Nyírbogát peremén vagyunk, amikor megáll mellettünk a busz. Terepszínű mellényes férfi szól ránk határozott hangon. Később kiderül, hogy ő a település mezőőre.
– Mit fényképeznek?
– A tűzifát.
– Van engedélyük?
– Engedély? Hát közterületen vagyunk!
– Csak kérdezem, mert beszóltak a hivatalba, hogy fényképeznek az utcán.
– Igen. És mi ezzel a gond?
– Hát semmi. Csak tudja, hamarosan jön a kampány.
*
A nyírbogáti mezőőrnek igaza van. A szociális tűzifaosztás tényleg a kampány része. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Fidesz országgyűlési képviselői ugyanolyan egy kaptafára készült, narancssárgában úszó grafikonokkal gratulálnak választókerületük településeinek az elnyert tűzifáért, amilyen Facebook-hirdetésekkel szoktak sorosozni, brüsszelezni, migránsozni. A szociális alapon kiosztott tüzelőanyaggal kérkedő honatyák közösségi oldalának látványa mindezen túl azért is groteszk, mert a politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek ilyenkor, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.
Annyi, hogy idén csaknem egymilliárd forinttal növelte meg a Belügyminisztérium a szociálistüzelőanyag-pályázaton elnyerhető összeget, és a tárca szerint idén valamivel kevesebb pályázat érkezett, mint tavaly. Viszont a települések több mint 6 milliárd forintnyi tüzelőt igényeltek volna. Ez kétszer annyi, amennyit tavaly fordított erre a célra a BM, amely azért így is emelt: összesen négymilliárd forintnyi fát vagy lignitet osztott szét 2255 ötezer lakosnál kisebb lélekszámú településen.
A program 2011 óta fut, és szinte minden évben emelnek az összegen a döntéshozók – akik furcsa módon sikerként kommunikálják mindezt. Pedig egyrészt bizonyítéka ez annak, hogy folyamatosan nő a rászorulók száma, a BM által lekötött tűzifa pedig a vásárlóknak kedvezőtlen folyamatokat indít be a piacon. Vagy hiány keletkezik belőle, vagy egekbe szökik az ára.
*
„Szabolcs megyében egyébként egy csomó polgármesternek van tüzépje. Éppen ezért óriási biznisz ez valahol.”
*
És bár Pogácsás Tibor, a programot felügyelő államtitkár szerint ez a fajta támogatás „érdemi segítséget” jelent „a legrászorultabbaknak, legelesettebbeknek, a krízishelyzetben lévőknek”, azért ennél bonyolultabb a helyzet. Ennek legfőbb oka, hogy a nyertes önkormányzatoknak saját rendeletben kell szabályozniuk, hogy a tüzelőanyagot milyen módon osztják szét. Ahány polgármesteri hivatal, annyi szokás. Nyírbogáton szinte mindenki nevetett, amikor megkérdeztük, hogy kitart-e a tél végéig az önkormányzat által kiutalt mintegy 0,75 köbméternyi akác. Egy-két hétre tippeltek válaszadóink, attól függően, hogy mennyien laktak egy háztartásban. Pedig a nyírségi nagyközség éllovasnak számít: ötvenhetedik az összesített listán, több mint 6 millió forintnyi fát osztottak szét.
*
„Nálunk a polgármester megvárja, hogy essen egy kicsit az eső, és utána osztja szét a tűzifát. Akkor jól megszívja magát vízzel, és nehezebb lesz. Kiszámolják, hogy egy köbméternek mennyi a súlya, annyit odaadnak az embereknek. A többi megmarad későbbre.”
*
Nem véletlenül hozzuk példáinkat szabolcsi és borsodi településekről: ha ugyanis a megyénkénti bontást nézzük, azt láthatjuk, hogy messze ide érkezik a legtöbb szociális alapon megítélt fa vagy lignit. Egyformán több mint 677 millió forintnyi tüzelő érkezett ezekbe a megyékbe, vagyis az összes erre fordítható összeg mintegy 17-17 százaléka. Ebből azonnal látszik, hogy ezeken a vidékeken a legnagyobb a szegénység, amit csak jobban kiemel, ha mellé tesszük, hogy mennyit kapott a harmadik helyezett Baranya: nyolc és fél százalékot, az első két helyezett egyikének a felét. Pedig a Dél-Dunántúlon sem fenékig tejfel az élet: gondoljunk csak a számos magára hagyott ormánsági falura. Ehhez képest a „top 50-be” mindössze két baranyai jutott be.
*
„Kívülre rakják a jó minőségű fát, belül pedig csupa silány van.”
*
Borsod és Szabolcs kormánypárti gratulációt érdemlő teljesítménye vagy ha úgy tetszik, dermesztő szegénysége akkor lesz igazán szembetűnő, ha megnézzük, rajtuk kívül hány megye kapott még ennyi segítséget: a sorrendben következők (Baranya, Somogy, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Zala és Békés) összegeit kell néznünk, hogy megkapjuk a Magyarország északkeleti csücskébe jutó, rászorultsági alapon szétosztott tüzelőre juttatott pénzt.
Bonthatjuk tovább is a számokat és a közigazgatási egységeket: az első három szabolcsi település (Baktalórántháza, Demecser, Hodász – lakosságuk együtt 11 883 fő) összesen több tűzifát kapott, mint egész Komárom-Esztergom megye a maga 311 411 lakosával. Hasonló kép sejlik fel, ha a járásokat figyeljük meg: az élen álló fehérgyarmatiba több tüzelő jutott, mint öt megyébe (Tolna, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom). Különösen úgy riasztó az adat, ha belevesszük, hogy a statisztikák szerint Csongrád megyében van az ország legszegényebb járása, a kisteleki. (Ami egyébként, ha a járásonkénti bontást nézzük, nem jutott be az első ötvenbe se.)
*
„Nálunk legalább adnak egy kis fát. Ismerek városokat, ahol ennyi sem jár senkinek.”
*
Szociális tüzelőanyagot csak az ötezer lélekszámnál kisebb falvak vagy községek igényelhetnek, pedig igény éppen volna rá nagyobb városokban is. Ezek a települések kénytelenek a piacról, saját önkormányzati keretből megoldani a problémát, ami egyáltalán nem egyszerű és nem is olcsó mutatvány. Apáti István, a Jobbik mátészalkai országgyűlési képviselője már októberben arról beszélt a parlamentben, hogy jelentős a tűzifahiány, ahol pedig lehet kapni, ott nagyon drága, ugyanis jelentősen emelkedett egy év alatt a tüzelőanyag ára.
Képviselőtársa, Magyar Zoltán ezt abban látta, hogy szerinte „az erdőgazdaságban »dilettáns politikusok politikai megrendelésre hoznak szakmaiatlan döntést«, ami hiányhoz, így áremelkedéshez vezetett”. A korábban folyamatosan rezsit csökkentő kabinet azonban a tűzifa árát csak egyszer csökkentette, az is észrevétlen maradt, mert szép csendben, egy év alatt gyakorlatilag kivezették azt is. Az ellenzék megoldási javaslatait – a Jobbik áfacsökkentést szeretett volna, az MSZP pedig egy pénzügyi alapot szeretett volna létrehozni – lesöpörték az asztalról, épp a szociális tűzifaprogramra hivatkozva.
*
„Olyan emberek udvarában áll felhalmozva a fa, akiknek gázfűtésük van vagy villany. Mi meg nem kapunk semmit. Nem értem, miért van ez.”
*
Nyírbogáton, egy faluvégi udvaron látjuk, hogy ott áll már a behordott szociális tűzifa. Azt is látjuk, hogy a düledező vályogház kéménye füstöl, de érezzük, hogy ott nem akácot égetnek. Hanem műanyagot. Hiába osztanak ugyanis évről évre több tüzelőt, ez még mindig csak rövid időre elég. Különösen akkor mutatkozik ez meg, ha a tavalyihoz hasonló kemény telünk lesz. Bár így is szinte biztos, hogy a most kiosztott rönkökből semmi nem marad a 2018-as esztendőre. Ezért sokan egyszerűen begyújtanak azzal, amit találnak vagy ami van: autógumival, adományruhával, állattetemmel, kommunális hulladékkal. A Levegő Munkacsoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat elvégeztetett a Kantar Hoffmann piackutató céggel egy felmérést a légszennyezettséggel kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy a jogsértő lakossági hulladékégetés országszerte komoly gondokat okoz, és a két szervezet szerint a kormánynak haladéktalan intézkedéseket kell hoznia a visszaszorítására. Mindannyiunk egészsége érdekében. A kutatás eredményét és javaslataikat idén is megküldik a kabinetnek, noha tavaly süket fülekre találtak. Akkor a Levegő Munkacsoport egy húszmilliárdos ajánlattal (ennek egyik fele tájékoztatásra menne, a másik tűzifára) állt elő. Szerintük ha mindez megvalósulna, legalább százmilliárdos károkat lehetne megelőzni.
*
„Nem elég ez a fa semmire. De nem baj, az erdész a barátom. Kimegyek a fűrésszel, és megmutatja, hol vághatok.”
*
Olyanokat, mint például amik Nyíregyházát sújtják évről évre. A szabolcsi megyeszékhely ugyanis szinte folyamatosan, télről télre ott van a legszennyezettebb levegőjű városok élbolyában. Hogyan lehetséges ez, kérdezhetnénk, miközben Nyíregyházának nincs is gyára? Pályázni lakosságszáma miatt értelemszerűen nem tud, viszont vannak szegénytelepei, nem is kicsik, ahol ugyanúgy ruhát, műanyagot, döglött patkányt égetnek, mint a környező falvakban, amelyek levegőjét befújja a megyeszékhelyre a szél. Annyira, hogy tavaly egy pulmonológus azt vetette fel: ez már az a szint, hogy érdemes maszkot hordani a szennyeződés ellen. Mint a nagy kínai iparvárosokban.
*
„Régi ügy ez. Valamikor nekem is kellett milliomosoknak szállítanom a szociális fát. Aztán amikor kihagytam egyet, majdnem kirúgtak miatta.”
*
Felcsút egyébként nem igényelt egyetlen köbméter szociális tüzelőanyagot sem. Nem csoda, hiszen a település polgármestere, Mészáros Lőrinc minapi közmeghallgatásán azt mondta: „elfogytak a problémák, nincs mire panaszkodni”.
A szövegben található idézetek különböző Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken élő érintettektől származnak.
###HIRDETES###
