– Milyen a magyar emberek egészségi állapota?
– Nincs mivel dicsekedni. Az összes egészségügyi statisztika, nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy kedvezőtlen állapotok uralkodnak e területen. A születéskor várható élettartam az utóbbi évtizedekben elkezdett növekedni, aztán megtorpant 2015-ben, majd 2017-ben is. Hogy miért haltak meg váratlanul ilyen sokan ebben a két évben, az külön kutatási téma lehetne. Nem véletlen, hogy epidemiológusok egy csoportja vizsgálja egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémián is, vajon milyen okok vezettek a halálozások számának megugrásához. Azt lehet sejteni, hogy a 2015-ös nagyon meleg nyár, illetve 2015, valamint 2017 tavaszán az influenza miatt haltak meg sokan, de minden bizonnyal más komponensek is közrejátszhattak.
– Képes-e ellátni az ilyen rossz egészségi állapotban lévő lakosságot a magyar egészségügyi rendszer?
– Az eredmények függvényében sommásan azt mondhatnánk, hogy kevéssé. A helyzet azért ennél pontosabb leírást igényel. Például az alapellátásban jól látható, hogy ahol stabilan van háziorvos, ott a korai halálozás kockázata kisebb; ahol viszont tartósan betöltetlen a praxis, ott ennek kockázata kétszeres. Óriási jelentősége van annak, hogy a háziorvosi rendszer mennyire áll szilárd alapokon. Az elsődleges orvoshoz jutás mellett a másik, kimagasló jelentőségű elem a mentőszolgálat, amely – úgy tűnik – egyre kevésbé képes időben ellátni a feladatait.
– Ennek mi az oka?
– Sokan otthagyták a szervezetet a kedvezőtlen fizetések és munkakörülmények miatt. Korábban hosszú ideig nem költöttek elegendő pénzt a mentőautók cseréjére, az utóbbi időben ez jó irányba változott, jobbak lettek a körülmények is, de úgy tűnik, ez már nem tud elég motiváló erőt kifejteni. A mentőállomások sok helyen még mindig rettenetes állapotban vannak, néhol visszatérően nincs fűtés. A mentőknek nincs normális ruházatuk, csak akkor, ha vesznek maguknak. Most a kormány garanciát vállalt arra, hogy még az idén megfelelő ruházatot szerez be nekik. De miért kellett erre éveket várni? A mentők 15 percen belüli helyszínre érkezésének aránya romlik, jelenleg 70 százalék alatti. Amikor a mentésirányítás korszerűsítésének projektjét elindították, még 78 százalékon állt a mutató, akkor azt mondták, a projekt végére 85 százalékra kell javulnia. Ezzel szemben még csökkent is.
– Ellenzéki politikusok és kritikus közgazdászok is azt hangoztatják, hogy az utóbbi években jelentős forráskivonás történt az egészségügyi ágazatból. Ez megfelel a valóságnak?
– Ezt cáfolom. Az utóbbi időben a kormány önti a pénzt az egészségügybe.
– De ezeket a pluszpénzeket, amiket az Európai Uniótól kapunk, nem csupán infrastrukturális beruházásokra fordítjuk?
– Nem csak infrastruktúra-fejlesztésre költ sokat a kormány, arra is, de béremelésekre is adott az utóbbi két évben jelentős összegeket. Az egészségügyi közkiadások mértéke 2016-ban föl is ment GDP-arányosan 0,4 százalékponttal. Tehát az OECD-kimutatások alapján 4,8-ről 5,2-re nőtt, ez 2016-os előzetes adat, a 2017-es várhatóan még magasabb lesz.
– Ugyanakkor Nyugat-Európában ez az arány 10-11 százalék, és ott a GDP is jóval magasabb, mint nálunk.
– Igen, de ez a nyugat-európai adat a magánkiadásokkal együtt értendő, a teljes összeg nálunk is 7,5 százalék körül mozog GDP-arányosan. Ez kétségtelenül kevés, mert az ország lakosságának egészségi állapota roppant kedvezőtlen, ezért az egészségügyre többet kellene költenünk, legalább annyit, amennyit a nyugat-európai országok fordítanak közkiadások szintjén, azaz kilenc százalék körül. Ráadásul Nyugat-Európában a lakosok is sokkal egészségtudatosabbak, mint mi: kevesebben dohányoznak, kisebb mennyiségű és jobb minőségű alkoholt fogyasztanak.
– Az alkoholt és a dohányzást említette mint a megbetegedések egyik fontos kiváltó okát. A stressznek milyen szerepe van?
– A stressz minden bizonnyal fontos komponens. A lakosság egy részének kedvezőtlen életvitele ugyanis még nem elégséges indoka a magas halálozási aránynak, tehát van még legalább egy pluszfaktor, ami vélhetően a stressz.
– Míg vidéken impozáns kórházfejlesztéseket hajtott végre a kormány, Budapesten elképesztő állapotok uralkodnak.
– Ez így van, és ezt láthatóan a kormányzó pártok is így értékelik. Nem véletlen, hogy nagyszabású fejlesztésekbe kezdtek. Az a terv, amely a kormány asztalán van, 700-800 milliárd forintnyi forrást igényel, amit a magyar állam büdzséjéből kell kigazdálkodni, mert erre uniós pénzt nem kaphatunk. A vidéki kórházak megújítása körülbelül 440 milliárd forint volt, erre igénybe lehetett venni a brüsszeli támogatásokat. A 700-800 milliárd nagyon sok. Meg is fogalmazódott egyes szakértőkben, hogy a kapacitások észszerűbb felhasználásával esetleg kevesebb forrás is elegendő lenne, ugyanis a XXI. században az orvoslás, a kórházi orvoslás nagyon megváltozott, megváltozik. Egyre több lesz például az egynapos beavatkozás, ennek következtében a bennfekvési igény radikálisan lecsökken. Nálunk még alacsony az egynapos beavatkozások aránya, ezt biztosan meg lehetne duplázni, akár három-négy év alatt is. A szemészeti beavatkozásoknál már most alig van bennfekvési igény, a daganatos betegek kemoterápiáját pedig egy jól felszerelt járóbeteg-szakrendelőben is el lehet végezni, így a páciensnek nem kell utaznia, nem kell kórházba befeküdnie ahhoz, hogy megkapja a szükséges kezelést. Az onkológiai ellátás során szinte elegendő lesz csak a sebészeti eljárás idejére kórházba vonulni, a terápia járóbetegként is megkapható. A fentiek mellett egyre több kisebb műtétet járóbeteg-ellátásban is el lehet végezni. Az alapellátásban pedig a gondozási tevékenység megerősítésével, a prevenciós hálózat kiépítésével meg lehet előzni a betegségek korai kialakulását, ezáltal lehet csökkenteni a kórházra háruló indokolatlan terheket is. A telemedicina terjedésével megint csak lehet csökkenteni a kórházi megjelenések számát.
– Az ország különböző területein jelentős különbség van az ellátás színvonalában. Ennek mi az oka?
– A helyzet ennél bonyolultabb. Nem mindegy, hogy az ember mikor betegszik meg, s éppen milyen orvossal találkozik: egy kiégettel, aki rendkívül kimerült, és ezért feszült állapotban van, vagy egy friss orvossal, aki ráadásul elkötelezett is, aki utánanéz a legújabb ajánlásoknak. Az utóbbi esetben egy lepusztult kórházban is meglepően jó szolgáltatást tud igénybe venni a beteg. A sürgősségi betegellátásban az utóbbi időben tapasztalt anomáliákat vizsgálva érdemes figyelembe venni, milyen humánerőforrás-hiánnyal küzdenek az intézmények. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy az egykapus rendszert mindenütt szabad erőltetni, hisz ez egyfajta dugót képez az ellátási láncolatban: a betegek nem jutnak el időben a szükséges ellátóegységhez. Ha betereljük őket a sürgősségi betegellátási osztályokra, ahol kevés orvos ügyel, óhatatlanul előfordulhatnak azok a problémák, amik kedvezőtlen körülmények összejátszásakor akár emberéletekbe kerülhetnek.
– A közelmúltban több, sürgősségi osztályon történt halálesetről is beszámolt a sajtó, ezek összefüggésben lehetnek rendszerszervezési problémákkal?
– Amennyire én tudom, a sürgősségi betegellátásban két modell ismert. Az egyik a német, ahol a mentőszolgálat már elvégzi az előzetes vizsgálatokat, megnézik, milyen a beteg állapota, és arra az osztályra viszik, ahova kell. A másik az angolszász modell, ahol a mentőkben nem orvos és mentőtiszt teljesít szolgálatot, itt elsődlegesen az életben maradást biztosítják, majd a sürgősségire viszik a beteget, ahol eldöntik, melyik osztályra kerüljön. Ma a humánerőforrás-hiány olyan mértékűvé vált a kórházakban, így a sürgősségi osztályokon is, hogy a páciensek több esetben vagy nem találkoznak időben orvossal, vagy ha találkoznak is, előfordulhat, hogy éppen egy szemész ügyel, akivel nem sokra mennek, ha éppen egy infarktust kellene felismerni. Az egészségügy 2010 előtt is ezer sebből vérzett, de a mai helyzet több szempontból kedvezőtlenebb, részben a szakemberhiány miatt, részben amiatt, hogy nem született átfogó koncepció a rendszer működésének fejlesztésére a 2014 utáni időszakban. A 2011-ben bemutatott Semmelweis-terv még tartalmazott ilyen elemeket, de a kormányzat akkor inkább az államosítás végrehajtására koncentrált, ami sajnos nem hozta meg az előzetesen elvárt eredményt.
– A magyarok rossz egészségi állapota azért nem csak az ellátórendszer hiányosságaira vezethető vissza.
– Egy ország lakosságának egészségi állapotáért nem csak az egészségügyi rendszer felelős. Fontos szerepe van a szociális ellátásnak, a szociális hálónak is abban, hogy a bajba jutottak, a kedvezőtlen körülmények között élők számára milyen segítséget tud nyújtani. Nem mindegy például, hogy az egynapos beavatkozások után hazaküldött beteget otthon fűtetlen lakás várja-e, hogy van-e, aki ránézzen és segítsen, ha az állapota nem javul. Hála istennek az orvosokból mind a mai napig nem veszett ki a szociális érzékenység, ezért jobban odafigyelnek az ilyen betegekre. Emiatt fordulhat elő, hogy Miskolcon a kórházi bennfekvések aránya sokkal magasabb, mint Győrben.
– Egy egyetemi előadásában ugyanakkor kifogásolta, hogy az egészségügyi tárca kormányzati pozíciója nem minisztériumi szintű. Jobb lenne, ha önálló minisztérium irányítaná a rendszert?
– Aki közelről figyeli az ágazat helyzetét, tisztában van azzal, hogy minisztériumi szintű irányításra lenne szükség. Csőlátásra vallana, ha a 2018 után felálló kormány nem korrigálná ezt a hibát, és továbbra is fönntartaná az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Nemcsak az orvoslást, hanem a döntéshozatalt is bizonyítékokon alapulóvá kell tenni. A jelenlegi kormány látja, hogy nagy az elégedetlenség az egészségügyi rendszerrel szemben, ezért elkezdte beleönteni a pénzt. De miután nincs koncepciója, ha így folytatja, rengeteget költhet az egészségügyre úgy, hogy annak alig lesz pozitív következménye. A mostani ellátórendszerben bérekre biztosítanak pluszpénzt, de a dologi kiadásokra nem fordítanak elég forrást. Mivel anyagi gondokkal küzdenek a kórházak, több helyen az igazgatók nem a legkorrektebbül járnak el a béremeléseknél. A dolgozók fizetését sokszor úgy emelik meg, hogy ezzel együtt leveszik a bérükből a korábbi munkáltatói kiegészítést, és így végül a bérük nem változik.
– Mi kellene akkor ahhoz, hogy javuljon a helyzet?
– A kormányzatnak szisztematikusan és minden egyes területen be kellene avatkoznia a rendszerbe. Például a járóbeteg-szakrendelőknél az elszámolható teljesítmények volumenének korlátját meg kellene szüntetni, mert ha ezt fölszabadítanák, csökkenne a sürgősségi betegellátási osztályok iszonyatosan nagy leterheltsége. Ez a lépés kezdetben sok felesleges orvos-beteg találkozást generálna, de ez szabályozással, a protokollok betartatásával normális mederbe terelhető lenne. Ha pozitív eredményeket akar elérni a kormány, rengeteg munkát kell elvégeznie a következő időszakban. Ha megemeli két százalékponttal az egészségügyi közkiadásokat, azzal ugyan biztos jobb helyzetbe kerül az ágazat, mert legalább az orvosi, nővéri bérekre lesz forrás, és talán még fenntartásra is jutna valami, de az ellátórendszernek az a fajta szétesettsége, ami ma megfigyelhető, nem fog érdemben megváltozni. El kell kezdeni egy szisztematikus, soklépcsős, sokelemű kormányzati munkát ahhoz, hogy a befektetett pluszforrások jól hasznosuljanak.
