– Hogyan vélekedik a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki döntéséről, amely szerint mégis felfüggesztik a mentelmi jogát, ami országgyűlésiképviselő-jelöltként megilletné?
– Erre a döntésre számítottam, de jogállami keretek között nem vagyok még egyszer előzetes letartóztatásba helyezhető. Kérdés, hogy a keretek léteznek-e még. Az NVB ülésén a testület elnöke, Patyi András azt mondta, a kényszerintézkedés kapcsán nem foglalhat állást, az viszont látható, hogy Czeglédy Csaba itt van az NVB ülésén, rendelkezésre áll, és nem Hegyeshalom felé vette az irányt. Bár Patyi azt állította, hogy nincs helye jogorvoslatnak a döntéssel szemben, ebben komoly jogi vita van. Az alaptörvény értelmében mindenkit megillet a jogorvoslati jog, a választási eljárási törvény értelmében pedig az NVB döntésével szemben a Kúriához lehet fordulni. A hétvégén így is fogok tenni. Ha kell, az Alkotmánybíróságig is elmegyek az ügyben. Most hazamegyek Szombathelyre. Viszont tudom, hogy ha van bőr az ügyészség képén, akkor indítványozza a letartóztatásomat.
– Meglepte az NVB hétfői, akkor még pozitív döntése? Akkor még megvédte a mentelmi jogát egy fellebbezéssel szemben.
– Jogszerűen nem hozhatott volna más döntést. Választható vagyok, az a csaknem ezer ember, aki két nap alatt aláírta a képviselői ajánlóíveimet, pedig választó. Az NVB nem söpörhette le sem a választójogot, sem az ártatlanság vélelmét az asztalról. Éppen azon csodálkoztam volna, ha az NVB helyt ad a fellebbezésnek. Hozzátenném, hogy hiába akartam volna magamat jelöltetni, ha a választók nem írják alá az ajánlóíveket.
Az MSZP nagyon rövid közleményben reagált Czeglédy Csaba letartóztatására. Szó szerint idézzük az egészet:
„És Tiborcz?”
– Szombathelyen – Vas megye 1. számú választókörzetében – az MSZP–Párbeszéd színeiben Nemény András méreti meg magát. Nem gondolja, hogy indulásával megoszthatja a baloldali szavazatokat a körzetében?
– Olyan választókat is meg tudok szólítani, akik nem biztos, hogy elmennének szavazni április 8-án. Ez látszott a korábbi, szombathelyi önkormányzati választásokon elért eredményeimen. A saját körzetemben legutóbb ötven százalék feletti szavazataránnyal választottak meg önkormányzati képviselőnek. Hódmezővásárhely példája bizonyítja, hogy ha magas a részvételi arány, a Fidesz verhető. Egy esélyes jelöltnek kell szembeszállnia a kormánypárt szombathelyi jelöltjével, Hende Csabával.