A 2006-ban történt hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, írja az MTI.
A település fölött magasodó Borsó-hegyre 2006. január 19-én zuhant le a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe, mint később kiderült, pilótahiba következtében. A koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó An–24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.
A Hejce központjában lévő emlékműnél tartott kegyeleti megemlékezésen a szeretteiket gyászoló családtagok, katonatársak, a mentésben részt vevők és helybéliek előtt Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter egyebek mellett azt mondta: tizenkét évvel ezelőtt a sors mindörökre átírta negyvenkét család jövőjét. Azon hozzátartozók, akik hazavárták feladataik teljesítése után fiaikat, lányaikat, szeretteiket, akik példásan helytálltak Koszovóban, egyetlen pillanat alatt leírhatatlan gyászba borultak.
Életükbe fájdalom, szomorúság költözött – hangoztatta, hozzátéve: vannak olyan dolgok, amelyeket legszívesebben kitörölnénk életünkből, ilyen 2006. január 19. is, amikor negyvenkét katona vesztette életét.
A miniszter a megrendült családtagok előtt úgy fogalmazott: Hejce, ez az apró kis település negyvenkét családnak és a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek mindörökre a gyász fogalmát testesíti meg. Az eltelt tizenkét év sem változtat semmit azon, hogy a harminckilenc férfi és a három nő halála sebet ejtett honvédségük és elsősorban a hozzátartozók lelkén.
Kifejezte köszönetét mindenkinek, aki tizenkét évvel ezelőtt segített a mentésben, és azért is, hogy a magyarok, különösen a hejceiek évek óta ápolják a Borsó-hegyi és a településen lévő emlékhelyet is.
Szólt arról is, természetes, hogy a szeretteiket elvesztő családtagok szívét mélységes fájdalom, keserűség önti el, „de higgyük el, hogy a jó Isten mindig bedobja a mentőövet, a kapaszkodót, segít kimászni a legmélyebb gödörből is”. A hozzátartozók felé fordulva azt mondta, hogy csak a hit képes a fájdalmat csillapítani, a nagypéntek után eljön a nagyszombat is, amikor már szabad remélni.
Tizenkét évvel ezelőtt negyvenkét kiváló katonának sürgős és váratlan behívóparancs érkezett, egy nagy, igaz, erős lelki seregbe kerültek, a Jóisten mennyei seregébe, ahová a bejutást ki kell érdemelni, ahová megtiszteltetés tartozni, ahol egyszer minden jó ember ismét találkozik – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a szerencsétlenség egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas. Az emlékművet koszorúk, virágok sokasága borította be, mécsesek, gyertyák égtek.
A kegyeleti megemlékezés előtt a tragédia helyszínén, a Borsó-hegyen emelt obeliszket a két miniszter és a két ország vezérkari főnöke, Milan Maxim és Benkő Tibor koszorúzta meg másokkal együtt, az áldozatok emlékére állított negyvenkét kopjafánál pedig mécseseket gyújtottak.
A tragédia idején a helyszínt a legközelebb lévő falu, Hejce lakosai, illetve szlovák szárazföldi mentőegységek érték el először. A kedvezőtlen téli körülmények és a sötétség miatt a két ország haderőinek helikopteres kutató-mentő szolgálatai nem tudtak érdemben beavatkozni, a gyakorlatban élni a gyorsaságuk jelentette elméleti előnnyel.
A keserű tapasztalat rámutatott arra, hogy a hetvenes évek óta lényegében változatlan technikai felszereltségű térségbeli légi kutató-mentő szolgálatokat korszerűsíteni kell. Szlovákiában már a katasztrófát megelőzően elkezdődött a meglévő szovjet-orosz Mi–17-es helikopterek átgondolt és mélyreható modernizációja – ezzel szemben Magyarországon néhány küszködéssel teli év után kudarcba fulladt egy eleve késve indult és kevésbé tartalmas kezdeményezés.
