Megköszönte a gyertyagyújtást a budapesti szlovák nagykövet

A szlovák államfő nagyot lépett: kormányátalakítást vagy előre hozott választás kiírását kéri Robert Ficótól.

Kuthi Áron
2018. 03. 04. 18:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy negyvenen gyűltek össze a budapesti szlovák nagykövetség előtt, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek a február 22-én Nagymácsédon menyasszonyával együtt meggyilkolt Ján Kuciak újságíróra. Az eseményen beszédek nem hangzottak el, csak szlovák könnyűzene szólt a hangszórókból. „Ha egy újságírót meggyilkolnak, az a szólás szabadsága elleni aljas támadás” – szólt a Tilos Rádió Szlovák kapcsolat című, szlovákokról nem csak szlovákoknak szóló műsorának felhívása a Facebookon. 

A budapesti szlovák nagykövet, Rastislav Kácer szabadságát tölti, nem tudott ott lenni a rendezvényen, így a Facebookon köszönte meg a szervezőknek a gesztust. Azt írta, az oknyomozó riporter előre eltervezett megölése a demokratikus társadalom alapvető értékei elleni támadás, a szabadság megölésére tett kísérlet, a félelemkeltés eszköze. Az a minimum, hogy kivizsgálják a gyilkosságot, a feltételezéseket pedig tisztázni kell. „Most többről van szó, mint az államba vetett bizalom hiányáról, itt most a szabad jövőnk és a társadalmunk alakulása forog kockán” – írta többek között a nagykövet. 

A világ számos városában már pénteken megemlékeztek Kuciakról és párjáról, felhívva a figyelmet a szólásszabadság, a sajtószabadság fontosságára. Kuciakot szombaton temették el az északnyugat-szlovákiai Trencsénselmecen (Stiavnik), több száz ember kísérte utolsó útjára, a búcsúztató beszédet a pozsonyi érsek mondta. Az ügynek továbbra is komoly belpolitikai hullámai vannak. A legfrissebbek:

A rendőrségnek egyébként nagyon gyenge nyomon kell elindulnia, hogy a tetteseket vagy felbujtóikat kézre kerítse. Ezt az is jelzi, hogy a lakossághoz azzal fordult, lehetőleg minden autós, aki február 22. környékén áthajtott a gyilkosság helyszínén, Nagymácsédon, őrizze meg fedélzeti kamerája videofelvételét. Mindeközben Kuciak utolsó, a calabriai ’Ndrangheta maffiaszervezet szlovákiai szálait feltáró cikkében szereplő, Kelet-Szlovákiában letelepedett olasz állampolgárokat kétnapos őrizet után szabadon engedték.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.