Leleplező cikket közölt a Fidesz Facebook-kampányáról a 444.hu. A portál megszólaltat egy, a hálózat működtetésében részt vevő névtelen katonát, aki szerint a pártközpontból, de civilnek álcázott közösségeken és Facebook-csoportokon keresztül terjednek a mémek és a hírek.
A lap forrása szerint a folyamat jól szervezett és teljes mértékben ellenőrzött. A program helyi alfőnökei képviselők és képviselőjelöltek, HÖK-ös hallgatók vagy éppen „dörzsölt öltönyös/kosztümös, NER-be vágyó fiatal törtetők”, akik az alájuk tartozó Facebook-csoportba továbbítják a napi feladatot.
A központból naponta legalább egy, de maximum öt küldetés érkezik – ezek lehetnek egyszerűek, mint néhány megosztás vagy kicsit bonyolultabbak, mint egy mém gyártása, utóbbihoz a hadsereg tagjai útmutatást is kapnak.
Minden képviselőhöz egy legalább 60 fős csapat tartozik, munkájukat pedig nemcsak megbízójuk ellenőrzi, de a központ is: ez a CAP nevű feladatmegosztó rendszeren történik, amelyen a képviselőknek sms-t küldenek a napi penzumról, és figyelmeztetést is, ha valaki ellazsálná a munkát.
A csoportok és vezetőjük napi munkáját Excel-táblázatban kell vezetni, amelynek másolatát szintén a kampány feje kapja meg.
Hogy a folyamat miként is zajlik, arról lapunk is beszámolt: a magyar kultúra napján néha egyforma idézeteket, képeket osztottak meg Facebook-oldalukon kormánypárti politikusok – mint kiderült, a tömeges posztolás is felsőbb utasításra történt.
Az informátor szerint a kivitelezők, vagyis a csoporttagok főként vidéki idősek, akik meggyőződésből, nem pénzért vállalják a segítséget – őket inkább dicséretekkel próbálják felülről motiválni. A fiatalok közül csak azok vesznek részt a mémek, hírek terjesztésében, akik függő helyzetben vannak, és munkájuk elvesztésétől félnek, vagy az „ifjúpolitikusok” – írja a 444.
A portál úgy tudja, a folyamat 2017 májusában erősödött meg: a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz-központba.