– Migránshiszti – így minősítette kollégáját Bohus Péter, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház patológus főorvosa, mikor tudomására jutott, hogy Abdul Gafor Faris távollétében kényszerűségből leállt az általa vezetett gyermekosztály. Ugyan a felmondásról szóló kezdeti pletykák nem igazolódtak be – erre alapozhatta Bohus is véleményét –, az a súlyos tény viszont igen, hogy a megbízott osztályvezető mellett a kórháznak nincsen olyan orvosa, akivel vállalni tudnák a fekvőbeteg gyerekek ellátását. A közel 15 ezres kisváros gyerekeit a 80 kilométerre található miskolci megyei kórházban fogadták három napig, amíg az orvos hiányzott.
– Számomra a legfontosabb a gyerekek gyógyítása, az ilyen ügyekkel igyekszem nem foglalkozni – válaszolta tömören a Magyar Nemzetnek Abdul Gafor Faris, mikor kollégája őt migránsozó kijelentéseiről kérdeztük, aki érzékelhetően próbált uralkodni érzelmein. A kórház egy korábbi közleményéből kiderült, hogy az orvos nem mondott fel, csupán családi okokra hivatkozva nem dolgozott a kérdéses napokon. Kollégájáról semmilyen véleményt nem kívánt megfogalmazni, inkább az igazgatósághoz irányított minket. – Most, hogy visszatért, nagyon örülünk, így minden a legnagyobb rendben van – osztotta meg velünk sietve egy nővér, mielőtt elhagytuk volna az osztályt.
Faris közel két évtizede áll a kórház alkalmazásában. Az intézményben kivétel nélkül minden szülő az orvos védelmére kelt, mikor a vele történtekről érdeklődtünk.
– Megrémültem, mikor megtudtam, hogy nem fogadnak gyerekeket. Könnyelmű beszéd az, hogy közel van Miskolc, főleg ilyen ítéletidőben – mondta egy középkorú nő, aki kisebbik gyereke miatt várakozott szakrendelésre. Szerinte felháborító, hogy az elismert, kedvelt, a gyerekekkel nagyon kedves orvost ilyen méltatlanul támadják.
– Örülnünk kellene, hogy van, nem pedig elüldözni innen ilyen beszéddel – mondta lapunknak egy apa, aki terápiára hozta fiát a kórházba. Hozzátette, hogy az országhatárnál fekvő városba nagyon nehéz az orvosokat csábítani, kevesen vállalnak a környéken munkát, inkább vigyáznia kellene rá a kórháznak. Elmondta, hogy a kórházba rendszeresen járnak a határon túli magyarok mellett szlovákok is.