„Nekem az a legfontosabb, hogy tudok-e tükörbe nézni, tudok-e aludni. Tudok” – ezt mondta a Magyar Nemzetnek Geréb Ágnes az őt ért támadásokkal összefüggésben. A szülész-nőgyógyász azzal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak, hogy a bíróság január eleji döntése értelmében két évre börtönbe kell vonulnia. Ügye óriási vihart kavart, és rendkívüli módon megosztja a közvéleményt. Közel annyian támadják, ahányan támogatják.
Mint ismeretes, a szülész-nőgyógyász azért állt bíróság elé, mert 2003-ban egy általa vezetett otthoni ikerszülésnél a második csecsemő legalább 12 percig oxigénhiányos állapotba került, emiatt maradandó fogyatékosságot szenvedett, és végül félévesen meghalt. 2007 szeptemberében pedig szintén otthon szülésnél egy kislány magzat válla akadt el az édesanyja szeméremcsontjában, halálát (a 2012-es, perújítások után most jogerős ítélet szerint) oxigénhiány és a kiszabadítására tett műfogások során bekövetkező nyaki gerincsérülés okozta.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor és hova kell majd bevonulnia Geréb Ágnesnek, hogy letöltse a 2012-ben kiszabott börtönbüntetést. A döntéssel kapcsolatban megjegyezte: gondolatébresztő mai szemmel ránézni a jogerős ítéletre, egyúttal az elmúlt évtizedek történéseire. Sok, időnként nagyon nehéz pici lépés eredménye a mindennapok valóságává vált, Magyarországon ugyanis ma az édesapák, ha szeretnének, jelen lehetnek gyermekük születésénél.
Az újszülötteket – hacsak nincs ok rá – egyre ritkábban választják el születés után az édesanyjuktól. Egyre többen gondolnak a szülésre úgy, mint természetes, élettani folyamatra, amelybe ha nem avatkozunk be, többnyire magától, normálisan lezajlik. – Az én sorsom már szerencsére nem kapcsolódik össze annak az orvosi, illetve bábai szemléletnek a sorsával, amit én hoztam be a magyar szülés körüli ellátásba – mondta.
A szülész-nőgyógyászt a támadók mellett tömegek támogatják, a hét végén például több ezren vittek virágot a Szabadság hídra, hogy jelezzék: támogatják a szülész-nőgyógyászt. Már több mint ezren csatlakoztak ahhoz a felhíváshoz is, amelyben egy napot vagy akár egy hetet is átvennének a büntetéséből. Erre azonban jogilag persze nincs lehetőség. Geréb Ágnes úgy nyilatkozott: hétszáz orvos állt ki mellette 2012-ben, az első ítélet után is, és most sem csupán azok a családok, nők emelnek szót, akik vele szültek. Nem csak azok a bábák, szülésznők, orvosok, akiket ő tanított.