Ítélet harminc év távlatából

Hogyan értékelik Kádár János személyiségét, örökségét és a nevével felcímkézett kort a rendszerváltás éveinek politikusai? Hack Pétert (SZDSZ), Deutsch Tamást (Fidesz), Lezsák Sándort (akkor: MDF) és Thürmer Gyulát (akkor: MSZMP) abból az alkalomból kérdeztük, hogy ma harminc éve, 1989. július 6-án halt meg a Magyar Szocialista Munkáspárt egykor teljhatalmú főtitkára.

Munkásőr a koporsónál. Sírba vitte rendszerét Fotó: MTI/Soós Lajos

A két esemény egyidejűségét Hack Péter jogászprofesszor – aki 1989-ben az SZDSZ politikusa volt – is jelképesnek tartja. – Kádárt Nagy Imre bevonta a kormányába. Mindazokban a döntésekben, amikért Nagy Imrét halálra ítélték, Kádár is részt vett. Nagy Imre bizalmát Kádár elárulta, amikor a forradalmat cserben hagyva az oroszok oldalára állt és legitimálni igyekezett a szovjet katonai agressziót. Kádárt súlyos erkölcsi felelősség terhelte az árulásért és az 1956-ot követő megtorlásért, mindazoknak a haláláért, akiket az ő utasításai szerint politikai meg­győződésükért, szabadság iránti vágyukért gyilkoltak meg – vélekedik Hack Péter.

Deutsch Tamás szerint a pártfőtitkárnak a kommunista mozgalom volt a családja és egyben a vallása is
Fotó: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nem is emlékszik Kádár halálának napjára. – A Magyar Demokrata Fórumot szerveztem, országjáró, lázas időszak volt, ütköztek a napok és az órák – indokolta meg lapunknak, miért nem tudja felidézni az eseményt. – A Jóisten a legnagyobb dramaturg – kommentálja az akkor még az MDF-ben politizáló Lezsák Nagy Imre rehabilitációjának és Kádár halálának egybeesését.

Teljesen másképp látja a kérdést Thürmer Gyula. – Kádár betegsége és Nagy Imre rehabilitációja nem függött össze. Az egybeesés nem több, mint véletlen – fogalmaz a pártelnök, aki úgy véli, Kádár János realista volt. – Tudta, hogy 1956-ban a szocialista világ érdeke az volt, hogy Magyarországon helyreállítsák a szocializmust. Felismerte, hogy az Egyesült Államok Magyarországért nem fog a Szovjetunióval háborúzni – vélekedik Thürmer. A politikus –Kádárral egyetértve – úgy látja, 1956-ban egy reális út kínálkozott: szocialista országként, a Szovjet-unió szövetségeseként élni tovább, és a lehető legnagyobb mozgásteret találni a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséhez. – Kádár ezt tette, Magyarország sajátos nemzeti utat járt, amely sok tekintetben előnyösen különbözött a többi hasonló országtól.

A rendszerváltás idejének politikai szereplői Kádár János jellemét is eltérően ítélik meg. Deutsch Tamás állítja: – Kádár karaktere a karakter nélküli kommunista személyisége volt. Egy gyakorlatias, ámde szerény szellemi képességekkel rendelkező ember, akinek a nemzetközi kommunista mozgalom a családja és egyben a vallása is volt. Ehhez képest minden másodlagos volt vagy nem is számított neki: az emberek és a saját hazájának sorsa, a jólét és a biztonság mind-mind másodlagosak voltak számára.

– Kádár politikai örökségének meghatározó elemét az árulásban és a barátai meggyilkolásában látom, ezekhez képest a kádári konszolidáció kisebb súllyal esik latba – fogalmazott lapunknak Hack Péter, aki szerint Kádár János a felszínen a hatvanas évek végétől már jóságos főtitkárként jelent meg, de mindenki tudhatta, hogy bárkit hajlandó elárulni és meggyilkoltatni, aki a hatalmi ambíciójának útjában áll.

Thürmer Gyula viszont úgy emlékszik a kommunista vezetőre, mint aki szerény, puritán ember volt. – Kádár rendíthetetlenül hitt abban, hogy a szocializmus jó, mert a többséget szolgálja. Fegyelmezett ember volt, szerette a katonás rendet. Az anyagokban, amelyeket írtunk neki, nem tűrte a pontatlanságot, a mellébeszélést, a helyesírási hibákról nem is beszélve – emlékszik a Munkáspárt elnöke, majd hozzáteszi: – Kádár jelenlétében nem lehetett zsidózni, cigányozni, de még románozni sem, ami pedig elég divatos volt akkoriban.

A Kádár-rendszer politikai megítélésében is eltér a Magyar Nemzetnek nyilatkozó visszaemlékezők véleménye. – Romlott fának nem lehet egészséges gyümölcse – idézi a Szentírást Hack Péter, kifejtve, hogy az a rendszer, amely áruláson, ártatlan emberek vérének kiontásán alapult, nem lehetett jó, annak ellenére sem, hogy nyilván voltak haszonélvezői és akik számára valóban társadalmi felemelkedést biztosított.

Deutsch Tamás állítja: – A Kádár-rendszer lényege az volt, hogy nem a Rákosi-rendszer. A Rákosi-rendszer mindenkit üldözött, a féktelen terror és elnyomás rendszere volt, ahol minden embernek rettegnie és félnie kellett, a Kádár-rendszerben ez szűnt meg, és az általános félelmet és rettegést felváltotta a kádári konszolidáció, az immár „csak” a sokak számára rettegést és félelmet okozó rendszer.

Teljesen másképp látja a gulyáskommunizmus éveit a Munkáspárt elnöke, kijelentve, hogy Kádár a munkásság, a dolgozó emberek megtestesítője volt. Azoké a millióké, akik 1945 után a magyar történelemben először kerültek az élet napos oldalára.– Utólag sem lehet tőle számonkérni, hogy miért nem a milliárdosok javát szolgálta – fogalmaz Thürmer Gyula. – A Kádár-rendszerben nem volt helyük a fasisztáknak, a szocializmus nyílt ellenségeinek, de aki nem emelt kezet a rendszerre, élhetett, sőt érvényesülhetett – mondja Thürmer, kiemelve, hogy Kádár János vallotta: a demokrácia mértéke nem a parlamenti szavazás, de a döntések előkészítésébe, a vitába igyekezett a lehető legtöbb embert bevonni.

A munkáspárti politikus szerint a volt pártfőtitkár vevő volt minden újra. Így kerülhetett sor a gazdaságirányítás reformjára 1968-ban. – Engedte, hogy a tőkés piacgazdaság bizonyos elemeit átvegyék. De megálljt parancsolt, amikor látta, hogy a piacgazdaság módszerei megfojthatják a szocialista elemeket. Nem engedte, hogy egyesek milliárdosok legyenek, a dolgozó élete pedig ne javuljon – értékelte Kádár gazdaságpolitikáját Thürmer Gyula.

Lezsák Sándor úgy látja: – Kádár János és kommunista társai a megszálló szovjet hadsereg segítségével fegyelmezték és tartósították diktatórikus rendszerüket. Ahogyan gyöngült és bukott a Szovjetunió, úgy rohadt szét Kádár rendszere is.

Munkásőr a koporsónál. Sírba vitte rendszerét
Fotó: MTI/Soós Lajos

A Munkáspárt elnöke érthetőnek tartja, hogy az idősek közül vannak, akik nosztalgiát éreznek a Kádár-rendszer iránt. – A többségnek jobb volt Kádár idején. A rendszer alulról is, felülről is zárt volt. A kádári szocializmus mindenki számára biztosított egy elfogadható életszínvonalat. Ma egészen más a helyzet. Lehetsz milliárdos, de lehetsz földönfutó is. A mostani kormány igyekszik sokat adni sok embernek. De az is tény, hogy szegény és gazdag között ma óriási és egyre nagyobb a különbség – állítja Thürmer Gyula, aki szerint az emberek tartós értékekre vágynak. – A pénz akkor is számított, de ma szinte csak a pénz számít. Akkoriban több volt az emberség, az egymás iránti tisztelet, egymás segítése – fogalmaz a magát még ma is kommunistának valló politikus.

Ezzel szemben a Fidesz EP-képviselője úgy véli, a Kádár-rendszer csupán a Rákosi-rendszer elképesztő szegénységéhez, illetve általában a kommunista rezsimekhez képest teremtett relatív egzisztenciális biztonságot.

– Az emberek nem Kádár vagy rendszere iránt táplálnak nosztalgiát, hanem az iránt a személyes életükben bekövetkezett enyhülés iránt, hogy végre nem volt teljes anyagi kiszolgáltatottság, sem általános félelem – fogalmaz Deutsch Tamás. A politikus úgy véli, a Kádár-rendszert az a szocializmusból származó vicc írja le sebészi pontossággal, amelyik az 1981-es Jaruzelski-puccs utáni Lengyelországban született: „Lengyelországban fél év alatt ötven százalékkal nőtt az életszínvonal. Télen éheztek és fáztak, nyáron csak éheznek az emberek.”

Egy rehabilitáció krónikája, 1989

Március 29. A rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában megkezdődik Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József jeltelenül eltemetett holttestének kihantolása.

Április 1. A hozzátartozók azonosítják Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál földi maradványait.

Április 2. Grósz Károly hallgatói kérdésre válaszolva a rádióban valószínűtlennek minősíti Nagy Imre politikai rehabilitációját.

Május 20. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke az egyik olasz tévétársaságnak adott interjúban szorgalmazza Nagy Imre teljes politikai, jogi rehabilitálását.

Június 16. Százezrek róják le kegyeletüket a Hősök terén Nagy Imre és mártírtársai temetésén. Mensáros László és társai felolvassák a mártírok névsorát. Göncz Árpád nyitja meg a szertartást, Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor mond beszédet.

Július 6. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós és Szilágyi József ítéletét hatályon kívül helyezi, és bűncselekmény hiányában felmenti őket.