A Közös Ország Mozgalom felmérései szerint az LMP kormányfőjelöltje a Pest megyei 2-es, a DK alelnöke pedig a budapesti 4-es kerületben szorongathatja meg a Fidesz–KDNP-t – írja a Hír TV.
A Gulyás Márton vezette csoport tizennyolc választókerületben méri meg, hogy melyik ellenzéki jelölt a legesélyesebb a kormánypárt legyőzésére.
A Závecz Research által a Közös Ország Mozgalom megbízásából készített felmérésből kiderült: két ellenzéki jelöltnek van esélye egy az egy elleni versenyben legyőzni Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a budapesti 4-es választókerületben: Varga kihívója lehet Niedermüller Péter DK-alelnök, illetve az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter is. Mellettük a Momentum színeiben Benedek Márton indul, a Jobbikból pedig Kovács Tamás száll ringbe. A kutatók becslése szerint Niedermüller 39, Ungár 35, Benedek 26, Kovács pedig 20 százaléknyi szavazatot kapna jelen állapotok szerint, ha egyedül indulna Varga Mihály ellen.
A négy ellenzéki kihívó közül a felmérés szerint Niedermüller és Ungár is nagyjából hasonló esélyekkel indulhatna egyedüli kihívóként áprilisban. Kiderült, hogy bár az LMP-s politikus jóval több másod- és harmadlagos preferenciát szerzett – ez azt jelenti, hányan tették a jelöltek sorában ha nem is az első, de a fideszes jelöltnél kedvezőbb helyre –, a szakértők szerint még így sem valószínű, hogy egy párviadalon jobban teljesítene Vargával szemben, mint Niedermüller. Ugyanakkor megjegyezték: nem lefutott versenyről van szó, hiszen az ellenzéki szavazók másod- és harmadlagos preferenciái még nemigen alakultak ki a körzetben, és sokan tanácstalanok lennének, ha az általuk kedvelt jelölt végül visszalépne. Ungár Péter abban az esetben jönne ki jobban egy az egy ellen Varga Mihállyal szemben, ha minden bizonytalanság eltűnne a szavazókból, és minden lehetséges jelöltkombináció esetén tudnák az emberek, hogy kire akarnak szavazni – ezt a forgatókönyvet modellezi a kutatók indirekt becslése, amelyet a Közös Ország Mozgalom honlapján közöltek. Ebben a nagyon valószínűtlen, de a további tartalékok irányát és korlátait egyszerre jelző esetben az LMP-s jelölt egyedül 44, a DK alelnöke pedig 42 százalékot érne el.