Ungváry: A politika irgalmatlan mennyiségű információt tart zár alatt

A történész szerint nem ügynöklistára, hanem iratnyilvánosságra van szükség.

A történész szerint nagyon sok minden kiderülhetne, ha az állambiztonsági iratok szabadon kutathatók lennének:  „Ígérgetik a mágnesszalagok átadását, amelyeken elvileg az egész adatbázis rajta van, de érdekes módon erre is csak a választások után fog sor kerülni, és akkor is csak hiányosan. Egy kis részük lesz kutatható jövő nyártól. De olyan állapotban adta át őket az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy nem lehet visszafejteni a születési évszámokat, vagyis nem lehet majd minden kétséget kizáróan beazonosítani az ott szereplő személyek nagy részét. Ez csakis szándékosság lehet, szerintem a szolgálatok ma is használják az adatbázist. Ha lenne politikai akarat, ezt a kérdést öt perc alatt le lehetne zárni.”

A listán nem szerepel az akkori Fidesz-frakció egyetlen tagja sem. A 36 fő nagy része sem tekinthető tényleges hálózati személynek, a Független Kisgazdapárt frakciójából nyolc fő, az MDF-ből öt fő, az SZDSZ-ből három fő, az MSZP-ből két fő és a KDNP-ből is két ilyen személy volt.

Ungváry Krisztián szerint csak spekulálni lehet, hogy a kormánypárt jelenlegi tagjai között hány érintett lehet, akinek valamilyen állambiztonsági kapcsolata volt. De változatlanul úgy gondolja: a politika azért nem oldotta meg a kérdést, mert zsarolási adatbankként használja az adatállományt. Ezt arra alapozza, amit Torgyán József és Csurka István ügyében feltárt, az ő esetükben valóban így zajlott. 

A történész árulkodónak tartja azt is, hogy a magyar parlamentarizmus történetében nem volt még egyetlen olyan engedelmes frakció sem, mint a Fideszé. „Nehezen tudom elképzelni, hogy ez azért van, mert az összes frakciótag Teréz anya alázatosságával és meggyőződésével szolgálja a nemzeti együttműködés rendszerét. Ahogy a sajtó képviselői elől menekülnek, az is arra utal, hogy fogva vannak” – véli a történész. Azt nem állítja, hogy az állambiztonsági múlt lenne a legfontosabb zsarolási potenciál, már csak azért sem, mert valószínűleg már csak a töredékét érinti a politikusoknak, de szerinte mindenképpen egy lehet a zsarolási lehetőségek közül.

Visszatérő érv az állambiztonsági iratok teljes nyilvánossága ellen, hogy sok mindent megsemmisítettek a dokumentumokból, így az igazság kiderülése csak azokat érintené, akikről fennmaradtak az iratok. Ungváry szerint viszont ha ennek a logikának a mentén járnánk el, semmilyen korrupciós ügyben nem lenne vizsgálat, mert úgysem fogják kideríteni az összeset. „A megismerés teljessége eleve illúzió. Nincs az a korszak vagy történelmi kérdés, amelyikről mindent meg lehetne tudni. De nagyon nagy részét megtudhatnánk. A politika irgalmatlan mennyiségű információt zár el a nyilvánosság elől. Azt gondolom, ez a magyar demokrácia alapjait ássa alá.” Ungváry úgy véli: mindenképpen megérné a nyilvánosságra hozatal, mert megszűnne a zsarolási lehetőség. Ám azt is gondolja, hogy a politikának ez nem érdeke.

Az előző évek tapasztalatai alapján úgy véli, hogy Magyarországon az erkölcsi megsemmisülés senkit nem fenyegetne, ha kiderülne az állambiztonsági múltja. A könyvben részletesen leírja az elmúlt évek ügynökbotrányait. „Szolidaritási brigádok álltak fel az érintettek mellett, ez volt a helyzet például Szabó István esetében, de Szita Károly is polgármester maradt mind a mai napig. A miniszterelnök felesége a nyilvánosság előtt mutatkozik például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjével, Lehel Lászlóval, akiről kiderült az állambiztonsági múltja. Egy ügynököt mutassanak nekem, akit Magyarországon olyan közmegvetés sújtott volna, hogy attól ellehetetlenült. Nincs ilyen. Fordítva van. Szeretet veszi körül ezeket az embereket még akkor is, amikor hazudnak. Nem állítom, hogy az ügynököket kollektíven el kell ítélni, de Magyarországon eddig semmi jele annak, hogy bárkinek is félnivalója lenne, ha az állambiztonsági múltja nyilvánosságra kerül.”