőződés betegként kapott vérkészítmények gyógyító hatású alkalmazásával összefüggésben történt. Orvosok és ápolók esetében a helyzet nem ez, hiszen náluk jellemzően balesetszerű tűszúrás, sérülés, vérspriccelés – hepatitiszhordozók vérével való kapcsolat – révén történik a fertőződés. Másrészről az anyagi kompenzáció megítéléséhez feltétlenül szükséges, hogy legalább valószínűsíteni lehessen a fertőzés konkrét forrását, időpontját. Tehát ha semmilyen bizonyítható adat nem áll rendelkezésre a fertőzés konkrét körülményeire nézve, a bíróság bizonyosan nem ítél meg kártérítést pusztán azon az alapon, hogy a fertőzés valószínűleg a munkavégzéssel összefüggésben történt. Egészségügyi dolgozók igazolható balesetszerű fertőződése esetén az államnak egyébként sincs kártalanítási kötelezettsége, az érintettek csak a munkáltatótól számíthatnak adott esetben kártérítésre.

Ahhoz, hogy egy orvos ilyen esetben anyagi kompenzációhoz jusson, arra lenne szükség, hogy rögzítve legyen, hogy például egy fertőzött tű megszúrta, illetve történt ilyen tűszúrásos baleset. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen eseményeket általában nem rögzítették megfelelően, ráadásul sokan banális, észre sem vett sérülések miatt fertőződtek meg. A helyzet azért is nehéz, mert még ha az orvos a sérülést észre is vette, az esetek túlnyomó többségében akkor sem tudta, hogy hepatitis C-s pácienssel volt dolga. Ennek oka, hogy a betegség látenciája ma is nagyon magas: az érintettek több mint 60 százaléka ismereten, hiszen a máj 20-30 százalékos működés mellett is tökéletesen ellátja feladatát, ami miatt gyakorlatilag tönkremehet anélkül, hogy erről bármilyen számottevő panasz árulkodna.

Az ügyvéd a jelenlegi szabályozás mellett kizártnak tartja, hogy a bíróságok pusztán amiatt ítéljenek meg kártalanítást vagy kártérítést az orvosoknak, mert ők veszélyeztetett foglalkozást űznek. Amennyiben az állam kártalanítani kívánná a feltehetően a hivatásuk során megfertőződött egészségügyi dolgozókat, akkor ahhoz a kártalanítást lehetővé tévő jogszabály megalkotására, illetve az egészségügyi törvény módosítására lenne szükség.

„Jelenleg kompenzációt csak az kaphat, akinél igazolható, hogy az 1978 és 1991 közötti időszakban kapott vérátömlesztést, az alperes magyar állam pedig nem tudja bizonyítani, hogy az adott eljárás valamennyi donorját később szűrték hepatitisz C vírusra, és azok eredménye valamennyi esetben negatív. Ha ez a helyzet, akkor a perek jelentős része csak a kártalanítás összegszerűségének bizonyítása körül forog. Bizonyos szempontból szerencsésnek is kell lenni, aki ugyanis 1978 márciusát megelőzően kapott vért, már nem perelhet nem vagyoni kártalanításért. Ennek oka, hogy az akkori a Polgári törvénykönyvben még nem volt benne a nem vagyoni kártérítés intézménye” – monda Petrássy Miklós.

Azok, akik hepatitisz-C-fertőzöttségük miatt indítanak pert, jellemzően 3,5 és 10 millió forint közötti összeget kapnak nem vagyoni kártalanításként attól függően, hogy a májkárosodásuk és egészségkárosodásuk milyen fokú, életminőségük, életvitelük miként és mennyire változott meg. Az állam gyakorlatilag minden esetben vitatja, hogy a beteg vérkészítménnyel fertőződött, vitatja az összegszerűséget is, illetve gyakran él elévülési kifogással is – elsődlegesen akkor, ha a diagnózist már több mint egy éve felállították. A perek jellemzően két-három évig is elhúzódnak, de bizonyos esetekben lehet ennél jóval hosszabb is lehet az eljárás. A bírói gyakorlat azt mutatja, hogy 10 milliós összeget csak végstádiumú májzsugornál, annak súlyos szövődményeinél ítélnek meg. A 3,5-3 milliós összeg általában azoknak jár, akik sikeres antivirális kezelésen estek át, számottevő májkárosodásuk nem alakult ki, a kezelést több-kevesebb mellékhatással megúszták, lelkileg sem omlottak össze. Magyarán nem szenvedett szervezetük olyan károsodást, amely életkilátásaikra, életminőségükre számottevő hatással lenne.

Hepatitiszügyben vannak olyan perek is, amelyeket orvosok, pontosabban az egészségügyi szolgáltatók ellen indítanak. Ilyesmire akkor kerül sor, amikor példának okáért három évtized után egy véletlen laborvizsgálatnál kiderül, hogy magasak a májenzimértékek, igazolódik a hepatitisz-C-fertőzés, viszont eközben a laboreltérésekkel a háziorvos évtizedeken keresztül nem foglalkozott, csak azt ismételgette: kevesebb fröccsöt kellene inni. Erre ha ritkán is, de sajnos van példa, főleg mert az amúgy végzetes betegség évtizedekig nem okoz tüneteket. Ilyenkor az orvos egyszerűen nem hiszi el, hogy a beteg nem iszik, nem küldi további kivizsgálásra.

„Pereltünk már egészségügyi szolgáltatót amiatt is, hogy amikor a páciense hepatitisz-C-érintettsége kiderült, már májrákja volt, menthetetlen volt. Meg is halt, férje vitte tovább a pert. Amikor kikértük a beteg dokumentációját, kiderült, hogy a jelek már húsz-huszonöt éve látszottak, a májenzimértékek már akkor magasak voltak” – mondta az ügyvéd. Hozzáteszi, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtó cégét marasztalták is kártérítésben, mert ahelyett, hogy az orvosuk vizsgálatokat javallott volna, gyógyszermellékhatásnak, alkoholfogyasztásnak tudta be a laboreltéréseket.