Pert vesztett a kormányhivatal a Greenpeace ellenében

Ki kell adni a volt Budapesti Vegyiművek garéi és hidasi szennyezéseivel kapcsolatos információkat.

MNO
2018. 03. 29. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen pert nyert a szennyezések felszámolásáért dolgozó Greenpeace a törvénysértő Baranya Megyei Kormányhivatallal szemben. Közleménye szerint a zöldszervezet azért fordult bírósághoz, mert másfél éve próbálja eredménytelenül kikérni az egykori Budapesti Vegyiművek garéi és hidasi szennyezéseivel kapcsolatos információkat. A kormányhivatal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása, valamint a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítélete ellenére is titkolózott. A Pécsi Törvényszék jogerős ítélete után erre már nem lesz lehetősége. Az adatokat ki kell szolgáltatnia, és a két forduló perköltségét is meg kell fizetnie.

A Greenpeace Magyarország Mérgezett örökségünk című, a kiemelten szennyezett hazai területeket bemutató kiadványának elkészítése során országosan 40-50 egyedi közérdekűadat-igénylést nyújtott be különböző hatóságokhoz. A legtöbb hatósági képviselő a jogszabályi előírásoknak megfelelően kiadta a kért információkat az egyes szennyezési ügyekről, a Baranya Megyei Kormányhivatal azonban annak ellenére is megtagadta ezt, hogy a zöldszervezet közleménye szerint Garén és Hidason a korábbi szennyezések a mai napig veszélyeztetik a környezetet, akár az ivóvízbázist is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.