A Magyar Narancs arról a dilemmáról tett fel körkérdést legfrissebb számában közéleti személyiségeknek, hogy szabad-e a Jobbik jelöltjére szavazni, ha ő a legesélyesebb. A lap kiemeli: a párt az utóbbi időben megváltozott, a társadalmi megbékélést helyezte leginkább előtérbe.
Kérdésük:
„Ha a Jobbik jelöltje a legesélyesebb kihívó a választókörzetben, szavazzon, szavazhat-e rá az a demokratikus értékek mellett elkötelezett választópolgár, aki kormányváltást akar?”
Alföldi Róbert: Felelős állampolgárként, saját érdekeit félretéve szavazna, ami ha személyesen fájó is lehet, „hogy legalább valami esély legyen egy másmilyen jövőre”. Az ellenzéki pártok összefogása helyett úgy tűnik, a választóknak kell ezt az egységet megteremteniük. A kormányváltás érdekében tehát „a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavazni” – összegezte.
Bojár Gábor: Egy demokráciában sokszor van ilyen helyzet, rossz és még rosszabb között kell választani. „Franciaországban például többször kellett baloldali értékrendet valló választóknak »befogott orral« jobboldali jelöltre szavazniuk a szélsőjobb veszély elkerülése céljából.” Nálunk bonyolultabb a jelen helyzet – állítja, mivel szerinte az aktuális Jobbik-jelölttől függ, mivel előfordulhat, hogy az kevésbé „szélsőjobboldalibb”, mint a Fidesz jelöltje.
Hajós András: A humorista, zenész hajthatatlannak mondja magát, „cinikus politikai vállalkozó”-nak nevezi Vona Gábort, nem hisz a megújulásban, szerinte az csak a szavazatok megszerzéséről szól. „De Vona nem is jobboldali... és nem is konzervatív, nem is liberális. Most épp egy kicsit mindegyik” – állítja.
Karafiáth Orsolya: A költőnő nem gondolja, hogy „a Jobbik valóban gyökeresen megváltozott volna”, bár azt feltételezi, hogy a vezetés komolyan gondolja, amit mond. Úgy véli, hogy a párt jelen állapotában ki tudja használni „az ellenzék tehetetlenségében lévő lehetőségeket”. Egyelőre nem tudja eldönteni, hogy az a törekvés a konszolidációra, amely újabban látható, álca-e vagy valóság. Szerinte a kérdés csak hatalmi pozícióban dőlne el. Ugyan pár éve még szóba sem állt volna a Jobbikkal, most nem lát más alternatívát.
Nádas Péter: Az író szerint „van határvonal, amelyet önmagára adó liberális elme, legyen konzervatív liberális vagy baloldali liberális, nem léphet át” – szögezi le, ezért az ő válasza a kérdésre nemleges. „Minden körülmények között a szabadság és az emberi jogok pártján maradnék” – egészíti ki. Mint hozzáteszi, koalícióban kell gondolkodni, márpedig a jelenlegi ellenzéket nem tartja képesnek erre. Úgy gondolja, kohézió híján nem tudnának stabil kormányt alakítani. „A magyar demokratáknak az elkövetkezőkben azzal kell számolniuk, hogy a timokrácia és teokrácia sajátos szövetsége még erősebb lesz, mert nincsenek demokratikus elveken szerveződött pártjaik, sem konzervatív, sem liberális, sem baloldali, sem jobboldali pártjuk.” A kérdés az, vajon miért nincsenek ilyen pártok.
Schilling Árpád: A rendező szerint a „»demokratikus« ellenzéki pártok kihátráltak a Közös Ország Mozgalom kezdeményezése mögül – amely egy igazságos és arányos választási rendszer kikényszerítésére tett kísérletet –, ezért a kormányváltás csak koordinált jelöltállítással valósítható meg”. Vagyis a kormányváltó szavazatok megoszlanak. Nem tartja hitelesnek Karácsony Gergelyt, akiről azt gondolja, átveri a választókat azzal, hogy az MSZP-t juttatja be a parlamentbe, holott az párt soha nem volt baloldali. A Momentummal pedig az a probléma, hogy ugyan új erőnek hirdeti magát, máris belső konfliktusok jellemzik. A többi párt sem nevezhető valóban demokratának. Ami a legfontosabb, hogy „Orbán Viktor a legveszélyesebb ragadozó. Ha meg akarunk tőle szabadulni, akkor az orrbefogást javaslom. Megint” – csakúgy mint Bojár Gábor.
Vekerdy Tamás: Ő is szavazna a Jobbik jelöltjére. „Ebben a pillanatban nincs annál fontosabb, minthogy megszakítsuk azt a rettentő káros és veszélyes folyamatot, amelyben az ország hosszú évek óta vergődik” – mondja.
Ungváry Krisztián: „A Jobbikra történő szavazás nem kifogásolható, ha a legesélyesebb ellenzéki jelölt jobbikos” – mondja, hozzátéve: vannak ellenérvek, de ma Magyarországon a Fidesz a leginkább szélsőjobboldali párt.
Babarczy Eszter nem tudta eldönteni, Iványi Gábor lelkész inkább nem tenné, Ludassy Mária filozófus is inkább a nem felé hajlik, L. Ritoók Nóra művészetpedagógus is ingadozik még, Papp Réka Kinga publicista szavazna a jobbikos jelöltre, Radnóti Sándor esztéta viszont egyértelmű nemet mond
