– Kölcsönös a szándék, hogy a Fidesz a néppárt tagja maradjon, a Manfred Weberrel folytatott tárgyaláson ugyanakkor Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben nem hajlandó kompromisszumokra, ilyen a határok védelme és a migráció – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető úgy fogalmazott: ha Manfred Weber lenne a bizottság elnöke, biztosított lenne a külső határok megvédése, ezért is támogatja a Fidesz a bajor politikus csúcsjelöltségét. Gulyás Gergely közölte, hogy a plakátkampány véget ért. Azt is bejelentette: Orbán Viktor kész bocsánatot kérni, ha valakit a néppártból megsértett a hasznos idióták kifejezéssel.

A Közép-európai Egyetemről (CEU) úgy fogalmazott: az egyetem jövőjét biztosítottnak látják. Úgy vélik, hogy a jelenlegi magyar szabályozás megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, de nyitottak a javaslatokra. Gulyás Gergely ezzel arra utalt, hogy Manfred Weber állítása szerint egy új konstrukciót javasolt arra, miként adhatna a CEU továbbra is amerikai diplomát Magyarországon, és ehhez a konstrukcióhoz csatlakozna a müncheni egyetem a BMW-vel együtt.
– Nem csak az aktuális ügyekről, hanem Európa jövőjéről, az európai intézmények feladatáról is szó volt – számolt be a miniszter. A tárcavezető kiemelte: a felek megvitatták a francia elnök Európáról szóló elképzelését, illetve a CDU elnökének erre adott válaszát. Azt is közölte: csak olyan pártok kezdeményezték a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, amelyeknek eltérő a véleményük a migrációról. A miniszter szerint a vita valójában a bevándorlásról szól, a Fidesz európai pártcsaládja tagjainál a bevándorláshoz való viszony határozza meg azt, hogyan viszonyulnak a kizáráshoz. A tárcavezető közölte, a Fidesz ma az Európai Néppárt legerősebb pártja, ezért úgy gondolják, hogy a megegyezés legalább annyira érdeke a néppártnak, mint a Fidesznek.
Manfred Weber is konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését. Az Európai Néppárt frakcióvezetője a Mazsihisznél tett látogatását követő sajtótájékoztatón elmondta: Orbán Viktorral sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.