Az ülésnap elején a szocialista Tóth Bertalan elmondta, hogy változás kell Magyarországon, igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni, miután az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botránya tört ki az OLAF jelentése nyomán.
Azt mondta, igazságot kell tenni a nyugdíjakban, a devizahitelesek ügyében, valamint az egészségügyben is. A változás szövetsége létrejött Karácsony Gergely (Párbeszéd) vezetésével – közölte. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt válaszolta neki, ahány nap, annyifélét javasolnak a szocialisták.
Bűnszövetkezetben elkövetett csalássorozatba keveredett a miniszterelnök és a családja – mondta napirend előtti hozzászólásában a jobbikos Szilágyi György.
Az ellenzéki szónok utalt a közvilágítási tenderek ügyeire, amelyről, mint mondta, az egész nyugati világ tudomást szerzett, miután a The New York Times és a The Guardian is megírta az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentésének a megállapításait. Szilágyi György szerint a miniszterelnök veje, a Tiborcz István és a Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint más kormányközeli személyek által elcsalt milliárdokat a magyar adófizetőknek kell majd visszafizetniük.
A Jobbik képviselője a nemzetközi következményekre is figyelmeztetett, mondván, hogy Európában ezek után nem értik, hogyan lehetett ezt megtenni egy demokratikus országban, hogy lehet, hogy az ügyészség nem indított nyomozást az érintett ügyekben. Hangsúlyozta: Lázár János beismerése óta – amikor is azt mondta, hogy ő, illetve Tiborcz István együtt találták ki, hogy Hódmezővásárhely közvilágításának felújítását így oldják meg – egyértelmű, hogy „maffiakormány” vezeti az országot, államtitkárok és más kormánytagok, illetve kormányközeli személyek a belső minisztériumi, önkormányzati információk alapján sorra nyúlják le az uniós tendereket, törvényi szintre emelve így a korrupciót.
Szilágyi György szerint az is furcsa a külföld számára, hogy a magyar ügyészség ezekben az ügyekben nem indít nyomozást. Szerinte az ügyészség az állam érdeke helyett a Fideszt védi, amikor úgy foglal állást, hogy nem történt ezekben az ügyekben semmilyen szabálytalanság, holott már az OLAF jelentése is felsorolta a törvénysértéseket, és azt is megállapította, hogy azokat ugyanaz az elkövetői kör bűnszövetségben hajtotta végre.
Hozzáfűzte: ez még Dél-Afrikában sem mehetne szó nélkül. A jobbikos honatya szerint az elkövetők párttársai cinkosokká váltak, amikor Orbán Viktort az OLAF-jelentés napvilágra kerülése után nem szólították fel lemondásra. Majd azzal zárta szavait, hogy a kormányváltás után elszámoltatás lesz, és nemcsak a bűnszervezet irányítói, hanem a strómanok is börtönbe fognak kerülni.
Szilágyi György naperend előtti felszólalására Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára válaszolt. Azt mondta: – Nem hördülünk fel, megszokruk a gyalázást. – Néhány éve őt magát szerinte a Jobbik a származása miatt ugyanígy gyalázta, jegyezte meg Fónagy János. A Jobbik soraiban erre felhördültek a képviselők, mire Kövér László házelnök ezzel a mondattal csillapította őket: – Nem mondom, hogy uraim, de nyugalom.
Fónagy János ezután kifejtette: az OLAF csak megismételte mostani jelentésében azt, amit már évekkel ezelőtt kivizsgáltak, és most a vizsgálat ugyanazt az eredményt hozta. Az államtitkár kifejezte értetlenségét, amiért az OLAF éppen a magyarországi kampányidőszak kezdetén tette közzé a jelentését. Majd úgy értékelte, hogy ez egy brüsszeli kampányakció, mert Brüsszel más pártot akar támogatni, nem a Fideszt.
Úgy folytatta, hogy az OLAF-jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakra vonatkozik, amikor a világítástendereket megnyerő Elios Zrt. „fő tulajdonosa” nem Tiborcz István, a miniszterelnök veje, hanem Simicska Lajos volt.
Fónagy János ezt követően felsorolta, hogy szerinte a Jobbiknak miről kellene számot adnia: a Simicska Lajostól megvásárolt plakáthelyek áráról. Azt mondta, nem fogadható el, hogy az üzleti titok lenne, ugyanis ezzel a Jobbikot felvásárolták, és ez „az elmúlt harminc év legsúlyosabb pártfinianszírozási botránya”.
Az államtitkár szerint emellett a Jobbik frakcióvezetője nem tisztázta a szerepét egy áfacsalás ügyében, és az ellenzéki párt vezetői közül legalább heten fontos szervezetekben vezető szerepeket töltenek be.
Az LMP-s Szél Bernadett felszólalásában kifejtette: ha az, amit az OLAF-jelentés ír, igaz, és valóban bűnszervezetben elkövetett esetekről van szó, akkor ez Magyarországon fordulópont. Az LMP társelnöke azt mondta, „ha bemegyünk a rohadó kórházakba”, már érthető, hogy miért tart ott az egészségügy, ahol éppen tart. Azért, mert az LMP vonatkozó javaslatait nem fogadta el a Fidesz, hanem helyette „Mészáros és Tiborcz zsebét tömték”, jelentette ki.
Szél Bernadett szerint az sem véletlen, hogy Orbán Viktor éppen elutazott, amikor ezekre a kérdésekre alkalma lett volna válaszolni. Az ellenzéki képviselő felidézte, hogy a kormányfő válasza minden egyes kellemetlen kérdésre csak az, hogy Soros György tehet róla, legyen szó akár az egészségügy, akár az oktatás problémáiról. Szerinte ezt a propagandát csak annak elfedésére használja a kormány és a kormánypárt, hogy az elmúlt nyolc évet rosszra használták.
Szél Bernadett azzal folytatta, hogy úgy látja, a kormány szerint már mindenki egy összeesküvésnek a részese, aki nem ért egyet a kormány politikájával. – Az LMP mindent megtesz, hogy elbukjon Orbán Viktor, mert kezd már nagyon sok kárt okozni Magyarországnak – mondta. – Ez a kormány az elmúlt nyolc évben nem kormányzott, hanem csak aláment egyrészt Putyin politikai érdekeinek a Paks II. beruházással, másrészt a kínai érdekeknek, a belgrádi vasútvonal kiépítésének a támogatásával – szögezte le. – Adósrabszolgaság vár erre az országra, amikor sikerül önöket végre elhajtani – zárta szavait Szél Bernadett, miután egyebek mellett elmondta, hogy az LMP ehelyett a devizahitelesekért, a gyermekes családok kilakoltatása ellen, a családokért és a kisvállalkozásokért szeretne kiállni.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára először is visszautasította Szél Bernadett korábbi kijelentését. Az államtitkár szerint Magyarország egyáltalán nem „roncsövezet”, amint azt az LMP társelnöke mondta. Ezzel szemben Dömötör Csaba a gazdasági növekedési adatokat, a munkahelyek számának növekedését, egyes alapélelmiszerek áfacsökkentését, a minimálbér emelkedését, a családi adókedvezményt, az otthonteremtési programot, a többségében magyar tulajdonba került bankrendszert és médiát hozta fel ellenérvként, amelyek szerinte mind a Fidesz kormányzati munkáját dicsérik. Hozzátette: a kormány a biztonságot is megerősítette Magyarországon, egyebek mellett a határkerítés megépítésével is.
Dömötör Csaba szerint a baloldali ellenzék, amikor még kormányon volt, megduplázta a munkanélküliséget, emelte az energiaárakat, „elprivatizált” egész gazdasági ágazatokat, és a nyugdíjasokat csak segélyezni tudta, míg a Fidesz-kormány nyugdíjat emelt, nyugdíjprémiumot és nyugdíjkiegészítést is juttatott az időseknek.
Azt állította, hogy a baloldal ismét kormányra kerülve megemelné a személyi jövedelemadót, és lebontaná a határzárat, valamint a kvótaalapú betelepítést is elfogadná. – Ha Magyarország bevándorlóország lesz, akkor a megtermelt pénztöbblet nem fordítható majd a magyar családokra – mondta az államtitkár, és azzal zárta szavait, hogy – Magyarország jó hely, és hogy még jobb hely legyen, azért küzd a kormány.
Az LMP soraiból erre felhördülés és közbeszólások voltak hallhatóak, mire Kövér László házelnök Szél Bernadettnek azt mondta: míg egy általános iskolás már képes percekig csöndben hallgatni, addig ez Szél Bernadettnek négy másodpercig sem sikerül.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a kormányzást értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a szocialisták 8 éve alatt gazdasági recesszióba süllyedt az ország, a munkanélküliség pedig 12 százalékos lett, addig ma az utóbbi 4 százalék alatt van, a gazdasági növekedés pedig 4 százalék fölött. A kormánypárti képviselő arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bulgáriában tárgyal, ahol próbálja érvényesíteni a magyar kormány migrációval kapcsolatos akaratát, mivel az EU júniusig döntésre akarja vinni a kötelező kvóták ügyét.
Dömötör Csaba államtitkár Gulyás Gergely mondandójával összhangban ismét elmondta: a nemzeti szuverenitást a bevándorlás veszélye fenyegeti, az ENSZ alapjogként határozná meg a migrációt, az EU pedig nyártól felgyorsítaná a kvótaprogram végrehajtását, és mindkét nemzetközi szervezet komoly jogkörökkel ruházna fel „teljesen átláthatatlan hátterű aktivistacsoportokat”. Azt is elmondta, hogy az Európa Tanács főbiztosa szerint létre kell hozni a Soros-féle embertípust, amelynek „nem jelent semmit a határok védelme”.
Az azonnali kérdések sorát nyitó szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy az OLAF az elmúlt évek „legnagyobb korrupciós ügyére”, az Elios-ügyre derített fényt. Nem egyszerűen több milliárd forintnyi közpénz csalárd felhasználásáról van szó, hanem arról, hogy a „közpénzeket a szervezett bűnözésnek is megfeleltethető módon használták fel”, illetve az ügyben a miniszterelnök családjába tartozó személy is érintett – közölte. Úgy tűnik, hogy üzemszerűen csalhattak az Elios Zrt. vidéki közvilágítási pályázatain – fogalmazott.
Mi kell még ahhoz, hogy az ügyészség lépjen? – tette fel a kérdést.
Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese hangsúlyozta, hogy az OLAF kizárólag az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, a büntetőjogi felelősség kérdéseivel nem foglalkozik. A szervezet a vizsgálata végén ajánlással élhet az adott nemzeti hatóság felé – tette hozzá.
Leszögezte, hogy a magyar ügyészség ilyenkor minden esetben elrendeli a nyomozást. Az említett ügyben a Pest Megyei Főügyészség januárban rendelte el a nyomozást, ami jelenleg is folyamatban van – mondta Lajtár István.