A többség úgy gondolja, hogy a közbeszerzések nagy része nem tisztességes és előre le van játszva, valamint korrupciót sejtenek Mészáros Lőrinc meggazdagodása mögött – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A felmérés szerint tíz válaszadóból nyolc (80 százalék) úgy véli, a kormánynak folyamatosan el kell számolnia az adófizetők felé arról, hogyan gazdálkodik a pénzükkel, míg csupán 16 százalék gondolja azt, hogy a kormányzás négy éve alatt a kormány teljesen szabadon dönthet.
Egyébként leginkább a Jobbik és a Fidesz szavazói (23 és 22 százalék), legkevésbé pedig az MSZP és a DK szavazói látják úgy, hogy négyévente elég ránézni a kormány körmére. Ám még a Fidesz-szavazók körében is tízből heten (70 százalék) szükségesnek tartják a folyamatos elszámolást.
Kiderült az is: tízből hét (70 százalék) megkérdezett szerint a közbeszerzések többsége nem tisztességes és előre le van játszva – meglepő módon még a Fidesz-szavazók 45 százaléka is így gondolja – és csak 17 százalék gondolja azt, hogy a közbeszerzések nagy része tisztességes.
A válaszadók csaknem fele (46 százalék) úgy vélekedett, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor és a Fidesz segítségével gyűjtötte vagyonát, és nem az övé, csak a nevén van, a megkérdezettek további ötöde (20 százalék) szerint pedig Mészáros vagyona korrupció eredménye. Ezzel összességében, az érdemben válaszolók majdnem kilencven százaléka korrupciót sejt Mészáros Lőrinc meggazdagodása mögött.
A Fidesz-szavazók többsége is így gondolkodik, csaknem a felük (összesen 49 százalék) sejt korrupciót, és a legtöbb válaszadó (27 százalék) szerint Mészáros vagyona valójában nem az övé. Mindössze a Fidesz szavazók tizede (12 százalék) gondolja azt, hogy politikától függetlenül, becsületes munkával felhalmozott a vagyona. Azonban figyelemre méltó, hogy messze a Fidesz-szavazói közt voltak a legtöbben, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni erre a kérdésre.
Emellett a felmérésből kiderül az is, hogy a megkérdezettek szerint a kormány a kelleténél kevesebbet költ
Azonban úgy vélik, infrastruktúrára megfelelő mértékben (49 százalék), míg az állami intézmények fenntartására többet (32 százalék) vagy megfelelő mértékben (37 százalék) fordít pénzt a kormány. Az oktatás tekintetében egyébként csak a Fidesz-szavazók gondolkodnak másként (55 százalék szerint megfelelő, míg 32 százalék szerint kevés).
A közvélemény-kutatásból mindemellett az derül ki, hogy
A Publicus Intézet a vizsgálatot a Vasárnapi Hírek megbízásából, 2018. január 10 és 16 között, 1023 fő telefonos megkérdezésével készítette.