Cservenyák János őstermelő nem tudja nekünk megmutatni, hogy hol lesz majd a Tolvajok utcája. Azt viszont sejti, hogy a Los Angeles utca merre helyezkedik majd el: egy náddal teli, tavas terület felé mutat. Azt pedig tudja, hogy egyik telkén kalózhajó, a másikon pedig látványfaház áll majd.
A szürreális beszélgetés közben egy teherautók által göröngyössé tett kisvárdai földúton zötykölődünk, Cservenyák János pedig nem áll le: ott lesz a stadion, ott pedig a szálloda, amott pedig újabb faházak. Meg kell erőltetni ehhez a fantáziánkat, mert csak sisakjuk alól sandító munkásokat meg építési törmeléket látunk mindenfelé. Egyedül az aréna magasodik ki a kisvárdai hangyabolyból. Itt lesz majd a kisvárdai ökofilmpark is, erre alakítanak ki 270 millió forintból egy úgynevezett egzotikus szegénynegyedet, amely a Twist Olivér világát idézi majd meg, és az előzetes tervek szerint lesz benne majd Tolvajok utcája is.
Leparkolunk egy rozsdásodó markoló mellé, a sárba ragadt gép körül eldobált csontok és szemétkupacok hevernek. A markoló egyébként az őstermelőé. A tanyája területén vagyunk, ám ő nem innen szokta megközelíteni, hanem a Kereszt utca felől. Visszadöcögünk hát a sáros munkaterületen keresztül, kihajtunk a biztonsági őr által felügyelt kapun, és közben Cservenyák János szinte tapsol örömében, hogy sem be-, sem kifelé nem írta fel senki a rendszámunkat.
Öröme azonban abbamarad, amikor a visszapillantó tükörben egy rendőrautót vesz észre.
A hatóságiak azonban nem követnek minket a Kereszt utcáig, de nem is kell, mert ott már biztonsági őrök állnak az őstermelő tanyájának kapuja előtt.
A bejárattal szemben egy kiégett autó roncsa áll, ablaka kitörve, szalagkordont húztak át rajta, jelezve, hogy a kijelölt területen földmunka zajlik, és oda tilos a bemenet. Mi azért mégiscsak szeretnénk bejutni, mire a megtermett, zord strázsák egyike telefonálni kezd. Miután letette, közli, hogy a jegyző asszonytól kell engedélyt kérnünk, hogy Cservenyák Jánossal bemehessünk Cservenyák János tanyájára. Amiből hamarosan parkoló lesz, a visszahűtött termálvízzel melegített kisvárdai arénáé, s még az épülő budapesti új Puskás-stadion parkolójánál is nagyobb lesz majd.
A birkákat és sertéseket tenyésztő őstermelőtől kisajátítás útján jutott a terület a kisvárdai önkormányzathoz, Cservenyák János azonban állítja, hogy az eljárás jogszerűtlenül történt, mivel ő nem fogadta el a város ajánlatát, másrészt nem ajánlottak fel neki cseretelket. Ráadásul úgy hiszi, ez összefüggésben áll azzal, hogy egy héttel az 5000 négyzetméteres telephelyének kisajátítása előtt alaposan megverték őt. A rendőrségnek tett vallomásában azt állítja, a stadion környékén dolgozó biztonsági ember többször is fejbe csapta őt ököllel úgy, hogy a biciklijével az árokba esett. Az általunk olvasott tanúvallomásban az is szerepel, hogy az őstermelőnek nyolc napon belüli sérüléseket okozó verés előtt többször is megüzenték, készüljön fel, mert kapni fog. Az esetről készült, birtokunkba kerülő kórházi látlelet szerint fennáll az erőszakos bűncselekmény és az idegenkezűség gyanúja, az önkezűségé viszont nem.
A szóban forgó kisajátítási eljárás a Várfürdő és környéke rekonstrukciója során zajlott, és 2016. augusztus 19-én indult meg. Kisvárda önkormányzata arra hivatkozva indította meg az eljárást, hogy vételi ajánlatot tett Cservenyák János telephelyére:
egy igazságügyi szakértő véleményére hivatkozva felajánlott neki majdnem hatmillió forintot, ám az őstermelő kevesellte a birtokáért és a 600 mázsányi jószágért. Ő 200 milliót és cseretelepet szeretett volna.
A megyei kormányhivatal valamivel több mint hétmillió forintot állapított meg Cservenyák számára, aki ezt az ajánlatot sem fogadta el. A kisajátításról szóló törvényben pedig benne van, hogy „az adásvételi vagy csereszerződés megkötését meghiúsultnak kell tekinteni, ha a kisajátítást kérőnek – a kisajátítási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül megtett – ajánlatára a tulajdonos vagy más kártalanításra jogosult a kézhezvételtől számított harminc napon belül nem tesz a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási átvezetésére is alkalmas elfogadó nyilatkozatot”.
Az őstermelőnek ajánlott hatmilliós vételár azért tekinthető alacsonynak, mert a Magyar Nemzetnek a birtokába került több dokumentum a kisvárdai kisajátításokról, azokban pedig egészen más ár/érték szerepel.
Egy, a Cservenyák Jánosénál ezer négyzetméterrel nagyobb területért a város 62 millió forintot, azaz tízszeres árat ajánlott fel,
egy másik, összesen ezer négyzetméternyi ingatlanért 58 millió forintot, egy tízezer négyzetméteres, igaz, részben beépített ingatlanért pedig 108 milliót adna Kisvárda. Az őstermelő állítása szerint az önkormányzat által kóbor állatként befogott jószágokról, az állatok óljáról, a telephelyen tárolt munkagépekről, szálastakarmányról és építési anyagokról – ezek adják Cservenyák ingatlanjának a valódi értékét – egyik esetben sem tesznek említést az általunk megszerzett előterjesztések. Az a kitétel viszont mindegyikben szerepel, hogy a kisajátítások során felmerülő vételárakat egy kormány által hozott határozatnak köszönhető, 700 millió forintos keretből finanszírozzák.
Megszereztük azt az iratjegyzéket is, amelyet Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere szignózott és nyújtott be a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz abban a perben, amelyet az őstermelő indított a szabolcsi település önkormányzata ellen. A négyoldalas dokumentum java része a projekt ismertetése és dicsérete: „Önkormányzatunk elsődleges célja a város infrastrukturális, turisztikai, idegenforgalmi adottságainak erősítése, a város vonzerejének növelése az idelátogatók számára. Mindezek megvalósítása érdekében önkormányzatunk európai szintű beruházást szeretne megvalósítani a Várfürdő és környékén”. Szó szerint ez a mondat is szerepel egyébként a leírásban: „Kisvárosunknak fürdő kultúrája van” (sic!), valamint Leleszi taglalja azt is, hogy Kisvárdaán nincsenek szállodák, és elavultak a medencék. Arról nincs szó a dokumentumban, hogy egyébként
egy fifikás koncessziós ajánlattal a majdani nyertes pályázó hárommilliárd forintért huszonöt évre kapná meg a fürdő üzemeltetésével járó kötelezettségeket és jogokat, valamint a bevételt is.
Ami mindezt faramucivá teszi, az az, hogy az önkormányzat azt is meghatározta, mennyi pénz kellene a komplexum teljes korszerűsítésére balneológiai központ kialakításával együtt: pont hárommilliárd forintot tartott szükségesnek a munkához – annyit, amennyit később a kormány is adott a tervekre.
A kisajátításról is szó esik a beadványban. Leleszi arra hivatkozik, hogy a „képviselő-testület az eljárási határidők lerövidítése céljából” rendelt ki előzetesen szakértőt. Majd közli, hogy a szakértő szakvéleménye alapján az önkormányzat vételi ajánlatot tett a tulajdonosnak, hozzátéve, hogy a vételi ajánlat elfogadása esetén az önkormányzat adásvételi szerződéssel szerezte meg a területek tulajdonjogát. „A vételi ajánlatok el nem fogadása esetén megindította a kisajátítási eljárást.” Később ezt
a merőben szokatlan eljárást azzal indokolja meg Kisvárda nevében a polgármester, hogy a teljes ingatlanra szüksége van a beruházás megvalósításához, valamint hogy a fejlesztési elképzelések és az övezeti besorolás közösségi célokat szolgál.
A közösségi célok pedig a következők: több turista jön majd a városba, ami „elősegíti a fiatalok letelepedését, munkahelyek létrejöttét, az egészség megőrzését. Egészségünk megőrzése érdekében kiemelt szerepet tölt be a prevenció, amelyet ezen beruházások megvalósítása nagymértékben segít”.
Gyüre Csaba, a Jobbik kisvárdai jelöltje kérdésünkre azért árnyalja a bizakodó képet. Gyüre a munkahelyteremtő beruházásokat hiányolja, hiszen sokan inkább innen buszoznak Nyírbátorba vagy Nyíregyházára dolgozni. Mindez egy idő után az elvándorlást is beindítja, ráadásul, ahogy Gyüre felhívja a figyelmet rá, Szabolcsban a folyamat többlépcsős: először elköltöznek a falvakból a városokba, onnan pedig Budapestre vagy külföldre.
Az elvándorlást esetleg lassító munkahelyteremtő beruházásból sokkal kevesebb létesült Seszták Miklós – sajtóhírek szerint áprilisban véget érő – miniszteri karrierje idején. A baromfi-feldolgozó MasterGood folyamatosan bővül ugyan, de ezenkívül csak a 6,5 milliárd forintból felépülő, 300 főt foglalkoztató csigafeldolgozó üzem létesült a kisvárosban. Gyüre szerint
megoldást jelentene, ha közösségi összefogással gazdaságok jönnének létre a térségben, amelyek főleg gyümölcstermesztésre és a termés feldolgozására épülő konzerválóüzemek létesítésére alapoznának.
– Mi sosem az ellen szólaltunk fel, hogy ennyi pénz érkezik Kisvárdára és a környékére. Nekünk azzal van problémánk, hogy e létesítményekkel rövid úton olyan gondjaink lesznek, mint Szombathelynek a Haladás stadionjával, hosszú távon meg félő, hogy úgy fognak majd esztendők múlva kinézni, mint a focipálya Ceausescu szülőfalujában – mondja a Jobbik politikusa.
A minap egy atlétikai centrumot adott át Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Beszédében úgy fogalmazott, hogy „nem szabad pusztán az épület erejében hinni, a fejlődéshez kellenek a megszállottak a gyerekek és a pedagógusok közül egyaránt”. A birtokunkba kerülő, 2013-as hangfelvétel tanúsága szerint azonban Seszták valami másban is bízik.
Egy kisvárdai képviselő-testületi ülésen még csak mint önkormányzati és parlamenti képviselő a következőket mondja: „a Kisvárdai Kézilabda Club kapott egy hiánypótlást a Magyar Kézilabda-szövetségtől, amelyben azt kérik, hogy szándéknyilatkozatot csatoljon be az önerő biztosításának esetleges lehetőségéről. Igazgató asszonytól megkérdeztem, hogy miért van rá szükség, mert a törvény nem írja elő. Azt a választ kaptam, hogy a múlt évben több esetben is előfordult, hogy a vállalt és megnyert taotámogatást nem tudták az egyesületek elkölteni. Mivel ők keretösszeggel gazdálkodnak, így sok támogatást nem használtak fel. Nem kötelező feltétel, anélkül is érvényes a pályázat, de amennyiben ezt a klub igazolni tudja, akkor a döntésnél kedvezően hathat a pályázatra. Röviden összefoglalnám, hogy ez a hozzájárulás most mit is jelent. Szeretném ismét hangsúlyozni –
mint ahogy a képviselő-testület 2010 óta, amióta a taotámogatás van, tartja –, hogy a sport nettó befizető.
A sportcsarnok és a Vári Emil Általános Iskola tornatermének a felújításával nem számolva – mert azt az önkormányzatnak kellett volna megcsinálni – nem fizetünk annyit a sportnak, mint amennyit a sport fizet nekünk. Az utánpótlás-neveléshez szükséges majd önerő, most nem tudom, hány százalék. Több mint hatmillió forintnyi bérleti díjat fizet be a sport, ez a múlt évben 12 millió forint volt. Tavaly adtunk 2 millió forint támogatást és 6 millió forint önerőt, ha ezt összeadjuk, és levonjuk a 12 millió forintból, akkor 4 millió forint vonatkozásában nettó befizetővé válik. A számok most nem biztos, hogy forintra egyeznek, csak az elvet próbáltam felvázolni. A lényeg, hogy 30 százalékos önrészt kell biztosítani, ami kvázi azt jelenti, hogy a város 9 millió forintból megcsinálja a tornaterem felújítását. Ugyanez volt a sportcsarnoknál. Ez a hozzájárulás csak megnyert pályázat esetén értendő, és természetesen majd újra dönteni kell róla, ha pontos számokat fogunk tudni. Ez egy szándéknyilatkozat, miszerint a város kész arra, hogy sikeres pályázat esetén az önerőt biztosítja.”
Vagyis Seszták lényegében azt állítja, hogy az Orbán-kormány nagy találmánya, a látványsportok támogatására fordítható társasági nyereségadó, amely a Kúria döntésének értelmében igenis közpénznek minősül, nemcsak a kisvárdai kézilabdán, hanem a város kasszáján is segít.
Vagyis Kisvárdának nem a sport lesz így a „nettó befizetője”, hanem a magyar adófizetők.
Mindenesetre a testület azóta meg is szavazta, hogy Kisvárda a szükséges önerő fedezésére 17 millió forintos támogatást ad a Kisvárdai Kézilabda Club Sportegyesületnek taós sportfejlesztési programjához – ha nyer a pályázat. Később pedig tovább segítette az önkormányzat a sportot: lapunk írta meg, hogy a kisvárdai Tordai utcában uniós forrásból létrejött Nemzetiségi-Roma Módszertani és Oktatási Központot a helyi kézilabdázók használták erőnléti edzésekre.
Integrációs foglalkozások annak ellenére nincsenek itt, hogy a 273 millióból kisajátítások során létrejövő „egzotikus” mellett Kisvárdának van ám valódi szegénynegyede is, de ott senki sem hallott a nagy beruházásokról meg a Tolvajok utcájáról.
Cservenyák János pedig azóta sem tudja, hogy merre található majd az ökofilmparknak ez a része. Kisebb gondja is nagyobb ennél ugyanis: mivel 1987 óta foglalkozik jószágokkal, ezért hozzászoktatta magát ahhoz, hogy éjszaka is felébred, hogy enni adjon a juhainak, disznóinak. Még ma is, pedig az állatait már rég befogták kóbor állatként. Ezért aztán legtöbbször éjszakánként csak ül az ágy szélén és sír.
Seszták Miklósnak és Leleszi Tibornak pedig azt üzeni, hogy nézzék meg a Kojot című magyar filmet, mert ismerős lesz nekik.
