Kiterjesztenék az ingyenes külföldi tanulmányutakat

A középiskolás diákokon túl pedagógusok, valamint nyelvtanár szakos hallgatók is bekapcsolódhatnának a külföldi tanulmányutakba, illetve hazai továbbképzésekbe — tájékoztatta lapunkat a szakminisztérium az idegennyelv-tudás fejlesztésének stratégiája kapcsán.

Csókás Adrienn
2019. 03. 27. 6:24
A középiskolások és a főiskolások, egyetemisták egy része állami költségen juthat el például Londonba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felsőoktatásban jelenleg a diploma megszerzésének feltétele a középfokú nyelvvizsga, de minden évben több ezren vannak, akik ennek hiánya miatt nem tudják átvenni a bizonyítványukat. Hogy ez a probléma szintén megoldódjon, 2020-tól a jelentkezőknek már a felvételikor megfelelő nyelvtudásúnak kell lenniük. A terv sok kritikát kapott, mondván, a döntés nyomán jelentősen csökkenhet a főiskolákra, egyetemekre bejutó hallgatók létszáma. Fontos tudni ugyanakkor, hogy az idegen nyelvből tett sikeres emelt szintű érettségi vizsga hatvan százalék fölötti teljesítménynél középfokú (B2-es), negyven százalék fölött pedig alapfokú (B1-es) komplex, államilag elismert nyelvvizsgának felel meg.

Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának statisztikája szerint egyébként tavaly összesen 120 ezren nyelvvizsgáztak. A legtöbben angolból (csaknem 90 ezren), németből (22 ezren) és eszperantóból (kétezren) mérették meg magukat. A vizsgák elsöprő többsége (97 ezer) középszintű volt. A korosztályi bontásból pedig az derült ki: főleg a 14–19 évesek vizsgáztak, de csaknem másfél ezren még ötvenen túl is nekivágtak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.