– A nemrég lezajlott hódmezővásárhelyi polgármester-választás kampányában a Miniszterelnökséget vezető miniszter érdekes kijelentést tett az ön által vezetett Komlóska, valamint Kübekháza településre. Lázár János azt mondta, a hódmezővásárhelyi választók a voksoláson arról döntenek: olyan települést akarnak, amely Kübekházára vagy Komlóskára hasonlít, vagy olyat, amely egy polgári nagyvárosra, Debrecenre vagy Kaposvárra. Mit gondol a miniszter becsmérlő szavairól?
– Azt, hogy Lázár János és az általa vezetett minisztérium részben a vidékfejlesztésért is felelős, tehát a miniszter ezzel az egy mondatával elárulta, mit gondol a vidékről, egyben igazolta eddigi munkásságát is. Lázár János szavai megmutatják, hogy miniszterként hogyan bánik a magyar falvakkal: semmibe veszi azokat, nem tevékenykedik a kistelepülésekért, csak a hasznukat élvezi. Különben Lázár János logikája alapján a hódmezővásárhelyiek a komlóskai és a kübekházi útra szavaztak. Habár a miniszter megsértette Kübekháza és Komlóska lakosságát, a hódmezővásárhelyiek igazságot szolgáltattak.
– Nem titok, hogy ön és Kübekháza polgármestere is Márki-Zay Péter független jelöltet támogatta Hódmezővásárhelyen. Mit gondol, ez lehet az oka a miniszter neheztelésének, vagy más áll a háttérben?
– Azt gondolom, hogy a Fideszben félnek az Új Kezdettől, tudják, hogy új erő vagyunk a politikai palettán. Nem véletlen, hogy az állami televízióban nem kapunk teret. Egyébként Márki-Zay Péter kampányfőnöke és a jogi segítője is az Új Kezdet munkatársa volt, szerintem ennek a ténynek is szólt Lázár János üzenete.
– Az Új Kezdet álláspontja az, hogy a Fidesz le fogja bontani az önkormányzatiságot, s meg fogja szüntetni a kistelepülések önállóságát. Mit gondol, valóban véghez vinné ezt a kormánypárt?
– Úgy vélem, nem készítenének elő egy több milliárd forintos tervet, ha nem akarnák befejezni. Számomra nyilvánvaló, hogy kivégzik a kistelepüléseket – minden eddigi folyamat erre utal. Például bevezették az úgynevezett ASP-rendszert, amely az önkormányzati ügyintézést központi rendszerbe szervezte. De elő van készítve az önkormányzatok számlavezetésének államkincstárhoz bekötése is. A Fidesz most tagadási szakaszban van, de a választások után meg fogja szüntetni a települések önállóságát. Ennek az lesz a vége, hogy egy faluba elég lesz egy közmunkás és egy számítógép, az adatokat pedig a központnak kell továbbítani, apparátusra nem lesz szükség.